MM Shopping Solutions & Services néven új divíziót indít a médiacég, emellett megszünteti az APA és Gyereklélek márkák különálló print alapú megjelenését, és a...
Bár a koronavírus-járvány során sorra érkeztek a felmérések arról, hogy mennyivel nőtt a streaming videószolgáltatások használata, a Parks Associates friss elemzése arra mutatott rá,...
Már Magyarországon is elérhető a YouTube Kids. Ezentúl könnyebb lesz megtalálni a gyerekek kedvenc videóit, a szülők pedig egyszerű eszközökkel választhatják ki a megfelelő...
Álláshirdetésnek álcázott adathalász támadásokat lepleztek le az ESET kutatói, melyek vélhetően az észak- koreai illetőségű Lazarus csoporthoz köthetők.
A csoport elsődleges célja a főként európai...
Külső vizsgálatot kezdeményezett a gyűlöletbeszédet tartalmazó bejegyezések ellenőrzéséről kedden a Facebook, a cég a szakértők szerint így próbálja kifogni a szelet az ellene bojkottot...
Lemondott az Index.hu Zrt. múlt héten kinevezett vezérigazgatója, Ződi Zsolt, döntését azzal indokolta, hogy a szükséges változtatások véghez vitele túl nagy feladat számára. A...
Májusban 1 236 307 látogatással ért el rekordot a turisztikai témájú online felület.
A Startlap tavaly augusztusban indult rovata már az első héten igen népszerűnek...
Június közepén bevezetésre került a Maradj biztonságban! szűrőcsoport, melybe bekerültek az értékelések alapján kiváló és patyolattiszta szálláshelyek, valamint az önálló házak, a saját konyhás...
Egyelőre ugyan csak néhány országban, de elkezd fizetni a Google News-ban megjelenő hírekért a kiadóknak a Google.
A társaság Németországban, Ausztráliában és Brazíliában, néhány...
Lemondott az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, Pusztay András, a pozíciót Ződi Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa tölti be. Az Index főszerkesztőjének...
Játékos formában készít fel a nyugdíjas évekre a K&H Biztosító újdonsága: a pénzintézet egy új platformon igyekszik még közelebb hozni a nyugdíj témáját a...
Megjelent a Digitális Média Tények Könyve 2020. Ahogyan az első évfolyamnál a 2008-as gazdasági válság, úgy most a koronavírus sem akadályozta meg a neo...
Megszüntetik Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát az Indexnél, a szerkesztőséget továbbra is ő vezeti – értesült a 444.hu. A mai állománygyűlésen kiderült az is,...
Átállította a szerkesztőség az Index függetlenség-barométerét, vasárnap este a portál nyitóoldalán is megjelent, hogy Függetlenről Veszélyben állásra váltott a mutató. A lépés kapcsán Dull...
A koronavírus-járvány már lecsengőben van, azonban továbbra is sokan dolgoznak otthonról. Ebben a helyzetben jelentősen megnőhet a kiberbiztonsági események száma, a hackerek, a csalók...
A tavaszi kijárási korlátozások idején felére esett az új meghirdetett állások száma, miközben több ezren kezdtek új munkát keresni a koronavírus hatásai miatt –...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...
Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...