- Hirdetés -

Keresik a példamutató családi vállalatokat

|

- Hirdetés -

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából. A családi cégeknek egyértelműen a megemelkedett költségek okozzák a legnagyobb problémát, azonban az infláció okozta nehézségeket egy jelentős részük áremeléssel kompenzálja. A kihívások következtében 10-ből 6 vállalat mérsékelt növekedési pályára számít a következő 3-5 évben. Ebben a nehéz helyzetben még nagyobb szerepe van, hogy a példamutatást értékeljük, ezért a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén is elismerik a legjobb gyakorlatokat alkalmazó vállalatokat a sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, valamint a társadalmi és környezetvédelmi felelősségvállalás területén.

A családi cégek több mint felét, 53 százalékát a jelenlegi gazdasági környezet súlyosabban érinti, mint a 2 évvel ezelőtti járvány. További 23 százalékuk pedig nem tud különbséget tenni a két helyzet között, mivel egyformán negatívan hat a működésükre. A teljes nagyvállalati szektort nézve kissé borúsabb képet kapunk: itt a cégek 62 százaléka éli meg nagyobb kihívásként a jelenlegi gazdasági helyzetet, további 17 százalékuk pedig ugyanolyan nehéznek látja a két időszakot – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásból, amely a családi cégek egyéves várakozásait vizsgálja. „Kihívásokkal teli év van a családi vállalatok mögött, és az előrejelzések szerint ez idén csak kismértékben enyhülhet, hiszen a kétszámjegyű infláció, a magasabb energiaárak és a lassú gazdasági növekedés még egy ideig velünk lesznek. A családi cégek működését jelenleg a megemelkedett kiadások befolyásolják leginkább, azok közül is főként a működési költségek (83%) és az alapanyag költségek (70%) emelkedése, de a magasabb bérköltség is közel felüknél (46%) probléma” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Sok a kihívás, mérsékelt a növekedés

A költségnövekedés szoros kapcsolatban áll az inflációval, amire a vállalatok közel harmada (30%) már bevezetett valamilyen intézkedést. Legtöbben a működési költségeket próbálják csökkenteni a termelés mértékének megtartása mellett, míg minden negyedik családi cég kénytelen volt árat emelni.

A kihívások a jövőbeli kilátásokat is erősen befolyásolják: 10-ből 6 családi vállalat mérsékelt növekedési pályára számít középtávon a pénzügyeiben, ugyanakkor visszaesést szinte egy cég sem prognosztizál, ami a jövőre nézve bizakodásra adhat okot. „A K&H már 8 éve fordít kiemelt figyelmet a családi vállalatokra, és ebben a nehéz helyzetben is támogatjuk őket. Ennek részeként idén is meghirdettük a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, amellyel elismerjük és segítjük a legpéldamutatóbb megoldásokat alkalmazó cégeket, akiknek gyakorlata inspirációul szolgálhat más családi cégek számára. A díjat idén is 4 olyan kategóriában – sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, társadalmi, környezetvédelmi felelősségvállalás – hirdetjük meg, amelyek a leginkább aktuálisak és meghatározók ezen vállalatok életében” – hívta fel a figyelmet Ékes Ákos.

A jelentkezést július 31-ig várják.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel...

Nagyot újított az LG

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a...

Kriptóban olcsóbb és átláthatóbb a jótékonykodás

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....