Megsínylette a magyar média-, reklám- és ügynökségi ipar, valamint a rendezvények piaca is az idei évet. A Marketing&Media magazin ezúttal is felkérte szerkesztőbizottságának tagjait,...
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgás legfényesebb csillaga számára nem is alakulhatott volna szebben a 2020-as év. Az ő góljával jutott ki a nemzeti csapat...
Évente akár húszezer embert is feláldoztak isteneiknek, mégsem voltak barbárok az azték birodalom lakói. Legendássá ugyan harcosaik váltak, hiszen folyamatosan leigázták ellenségeiket, de legalább...
A televízió nemcsak átvészeli az idei válságot, de megerősödve kerül ki belőle – állítja Dudás Gergely, az RTL Magyarország kereskedelmi igazgatója és az R-Time...
Elfogadta és december 18-án teszi közzé honlapján a Médiatanács a korábban a Klubrádió által használt, Budapest 95,3 MHz körzeti frekvenciára szóló pályázati felhívás tervezetét...
A már 13 évadot megélt Murdoch nyomozó rejtélyei című széria az Egy nagyon Murdoch karácsony című önálló epizóddal egy új mérföldkőhöz ért, amiben ugyan...
Idén a hirdetők szinte kivétel nélkül ragaszkodtak a szponzorációs megjelenésekhez és a kiválasztott műsorokhoz; még abban az esetben is, ha nem tudtuk megmondani, mikor...
December 23. és január 3. között minden filmet díjmentesen nézhetnek meg a már több mint 6000 szinkronizált magyar nyelvű tartalmat kínáló MoziKlubban a Telekom...
A legőrültebb rakétatervezők jönnek a Discovery-re, házi készítésű karácsonyfa-rakéták versenyeznek a csatorna sorozatában.
December 20-án, vasárnap éjfélkor érkeznek a Discovery-re a legőrültebb rakétatervezők, hogy saját...
Nagyon feljött a TV2 az RTL Klubra, csoportszinten pedig kis előnnyel, de a TV2 Csoport nyerte a hetet a 18-49 éveseknél és főműsoridőben. Nézettségi...
Az Európai Filmdíj szombaton Berlinben megrendezett virtuális díjátadóján bejelentették a LUX díj három jelöltjét, melyek a Még egy kört mindenkinek, a Corpus Christi és...
Idén várhatóan 32 milliárd dollárral csökken a mozik jegyárbevétele a múlt évhez képest a Covid-19 járvány miatt, ez 71,5 százalékos visszaesés jelent – derül...
A Még egy kört mindenkinek című dán dráma nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak szombat esti átadóján Berlinben.
Thomas Vinterberg rendezése...
„A rabszolgaság története” merőben új megvilágításba helyezi az Európán keresztül, Afrika és az Újvilág között immár 400 éve bonyolított emberkereskedelmet. A hollywoodi ikon és...
A beltéri síelés mód, a napi terhelés megtervezését segítő Physical Readiness funkció és továbbfejlesztett kerékpáros lehetőségek még többféle sporttevékenység követését teszik lehetővé, miközben az EasyCross szíj a kényelmes mindennapi viseletet szolgálja.
Szeptember 21-től Magyarországon is...
A Honor a Kínai Nyelvű Filmek Nemzetközi Promóciós Programjának hivatalos képalkotási stratégiai partnereként mutatta be a Robot Phone-t a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Az ARRI-val közösen fejlesztett Honor Robot Phone komoly figyelmet keltett innovatív...
A pénzügyi vezetők számára a mesterséges intelligencia mára nem távoli technológiai lehetőség, hanem egyre inkább stratégiai üzleti kérdés. A Deloitte FinanceAI Nerve Center felmérése szerint, amely 80 Fortune 500 vállalat vezetőinek bevonásával készült, az...
Miért bírálják felül a dolgozók leggyakrabban az MI döntéseit? Mert a rendszer nem tudja megindokolni őket. A legtöbb szervezetnél még hiányzik az az adatalap, amely megbízhatóvá és nyereségessé tenné az MI-t.
A SAS szoftvervállalat és...
Az LG Electronics (LG) stratégiai együttműködésre lépett a világ egyik vezető szállodaipari vállalatával, a Marriott Internationallel (Marriott), hogy közösen fejlesszék az okosszállodák következő generációját. Ennek részeként a két vállalat olyan, okostelevíziókra és felhőalapú technológiára...