Az e-kereskedelmi szektor a koronavírus-járvány kereskedelemre gyakorolt hatásai miatt rakétaszerű növekedésre kapcsolt, éves szinten akár 25%-kal növekedhet a hazai online piac. Nemcsak a járvánnyal...
Jelentősen, több mint harmadával csökkent a Renault által gyártott járművek értékesítése szerte a világban az első fél évben a koronavírus-járvány következményeként.
A második legnagyobb francia...
A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is - mondta...
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest. Emögött a vendéglátó és a...
A svéd Volvo Group haszongépjármű-gyártó csoportnak nagy bevételkiesést és eredményromlást okoztak a második negyedévben a járványvédelmi korlátozások. A cég honlapján pénteken közzétett negyedéves eredménybeszámoló...
A fizetéstechnológiai cég tavaly indított infrastruktúra fejlesztési programjának köszönhetően a kereskedők akár pár nap alatt, gyorsan és kényelmesen alkalmazkodhatnak az új jogszabályhoz.
A Mastercard üdvözli...
Míg májusban a felére, júniusban már csak mintegy a negyedével csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai...
Újabb élelmiszergyára lehet a Sparnak, Bicske és Üllő után Perbálon.
A svájci Bell Food, amely Magyarországon a Zimbo húskészítmények gyártójaként ismert, bejelentette, hogy perbáli gyárát...
Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi...
Az autóipar éppen kilábalt volna a korábbi gazdasági válságból, de a kereskedelmi háborúk és a járvány újabb csapást mért rá. Az Európai Unió szabályozása...
Még mindig Monaco a legdrágább a világon a luxus-lakóingatlanok piacán, függetlenül attól, hogy 2019-ben 1,3 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható a szegmensben.
A hercegségben a luxuslakások...
A szolgáltató cégek számára képez versenyképes tudású vállalatszervezési szakértőket a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legújabb Lean szolgáltatásfejlesztő szakirányú továbbképzése. A lean szemlélet segítségével olyan...
Az AHa! Brainstore akcelerátor program keretében együttműködést alakított ki az Antenna Hungária a MobiSporttal. A startup célja, hogy a ma már megszokott digitális minőségben,...
Közel tíz százalékkal eshetett a GDP az idei második negyedévben. Viszont a harmadik negyedévben gyors felpattanás jöhet.
Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán tette közzé...
Szerettünk tovább aludni és örültünk, hogy többet lehetünk a családunkkal a karantén idején, derült ki az Allianz Hungária Zrt. által végzett felmérésből. A társaság...
Az egyszerűen használható és egységes digitális fizetések globális elterjesztésén dolgozik American Express, a Discover, a Mastercard és a Visa.
A biztonságos és érintésmentes vásárláshoz egyre...
Tíz magyarból mindössze három képes éles helyzetben felismerni egy csalási kísérletet – derül ki egy friss kutatásból. A felhasználók felkészületlensége a teljes pénzügyi ökoszisztéma biztonságát veszélyezteti, a Cyber Islands - a Mastercard szakmai támogatásával...
A vállalatok rohamléptékben növelik az AI-ra fordított költségeiket. Az IDC szerint az AI-infrastruktúra-költés világszerte elérte a 318 milliárd dollárt. A megtérülést azonban már többnyire nem tudják ennyire pontosan követni a szervezetek. A SUSE szakértői...
A Bitget Blockchain4Youth (B4Y) kezdeményezése keretében elkészített Web3 Next-Gen Talent Intelligence Report jelentés szerint az iparág egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívása nem a tehetségek hiánya, hanem a felvételi akadályok jelenléte. A kutatás több régióból származó...
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül. A jelenség Magyarországon is rohamosan terjed. A generatív AI-megoldások, mint a...
A Lenovo közel valós idejű, mesterséges intelligenciával támogatott infrastruktúra-platformot biztosít a 2026-os FIFA világbajnokság számára, amely a hagyományos kábeles és műholdas közvetítés mellett rendkívül alacsony késleltetésű IPTV (Internet Protocol Television) videóterjesztést, intelligens tartalomszolgáltatást, valamint...