Lehet még jó éve a magyar építőiparnak

A geopolitikai krízishelyzet, az ellátási nehézségek és a fékeveszett drágulás ellenére is lehet még jó éve a magyar építőiparnak. Magyarország lakosságának még mindig 48 százaléka tervez egy éven belül építkezést vagy felújítást – derül ki az újHÁZ Centrum Trendriportjából. A kutatás átfogó képet ad a kivitelezőkről is, akiket a megrendelők mindegy 60 százaléka felújítás miatt keresett fel. A tavalyi kutatáshoz képest jelentős változás, hogy az áremelkedések miatt sok munkát lemondtak vagy elhalasztottak a megrendelők, a szakemberek 25 százaléka azonban nem tapasztalt különbséget, 12,5 százalékuk szerint pedig még több is a megrendelés, mint tavaly.

2022 első négy hónapjában jelentős áremelkedések és nyersanyaghiány jellemezték az építőipart az újHÁZ Centrum tavaszi Trendriportja szerint, amelynek fókuszában ismét a nemzetközi lakáspiacot alakító tényezők, a hazai szakemberek tapasztalatai és a lakosság felújítási és építkezési tervei állnak.

Magyar látkép és világpiac kitekintés

A kivitelezők jelentései alapján a szektor teljesítménye 2021-ben 5388 milliárd forintos kibocsátást ért el1 – ez a magyar GDP 6%-ának felel meg – azonban, ha az építésgazdaság alapanyag- és késztermékgyártó ágainak teljesítményét is hozzávesszük ehhez, akkor már 11%-ot kapunk, ami megegyezik a magyar gazdaság húzóágazatának, az autóiparnak a teljesítményével.

A magyar piac legfőbb mozgatórugói továbbra is a befektetési célú lakásvásárlások és a kifutóban lévő támogatások. Míg a legkeresettebb lokációk terén változás figyelhető meg – Budapest belvárosa továbbra is népszerű, azonban az agglomerációban található ingatlanok iránt megtorpant a kereslet. Az egyik legfőbb kihívás jelenleg Magyarországon az áremelkedés, ugyanis az építőanyag- és a munkadíjak is beépültek az árakba, ezért az új lakások árai jelentősen drágulhatnak. Az ÉVOSZ jelentése szerint az építőanyagok, a fuvarköltség és az építési törmelék elszállításának, illetve lerakásának ára is várhatóan 22-25%-kal emelkedik 2022-ben. Mindezek ellenére nyilvánvaló, hogy a magyar építőipar rekordidőszak után jár.

A globális építőipari piacokon továbbra is hektikus, sok szempontból pedig válságos időszak volt 2022 első negyedéve, ám a hazai építőipar a nemzetközi hatások ellenére is lendületben maradt. Egyelőre nehezen megbecsülhető, hogy az év végére pozitív vagy negatív irányba billen a mérleg – az év első harmadának trendjei alapján még van esély az összesített, jó teljesítményre. Ezzel egyidőben sok a kockázat: az orosz-ukrán háború; az áremelkedések mind az építőanyagok, mind pedig a munkaerő tekintetében; az egyszerre megjelenő zavarok az ellátási láncokban; de ide sorolhatjuk a hazai támogatáspolitika változásait is. A piacon egyszerre van jelen a világjárvány utáni fellendülés és az újabb természetű gazdasági sokkok hatása. A nemzetközi piacon általánosan új jelenség a forrásszűke és a megugró infláció.

Lakossági kutatás: kihívások a felújítók előtt

Az újHÁZ Centrum legfrissebb, reprezentatív kutatása a magyarok felújítási és építési lehetőségeit és szándékát hivatott felmérni. A megkérdezettek közel fele (48%) vág bele építésbe vagy felújításba az áremelkedések ellenére – tavaly ez a mutató 49% volt. A válaszadók többségének szintén több mint fele (53%) dolgozik kivitelezővel a munkálatok során. Ők jellemzően több helyről kérnek ajánlatot kifejezetten az alapanyagok (37%) tekintetében, de vannak, akik ezzel együtt szakemberekről is számos forrásból tájékozódnak (32%). A lakosság számára a hiteles forrásból származó ajánlás segít a megfelelő szakmester megtalálásában és kiválasztásában, ennek köszönhetően a vállalási időkkel is jobban tervezhetnek a megrendelők.

A kutatás alapján a válaszadók közül a legtöbben attól tartanak, hogy az építéssel vagy felújítással járó anyagárak és munkadíjak drágábbak lesznek (75%) vagy a munkálatok elhúzódnak (44%). A felújítók vagy építkezők 32%-ának kellett plusz anyagi erőforrást bevonnia, 28%-uk elhalasztotta, míg egyharmaduknál minden a tervek szerint halad a munkálatokkal. Ugyanakkor a megkérdezettek 67%-a nem vett és nem is tervez felvenni állami támogatást építkezéshez, felújításhoz. Ezért a legtöbben azzal spórolnak, hogy az alapanyagokat maguknak szerzik be, de sokan mondanak le az olyan kényelmi dolgokról is, mint az okos megoldások a költségcsökkentés érdekében.

