- Hirdetés -

Erre váltana a katások többsége

|

- Hirdetés -

Az eddig katázók közül a legtöbben az átalányadózás felé mozdulnának a K&H felmérése szerint, ugyanakkor sokat elárul az érintettek körében tapasztalható bizonytalanságról, hogy 30 százalékuk pár hete még nem tudta, mihez kezd majd szeptember elejétől.

Közeledik a régi kata megszűnésének dátuma (2022. augusztus 31.), amelyet követően az eddigi katások csupán 7 százaléka tervezi az új katát választani. 10-ből 3 vállalkozó még néhány hete sem tudta, folytatni tudja-e majd a tevékenységét, és ha igen, milyen adózási és cégformával. Akik viszont már tudják, azoknál egyértelműen az átalányadózásra áttérés vezet új adónemként – derült ki a K&H felméréséből, amit a pénzintézet augusztus elején végzett a K&H katás magányszemélyek és kisadózó kkv ügyfelei körében. A megkérdezettek háromnegyede egyéni vállalkozóként, 22 százalékuk betéti társaság formájában működött eddig és a többség (50%) főállásban, illetve heti 36 órát elérő munkaviszony mellett (31%) katázott.

„Úgy tűnik, hogy azok számára, akik szeptember 1-jétől már nem választhatják a katát, az átalányadózás lehet a leginkább kedvező megoldás. A megkérdezett vállalkozások 41 százaléka ezt az adózást választaná és csak alig több mint tizedük mondta azt, hogy tételes költségelszámolással, társasági adózással vagy kivával folytatná tovább a működést” – mutatta be az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Ez a változás a mostani katások 18 százaléka esetében egyben a cégforma módosítását is jelenti. Számukra nyújthat segítséget a vállalkozásindításhoz- és fejlesztéshez hasznos tartalmakat kínáló K&H üzletetide! oldalon elérhető tájékoztató, ami röviden összefoglalja, mire kell figyelni a cégalapításnál, például mikor érdemes a korlátolt vagy a korlátlan felelősséget választani, vagy hogyan kell a céget bejegyeztetni. Mivel a mostani katások 35 százaléka a magánszámlájáról intézi vállalkozása pénzügyeit, cégként azonban mindenképpen vállalkozói számlára lesz szüksége, ezért könnyítésként a K&H vállalkozói számlanyitásukhoz egy évig 0 forintos havidíj kedvezményt biztosít, ezzel is támogatva tevékenységük sikeres folytatását.

„A legutóbbi módosítások összecsengenek azzal, hogy várhatóan legtöbben az átalányadózásra térnek majd át. Eltörölték ugyanis azt a korlátozást, ami szerint 4 évig nem lehet újra átalányadós, aki korábban kilépett belőle, ha augusztus 31-én még katás. További könnyítés, hogy a meghosszabbított határidő szerint október 31-ig kell csak bejelenteni az átalányadóra való áttérést azoknak, akik egyébként jogosultak lennének az új katára”– tájékoztatott Szilágyi Anita, a K&H szakértői csapatának tagja, a Vállalkozás Okosan alapítója és vezető tanácsadója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A vezetői képességek kialakulását is segíti a sport

A világ egyik legnagyobb, a Financial Times menedzsment képzési ranglistáján előkelő helyet elfoglaló, a szakma csúcsának járó „Triple Crown” minősítéssel elismert francia ESSCA School of Management International magyarországi Kampusza – folyamatainak szervezésében – a...

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Szuperprodukció érkezik Budapestre

Soha nem látott világpremier érkezik Budapestre. Június elsején nyílik meg a BOK csarnokban a LUFILAND szuperprodukció, amely 500 ezer környezetbarát lufi felhasználásával hívja világkörüli utazásra a látogatókat. A 4000 négyzetméteres kiállítócsarnokban többek között az...

A vezetői képességek kialakulását is segíti a sport

A világ egyik legnagyobb, a Financial Times menedzsment képzési ranglistáján előkelő helyet elfoglaló, a szakma csúcsának járó „Triple Crown” minősítéssel elismert francia ESSCA School of Management International magyarországi Kampusza – folyamatainak szervezésében – a...

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...