- Hirdetés -

Magyar módszerrel újít a Samsung

|

- Hirdetés -

A Samsung legújabb innovációja, amelyet egy magyar kutatócsoport módszerét használva fejlesztett, színtévesztő emberek millióinak életminőségét fogja jelentősen javítani. A SeeColors a világ első olyan mobilalkalmazása, amely meghatározza a színtévesztés fajtáját és mértékét, majd ahhoz igazodva a SeeColors Smart TV alkalmazás újrakalibrálja a néző számára a televízió képernyőjét. A színtévesztők így olyan, színekben gazdag vizuális élményt kapnak, amilyenben eddig nem lehetett részük.

 

„Szemünk fénye”, a látásunk a legfontosabb érzékünk. A legkisebb hiányossága vagy torzulása is jelentősen ronthatja az életminőségünket. A világon közel 300 millió, Magyarországon pedig közel félmillió ember a teljes színskála csak egy bizonyos részét látja, amelynek következtében nehezen tudja megkülönböztetni az egyes színeket. A színtévesztés meglepően gyakori látási rendellenesség, amely a férfiak 8 és a nők fél-1 százalékát érinti, és a fiatalabb, huszonéves generáció körében fordul elő leginkább.

 

A színtévesztés sok szempontból hátrányos: a nem megfelelő színdekódolás miatt elvesző információ lassítja az észlelést, késlelteti a reakcióidőt, és megnehezíti a döntéshozatalt a hétköznapi helyzetekben. Ez pedig kihat a színtévesztő karrierjére, életminőségére. Mivel a színtévesztést aránylag ritkán diagnosztizálják, sok színtévesztő ezt nem is tudja magáról, hiszen sohasem látta a körülötte lévő világot a valódi színeiben. De most mindez megváltozik.

 

Egy magyar kutatócsoport – a Dr. Wenzel Klára vezette Colorlite® – több mint húsz éves tudományos munka eredményeként olyan diagnosztikai módszert dolgozott ki, amellyel minden korábbinál pontosabban megállapítható a színtévesztés típusa (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértéke (enyhe, mérsékelt vagy súlyos).

 

A Samsung a magyar Colorlite közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát és mértékét. Majd a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, vagy közvetlenül letölti az alkalmazást a Smart TV App Store-ból a tévéjére. (Az előre telepített alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in található meg) Végül az applikáció az okostelefonos teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.

 

„A színtévesztés szűrése kevéssé elterjedt, így rengetegen vannak, akik nincsenek is tisztában ezzel a hiányosságukkal. Ha pedig tudnak is róla, elképzelni sem tudják, hogy miről maradnak le, hiszen ezeket a színeket sosem látták még. A Samsung egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a technológián keresztül javítson az emberek életminőségén. A színtévesztő emberek számára pedig a valódi színek látása egy korábban soha nem tapasztalt, meghatározó élményt jelent.” – mondta el Rózsa Márton, a Samsung Magyar Zrt. szórakoztató elektronikai üzletágának vezetője, és hozzátette: „A kijelzőtechnológiában a színhűség az egyik legfontosabb tényező. Arra törekszünk, hogy ezen a téren tovább erősítsük technológiai fölényünket. A magyar kutatók módszerére építve még azok számára is élethű és valódi színeket vagyunk képesek megjeleníteni, akik színtévesztéssel élik a mindennapjaikat. Szívet melengető érzés, hogy emberek ezrei, tízezrei a Samsung tévéiken láthatják először a világot a maga sokszínűségében. Olyan ez, mintha ablakot nyitnánk egy új világra.”

 

A Samsung törekvéseit már rangos díjak is elismerik. A 2016-os Cannes Lions Kreatív Fesztiválon a SeeColors alkalmazás a „Mobile – Networked/Connected mobile technology” és „Digital Craft – Innovative use of technology” kategóriákban is Bronz Oroszlán díjakat nyert.

 

A SeeColors projekt a Samsung 2013-ban indított „Launching People” kampányának részeként valósult meg. A kampánysorozat célja, hogy felkutassa azokat a kreatív és innovatív ötleteket, amelyek megmutatják a technológia erejét a társadalmat érintő valós kihívások megoldásában.

 

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Változások a Glosternél

Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki...

Idén nyáron se igyuk le magunkat a sárga földig

Spotify kampánnyal, Kármán Odett influenszerrel és online edukációs kártyajátékkal népszerűsíti a tudatos alkoholfogyasztást a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei, a spiritsEUROPE támogatásával létrejövő (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kezdeményezése. A Magyar Szeszipari...

Gyengélkedik a használtautó-import

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali...

Mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak a szülők

Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok...

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Készülhetnek a Marvel rajongók, érkezik az új sorozat

A rajongók már az első előzetes óta lázban égnek, hogy megismerhessék Nick Fury életének egyik újabb titokzatos szegletét. Nem tudod ki az a Nick Fury és hidegen hagy az egész képregényes világ? Esetleg csak...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai

Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban...

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....