Magyar szakember kapott régiós feladatot a Mastercardnál

2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.

Az OTP Bank egy olyan pénzintézet, melynek nem csupán fizetési innovációs tevékenysége jelentős, de Magyarországgal együtt 9 országban van jelen kártyakibocsátó és elfogadói oldalon. Ezért a Mastercard és az OTP Bank kapcsolatának ápolása régiós szinten is kiemelten fontos – ezt a feladatot látja el Romvári Frigyes január 1-től. Kiemelt feladata, hogy segítse az olyan fizetési innovációk és technológiák térnyerését, mint az egyérintéses fizetési megoldások, vagy a mobilfizetés.

Romvári Frigyes 6 éve érkezett a Mastercardhoz ügyfélkapcsolati vezetőként, az OTP mellett a Raiffeisen és az Erste bankokkal való kapcsolattartás tartozott fő feladatai közé. Az elmúlt évek során számos további ügyfélkapcsolatot épített ki, eközben pedig értékesítési vezetőként fontos szerepe volt a partnerek fizetéstechnológiai szolgáltatásainak bővítésében és megújításában Magyarországon, illetve értékesítés támogatási területen a közép-európai régióban egyaránt.

A szakember a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját, ezt követően 4 évig dolgozott a Budapest Bank bankkártya termékfejlesztési osztályán, majd a General Electric nemzetközi vezetőképzőjén vett részt, ezt követően a CIB Bank kockázatkezelési osztályának egyik vezetőjeként tevékenykedett.