Kategória: Biznisz

- Hirdetés -

Tovább terjeszkedik a SPAR

Idén tavasszal Kecskeméten és Budapesten nyitott egy-egy új áruházat a SPAR Magyarország. A vállalat további öt szupermarketjét pedig kívül-belül megújította. A cég 2018-ban eddig...

Zöld program a világ legnagyobb sörgyártójánál

Környezetbarát módon fogja előállítani termékeit a világ legnagyobb sörgyártója, amelynek eredményeként 5 százalékkal tudja a csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. Az AB InBev belgiumi székhelyű vállalat...

Egyre jobban eladósodunk

Jelentősen erősödött a hazai lakosság hitelfelvételi aktivitása a Bankkalkulátor.hu adatai szerint, a portál az idei első negyedévben 65 százalékkal több személyihitel-igényt közvetített a vele...

Appok, amik átírják a gazdaságot

Oszkár, Uber, Airbnb, Yummber, Miutcánk, Dogsurf – csak pár azokból az applikációkból, amelyek a sharing economyt, vagyis a közösségi gazdaságot századunk egyik legjelentősebb közgazdaságtani...

Felpörgetné a kockázatitőke-befektetéseket az EB

Az Európai Bizottság programot indít az induló innovatív vállalatokat célzó kockázatitőke-befektetések fellendítésére. A VentureEU elnevezésű páneurópai pénzügyi programban 410 millió eurót fordítanak hat kockázatitőke-alap...

Így dőlhet a pénz a startupokhoz

A startupok fő célja, hogy innovatív ötletüket ne csak hazai, de nemzetközi környezetben is sikerre vigyék. Ennek azonban számos buktatója van a nyelvi korlátoktól...

Innovátorokat keresnek

Május 2-áig lehet jelentkezni világ egyik legnagyobb tehetségkutató és innovációs versenyének magyarországi előválogatójára, a Falling Walls Lab-re. Az idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi...

A kkv-kat segíti a Vodafone

A kis- és középvállalkozások számára a digitális átalakulás Európa-szerte nagy kihívást jelent, a hazai kis- és középvállalkozások 60 százaléka egy weboldallal és néhány számítógéppel...

Startup programot indít az Antenna Hungária

AHa! Brain Store néven indít vállalati akcelerációs programot az Antenna Hungária. A több mint 200 millió forint összértékű inkubációs pályázatra május 31-ig várják többek...

Mi lesz a használt autókkal?

Nem csak hozzák hazánkba a használt autókat, hanem viszik is a másodkézből származó gépkocsikat Magyarországról, a folyamatosan erősödő import mellett a használt gépjármű export...

Keresik 2018 legjobb startupjait

Elindult a nevezés az idei Blastoff startup versenyre, ahol hazai és nemzetközi startupok mérettethetik meg üzleti vállalkozásaikat! A verseny nyertesei a Power Angels 150.000...

Az innobie nyerte a Microsoft versenyét

Ha a tanulás élmény, akkor kevesebb időbe kerül és sokkal mélyebb tudást jelent a fiatal generációknak, ezért ki kell használni az iskolában is az...

Ezek a Ford e-autós tervei

A Ford Motor csak 2023 után kezdene elektromos autók gyártásába a kölni gyárában. Gunnar Herrmann, a Ford németországi vezetője a Handelsblatt című gazdasági lapnak arról...

Nagyon pörögnek a hazai ingatlanok

Optimisták voltak a szektor idei kilátásait illetően a magyar kereskedelmi ingatlanpiac vezető vállalatainak képviselői meglehetősen. A CBRE 2018-as Befektetési Reggelijén összegyűlt szakemberek legfeljebb a...

Rengeteg lakás épül Magyarországon

Magyarország továbbra is Európa élén áll a kiadott lakásépítési engedélyek számának növekedésében – derül ki az Eurostat adataiból. A 2017. IV. negyedévi adatok alapján,...

Varsóban is összecsaptak a női startupperek

A Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, ismét újabb győztes csapatokkal növelte Európa hölgy...
- Hirdetés -

Digital Center

Megújult sport- és egészségkövetési funkciókkal érkezett az új okosóra

A beltéri síelés mód, a napi terhelés megtervezését segítő Physical Readiness funkció és továbbfejlesztett kerékpáros lehetőségek még többféle sporttevékenység követését teszik lehetővé, miközben az EasyCross szíj a kényelmes mindennapi viseletet szolgálja. Szeptember 21-től Magyarországon is...

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatkozott az új Robot Phone

A Honor a Kínai Nyelvű Filmek Nemzetközi Promóciós Programjának hivatalos képalkotási stratégiai partnereként mutatta be a Robot Phone-t a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Az ARRI-val közösen fejlesztett Honor Robot Phone komoly figyelmet keltett innovatív...

Új szakaszba lépteti a pénzügyi funkció működését az MI

A pénzügyi vezetők számára a mesterséges intelligencia mára nem távoli technológiai lehetőség, hanem egyre inkább stratégiai üzleti kérdés. A Deloitte FinanceAI Nerve Center felmérése szerint, amely 80 Fortune 500 vállalat vezetőinek bevonásával készült, az...

Tizenötször nagyobb eséllyel térül meg a mesterséges intelligencia ott, ahol odafigyelnek a megbízhatóságra

Miért bírálják felül a dolgozók leggyakrabban az MI döntéseit? Mert a rendszer nem tudja megindokolni őket. A legtöbb szervezetnél még hiányzik az az adatalap, amely megbízhatóvá és nyereségessé tenné az MI-t. A SAS szoftvervállalat és...

Az LG-vel fejleszti az okosszállodákat a Marriott

Az LG Electronics (LG) stratégiai együttműködésre lépett a világ egyik vezető szállodaipari vállalatával, a Marriott Internationallel (Marriott), hogy közösen fejlesszék az okosszállodák következő generációját. Ennek részeként a két vállalat olyan, okostelevíziókra és felhőalapú technológiára...