- Hirdetés -

Király Viktorral erősít a Toyota

|

- Hirdetés -

A Toyota 2019-ben, egyetlen év alatt 7 vadonatúj modellt mutat be Európában, amelyről a vállalat egy elegáns esemény keretében, a Várkert Bazárban, a Bazaar Eclectica étteremben megrendezésre került bemutatón tájékoztatta a hazai sajtót. A márka magyarországi hibrid nagykövete, Király Viktor ezentúl egy vadonatúj Toyota RAV4 hibridet használ majd. Viktor 2,5 évvel ezelőtt, egy Toyota C-HR volánja mögött ismerkedett meg a környezetbarát hibrid elektromos hajtással, azóta pedig a környezettudatos, zöld autózás elkötelezett híve lett.

A környezetbarát autózás és az autóipari zöld forradalom élharcosaként ismert Toyota az idei évet nem bízta a véletlenre: három világszinten is legfontosabb modellje a RAV4, a Camry és az immáron 3 karosszériaváltozatban is elérhető Corolla legújabb generációja is ebben az évben mutatkozik be. Mindez azért különösen fontos, mert mindhárom ikonikus modell megkapta a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtását, amely városi autózás során akár 50-70%-ban károsanyagkibocsátás- ás fogyasztás mentes autózást tesz lehetővé. Kézenfekvő volt tehát, hogy Király Viktor, hazánk egyik legkedveltebb, nemzetközi szinten is elismert zenei előadója, a Toyota magyarországi hibrid nagyköveteként jelen lesz az erről megemlékező eseményen. Az ugyanakkor láthatóan még Viktort is meglepte, hogy az esemény csúcspontjaként a márka egy vadonatúj Toyota RAV4-est ajánlott fel számára.

Viktor egyébiránt 2,5 éve kötelezte el magát a környezetbarát autózás mellett: első zöld autója egy öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR volt, amely véleménye szerint trendi, futurisztikus formavilága révén sokak számára hozta közelebb a környezettudatos közlekedést. Az énekes nem csupán a divatos dizájn-crossover formavilágát kedvelte nagyon, hanem maga is beleszeretett a hibrid autózásba. Ennek okán amikor a gyakori vidéki koncertek, a zenekar és a hangszer szállításához nagyobb autóra volt szüksége, fel sem merült benne, hogy ne hibridet válasszon. Egy évvel ezelőtt így átült az akkori Toyota RAV4 hibrid elektromos változatába, amit nagyon praktikusnak talált, de elmondása szerint azért hiányzott neki a C-HR különleges, trendi dizájnja.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Elmaradt az áresés a prémium ingatlanoknál

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak...

Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai,...

Mesterséges intelligenciával javítanának az egészségügyön

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulásos technológia rendelkezik a potenciállal, amivel képes az egészségügyi ágazat minden területét továbbfejleszteni. A startupok már most is használják a mesterséges intelligenciát a sürgető egészségügyi és jóléti...

Új ügyféllel erősít az Influence Media

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental...

Új főszerkesztővel folytatja az ÉVA Magazin

Birta Brigittát nevezték ki az ÉVA Magazin új főszerkesztőjének, a tapasztalt szakember több mint nyolc éve a lapot kiadó Marquard Group Hungary vezető munkatársaként dolgozik, új feladata mellett pedig továbbra is betölti a Runner’s...

Így neteznek a magyarok – Facebookra egy óra jut naponta

Naponta átlagosan egy órán át pörgetik a Facebookot a magyar felhasználók, miközben hírek olvasására negyedóránál is kevesebbet szánnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint fél perc...

Mobilokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy...

Kétkeréken erősít a Lidl

A Lidl megerősíti a kerékpársport iránti elkötelezettségét és a Lidl Trek UCI WorldTour csapat főszponzorává, valamint stratégiai partnerévé válik. A nemzetközi kerékpársport egyik vezető csapatával kötött hosszú távú partnerség a 2023. június 30-án kezdődő...

Új vezetői struktúrával folytatja a Publicis Groupe

Az ország legnagyobb kreatív-, digitális- és médiaügynöksége eddigi legsikeresebb évét zárta 2022-ben, erősítve a hazai, regionális és nemzetközi piacon betöltött szerepét. A folyamatos létszámbeli növekedés és a bővülő ügyfélportfólió hatására megújult szervezeti struktúrában folytatja...

Szegeden bővít a Lufthansa

A Lufthansa Systems Hungária szegedi csapata a dinamikus növekedésnek köszönhetően irodát vált. Május 30-án kezdik az első munkanapjukat az IT szakemberek az új helyen, a várost azonban nem hagyja el a légiközlekedési informatikai vállalat,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A magyarok csaknem harmada lemondott az álmairól

Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az...

Elmaradt az áresés a prémium ingatlanoknál

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak...

Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai,...

Mesterséges intelligenciával javítanának az egészségügyön

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulásos technológia rendelkezik a potenciállal, amivel képes az egészségügyi ágazat minden területét továbbfejleszteni. A startupok már most is használják a mesterséges intelligenciát a sürgető egészségügyi és jóléti...

Új ügyféllel erősít az Influence Media

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....