Kivitelezői körkép

A vállalat a 2022. január és április közötti időszak trendjeiről egy másik kutatás során megkérdezte saját kivitelező partnereit is. Ez a minta mérete alapján nem tekinthető reprezentatívnak, a lakossági lekérdezésből és az újHÁZ Centrum számaiból nyert tapasztalatokat azonban visszaigazolja.

A megkérdezett szakembereket a megrendelők mindegy 60%-a felújítás miatt kereste fel idén, habár a kivitelezők közel háromnegyede (72,9%) nem tudta tavaly óta bővíteni a kapacitásait. Ezzel egyidőben az árváltozások miatt a kivitelezők 33,3%-a veszített el megbízást, 29%-uknál pedig elhalasztották a munkálatokat, azonban 12,5%-uk szerint még több is a megrendelés, mint tavaly. A legtöbbjüket (43,8%) 3-6 hónappal előre kell lefoglalni egy-egy munkálathoz, és közel 60%-uknál 11-30% közötti mértékben emelkedtek a munkadíjak, mintegy 30%-uknál ez azonban nem haladta meg a 10%-ot.

Az újHÁZ Centrum kutatásában arra is kíváncsi volt, hogy a kivitelezők milyen vásárlói attitűdökkel találkoznak. Elmondásuk alapján megállapítható, hogy a megbízók leginkább az alapanyag költségeken (41,7%) és a kivitelezők díján (43,8%) szeretnének spórolni. Azonban a megkérdezett kivitelezők szerint a megbízók nagy része ennek ellenére mégis (62,5%) az alapanyagra szánja a legtöbb pénzt felújításnál, építkezésnél, és a szakemberek közel fele (44,7%) véli úgy, hogy a megrendelők alternatív anyagokat keresnek, azonban 53%-uk szerint ez nem igazán jellemző. és a szakemberek több mint fele (55,3%) szerint előfordul, hogy alternatív anyagokat keresnek a megrendelők, de nem igazán jellemző. A partneri tapasztalatok alapján a legtöbb építkező, felújító a festést és tapétázást (41,7%), illetve a kertrendezést (39,6%) intézi szakember segítsége nélkül.

Az újHÁZ Centrum vezérigazgatója, Dr. Rázsóné Szórády Csilla szerint a kettősség jól érzékelhető a szektor különböző szereplői számára, azonban az idei év első harmadának eredményei pozitív trendet sejtetnek:

„2022-ben hazánkban jó építőipari piacra lehet számítani, érezhető lassulás legfeljebb a harmadik negyedév közepétől vagy második felétől várható majd. Az orosz-ukrán háború eseményeire sajnos nem készült fel a piac, amely jelenleg is flexibilisen próbál alkalmazkodni az új helyzethez és ez a bizonytalanság további időszakos áremelkedést, inflációt, így visszaesést eredményezhet. Bizakodásra ad okot, hogy a stabilizációval idén lassan visszatérhetnek a szakmába az egyedi kereskedői kedvezmények és vélhetően jövőre már újra megjelennek a piacon a gyártói akciók is. Az újHÁZ Centrumnál kiemelten fontosnak tartjuk, hogy kereskedéseinket a jelenlegi piac kondícióinak megfelelően támogassuk és hozzánk hasonlóan a szükségleteknek megfelelő mértékű áruellátás biztosítása érdekében növeljék készleteiket” – tette hozzá az újHÁZ Centrum vezérigazgatója.

Az újHÁZ Centrum számokban

Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedő hálózataként rendkívül dinamikus korszakot tudhat maga mögött – a 100%-ban hazai tulajdonban lévő, Győr-Moson-Sopron megyei központtal rendelkező – az újHÁZ Centrum. A cégcsoport a kedvezőtlen piaci helyzet és a globális ellátási láncok nehézségei ellenére 2021-ben és 2022 első négy havában is kimagasló forgalmat ért el. A hálózat országosan több mint 90 kereskedése nagy hatásfokkal elégítette ki az építkezéshez, felújításhoz szükséges építőanyag-igényeket, így forgalma az elmúlt egy évtizedben megszakítások nélkül növekedett.

2022 első négy hónapjában az építőanyag-kereskedelmi hálózat összesen 37,3 milliárd forintos árbevételt ért el. 2021 első négy hónapjához képest ebben az időszakban több mint 11 milliárd forinttal nőtt az értékesítés árbevétele. Ez az egy évvel korábbi bázishoz képest 45%-os növekedésnek felel meg. Az újHÁZ Centrum részletes adataiból az is egyértelműen megmutatkozik, hogy a tetőfedés, szigetelés, szerkezetépítési anyagok, falazóanyagok termékkörökben jelentős növekedés mutatkozik. Összesített forgalmi hatásban pedig a vasáru és a szigetelőanyagok bővültek a legjobban, míg az imént említett szegmensek – szigetelés, tetőfedés és szerkezetépítés –egyaránt egymilliárd forintnál is nagyobb növekedést produkáltak 2022 első tercierében a bázishoz, vagyis 2021 első négy hónapjához képest.