- Hirdetés -

Kicsit optimistábbak lettek a vállalkozások

|

- Hirdetés -

Tovább erősödött és lassan elérheti a pozitív tartományt a K&H kkv bizalmi index, ami az első negyedévben 3 pontos emelkedést követően jelenleg -4 ponton áll. A pozitív változás annak köszönhető, hogy a közterhek és a vállalati hitelkamatok változásában kedvezőbb fordulatra számítanak a cégek. A várakozásokban azonban hatalmas a különbség cégméret szerinti bontásban: a mikrocégek a negatív tartományban rekedtek, míg a középvállalkozások több mint 25 pontos ugrást követően már erősen pozitívan látják az előttük álló egy évet.

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az első negyedévben újra erősödött, -7-ről -4 pontra. „Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a gazdaság, így a vállalkozások is lassan, de fokozatosan alkalmazkodnak a magasabb energiaárakhoz és az inflációhoz, ám a növekedés várhatóan idén még visszafogott marad. Ezt mutatja a K&H kkv bizalmi index is, ahol a mostani elmozdulás hátterében az áll, hogy a cégek a közterhek és a vállalati hitelkamatok következő egy évi alakulását jóval kedvezőbben látják. A növekvő adókkal és járulékokkal számoló cégek aránya két negyedév alatt 59 százalékról 49 százalékra csökkent. A vállalati hitelkamatoknál pedig azt látjuk, hogy fordulóponthoz érkeztek a vállalkozások. Az elmúlt két évben ugyanis folyamatosan növekvő kamatokkal terveztek, ami 2022 harmadik negyedévében érte el a csúcsot az index történetében. Ekkor 5,5 százalékos kamatnövekedést valószínűsített a szektor. Azóta viszont enyhültek a várakozások és ez az érték 2,5 százalékra mérséklődött” – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Óriási eltérés a cégek bizalma között

A K&H kutatása rávilágít, hogy a várakozások nagymértékben függenek a cég méretétől és tevékenységétől. Jelenleg a mikrovállalkozások látják a legborúsabban a következő 12 hónapot (-11 pont), a kisvállalkozások ennél jóval derűlátóbbak (-1 pont), míg a középvállalkozások erősen a pozitív tartományban (23 pont) vannak,

az előző negyedévhez képest mért 26 pontos javulás után. Ekkora eltérés a kutatásban vizsgált legkisebb és legnagyobb cégek várakozásai között legutóbb 14 évvel ezelőtt, 2009-ben volt, amikor ezek az értékek -22 és 14 pont voltak. A középvállalkozások általában optimistábban látják a következő egy évet, mint a kisebb cégek, a mostani kiugró változás hátterében pedig feltehetően az áll, hogy jelentős részük feltételez javuló versenyhelyzetet és a közterhek alakulásában is kedvezőbb fordulatra számítanak.

Az ágazatok közül az ipar és a kereskedelem véleménye szinte alig változott az előző negyedévhez képest (-7 pont), a szolgáltató cégek ennél jóval bizakodóbbak, várakozásaik -7-ről, -1 pontra javultak. Továbbra is egyedül a mezőgazdasági vállalkozások mondhatók még éppen csak pozitívnak (1 pont), ám a várakozásaik két éve csökkenő pályán mozognak. Amennyiben ez tovább folytatódik a következő negyedévekben, hosszú idő óta először léphet át a negatív tartományba az agrárium. Mindeközben a többi ágazatnál trendszerű javulás látható, igaz, esetükben a negatív tartományon belül.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Telefonon próbálkoznak a leggyakrabban a kibercsalók

A hazai felnőtt lakosság többsége, 56 százaléka került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani. A CIB Bank megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből1 az is kiderül, hogy az áldozattá...

Már a kisvállalkozók is megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései...

Nemzetközi elismerést kapott a magyar szakember

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.Az évente megrendezett International Loyalty Awards a vásárlói hűség iparágán belüli kiválóságokat...

Új sorozat érkezett az RTL+-ra

Már elérhető az RTL+ előfizetői számára a Cápák árnyékában című sorozat első és második epizódja. A Diane Kruger és Donald Sutherland főszereplésével készült széria Magyarországon kizárólag a streamingszolgáltató kínálatában tekinthető meg. Lou Simms (Kiernan Shipka)...

Kiderült, mennyi idő jut politikai reklámokra

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén döntött az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati és RTL-es műsoridő felosztásáról. A választási eljárásról szóló törvény szerint...

Már két éve olvasgathatunk hirdetéseket a pizzánkra várva

Már több mint két éve hasznos szolgáltatással segíti a hirdetőket a foodora: a cégek a rendeléskövető képernyőn helyezhetnek el hirdetéseket, amelyeket addig lát a felhasználó, amíg a rendelt étele kiszállításra nem kerül. A megszokottól...

Nagy változásokkal jön idén a Magyar Mozgókép Fesztivál

Új névvel, új helyszínekkel és premierekkel érkezik idén a MOZ.GO, vagyis a Magyar Mozgókép Fesztivál. Az esemény keretében közel 100 filmet lehet majd megnézni és idén először még készülő alkotások kulisszatitkaiba is bepillanthatnak majd...

Újabb rádiós frekvenciapályázaton hirdettek győztest

Tovább sugározhat az eddig használt frekvencián a Kalocsai Rádió Bt., miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa május 7-i ülésén nyertesnek hirdette ki. A testület kommentátori megjegyzés miatt vizsgálta egy magyar bajnoki közvetítését,...

Sportos ügyféllel erősít a Best Ever

Az egész világon egyre sikeresebb olimpiai sportág hazai népszerűsítése céljából adott megbízást a Magyar Triatlon Szövetség a Best Ever ügynökségnek, amelyet az emlékezetes budapesti atlétikai vb szervezőbizottságának több tagja alapított. Több millió versenyzővel a...

TikTokon kampányol a SopronFest

Magyarország legújabb fesztiválja, a SopronFest május 11. és 19. között 75 helyszínen 300 programmal várja az érdeklődőket, a pünkösdi hosszú hétvégére pedig 60-70.000 vendéget várnak a Hűség Városába. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ilyen lesz a személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban...

Telefonon próbálkoznak a leggyakrabban a kibercsalók

A hazai felnőtt lakosság többsége, 56 százaléka került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani. A CIB Bank megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből1 az is kiderül, hogy az áldozattá...

Már a kisvállalkozók is megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései...

Nemzetközi elismerést kapott a magyar szakember

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.Az évente megrendezett International Loyalty Awards a vásárlói hűség iparágán belüli kiválóságokat...

Új sorozat érkezett az RTL+-ra

Már elérhető az RTL+ előfizetői számára a Cápák árnyékában című sorozat első és második epizódja. A Diane Kruger és Donald Sutherland főszereplésével készült széria Magyarországon kizárólag a streamingszolgáltató kínálatában tekinthető meg. Lou Simms (Kiernan Shipka)...

Don't Miss

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...