- Hirdetés -

Már nem csak a banki adatainkért aggódhatunk

|

- Hirdetés -

Nem csak a banki, de bizony az egészségügyi adataink is értéket képviselnek, így nem meglepő, ha ezeket a rendszereket is folyamatosan külső támadások érik. Az új kihívást napjainkban a kiberbiztonság jelenti már ezen a területen, hiszen az egyetlen megoldás: folyamatosan fejleszteni.

A digitalizáció nem csak előnyt jelent egy adott iparágban, de bizony veszélyeket is hordoz. Egészségügyi adatok gyakorlatilag ma már csak a digitális térben keletkeznek, és a modern orvostudomány számos hálózatba kötött eszközt használ. Nem véletlen, hogy a kiberbiztonság ezen a területen is egyre meghatározóbb szerephez jut, ami éppen úgy érinti az egyént, mint azokat az állami és magánszolgáltatókat, akik végigkísérik a betegutat, Sőt, az adatok védelmének még nemzetbiztonsági szempontból is van jelentőségük. A kritikus fontosságú ágazatok esetében - és az egészségügy bizony ilyen -, az ilyen fenyegetések ugyanis rendszerszintű összeomlásokhoz is vezethetnek, amely akár emberéleteket is követelhet.

Az Európai Unió az év elején fogadta el azokat a hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó új irányelveket (NIS2 - Network and Information System 2), amelyeket jövő őszig minden tagállamnak be kell illesztenie saját jogrendszerébe. Ez a remények szerint jelentősen hozzájárulhat a kiberbiztonság növeléséhez, hiszen számos területre kiterjed és számos szereplőt érint.

Kockázatok és mellékhatások

A külső támadások gyakoribbá és összetettebbé váltak - állítja Dr. Rami Riman, az InterSystems EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióért felelős vezetője. Az egészségügyi szakértő, aki előad majd a május 17-én megrendezésre kerülő a 2. Digital Health Essential konferencián, szerint a személyes adatok védelme mellett a működés stabilitása is kulcsfontosságú, hiszen ez legalább akkora problémát jelenthet a rendszert üzemeltetők számára, mint maguknak az adatoknak az elvesztése vagy illetéktelen kezekbe kerülése. Az adatvezérelt egészségügy esetében a hatékonyság növelése, így a költségek csökkentése és a jobb ellátás, miatt komoly hangsúlyt kap a beteginformációk különböző egészségügyi szolgáltatók közötti kommunikációja. Az egyre több eszköz és az egyre több adat így azt is jelenti, hogy az egészségügyi kiberbiztonság jelenleg - és feltehetően még jó ideig - az egészségbiztonságnak az egyik meghatározó tényezője lett. Ez pedig kihatással van az egészségügyi ágazati fejlesztéseire is.

Adattengerben halászók

Tehát, aki nem fordít elegendő erőforrást a digitális fejlesztésekre az az egészségügyi ágazatban is lemarad. A digitalizáció új látásmódot kíván minden szereplőtől – véli Póda Tamás, a Synlab kereskedelmi és marketingigazgatója. A labordiagnosztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásnál a cél egy olyan portál bevezetése, ahol a vizsgálati eredmények alapján nem csak személyre szabott információkkal és ajánlatokkal lehet majd nyomon követni a páciensek egészségi állapotát, de maga páciens is digitálisan követheti saját labormintájának útját, a vizsgálat folyamatát és az eredményeinek várható érkezését.

A digitalizáció és az adattudomány tehát óriási támogatást adhat az egészségügyi ellátás javításának itthon is. A jövő egészségügyi intézményeiben ugyanis „digitális” pácienseket látnak majd el – hangsúlyozza a rendezvényen szintén előadó Dr. Esther Saiag a Tel Aviv Sourasky Medical Center képviseletében. Izrael legnagyobb betegállátó intézménye évente 1,8 millió beteglátogatást kezel, az 1500 ágyra pedig egymillió lakos jut a metropoliszból és a környező agglomerációból. A hatékony ellátás itt is csak a digitalizáció segítségével érhető el. Az új kihívások merőben új látásmódot, új szakembereket és új jogi szabályozást kívánnak. A kormányzati digitális egészségügyi reform eredményeképpen a tervek szerint a korszerű infokommunikációs megoldások megjelenésével és a telemedicinális szolgáltatások kialakításával hatékonyabbá válik az intézmények működése. Ez támogatja a humánerőforrás-kapacitás optimálisabb szervezését, jobb kihasználását és az egészségügyi dolgozók adminisztratív terheinek csökkentését - okos eszközök bevonásával és a virtuális térben megvalósuló ellátások segítségével.

Az innovatív digitális megoldások számos aspektusáról szó esik majd a május 17-én megrendezésre kerülő 2. Digital Health Essential konferencián, Magyarország vezető digitális egészségügyi eseményén.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...

Díjnyertes magyar film érkezik az HBO Maxra

Idén áprilisban meghódította a mozikat, december 15-től pedig az HBO MAX kínálatában is látható lesz a számos nemzetközi filmfesztiválon díjnyertes Az első kettő című magyar romantikus film, melyben a rég látott, legendás színésznő, Drahota...

Csodás képek a Balatonról

Szabadtéri kiállítás nyílt a Káli-medence szívében, a Theodora ásványvíz kékkúti forrásánál. A tavalyi, Varázslatos Magyarországgal közösen megvalósított Sokszínű Balaton-felvidék fotópályázat legnívósabb fotóiból álló tárlat célja, hogy valamennyi generációhoz közelebb hozza a térség természeti kincseit,...

Okos termékekkel erősít az IKEA

Az IKEA három új, VALLHORN, PARASOLL és BADRING névre keresztelt, a vízszivárgás- és mozgásérzékeléshez fejlesztett, megfizethető okosérzékelővel bővíti választékát. Az érzékelőket úgy tervezték, hogy a vásárlók számára nagyobb fokú felügyeleti lehetőséget és kényelmet biztosítsanak...

Ide utaznak év végén a magyarok

Budapestre, Egerbe és Szegedre indul a legtöbb hazai utazó az év utolsó hónapjában, szilveszterre pedig sok helyen már teltház van – derül ki a Szallas.hu elemzéséből. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény...

Kiderült, mivel készül jövőre a SkyShowtime

Jövőre érkezik a streaming platformra a SkyShowtime legújabb saját készítésű sorozata, Az auschwitzi tetováló, ami Heather Morris világszerte népszerű bestseller-regénye alapján készült, de lesz egy svéd krimisorozat, illetve jön majd a Halo széria második...

Még négy évig biztosan marad a MotoGP a Network4-nél

Újabb négy évre, azaz 2028-ig szóló megállapodást kötött a MotoGP és Network4 Media Group, így a következő szezonokban is a luxemburgi központú médiacég hozza el a magyar szurkolóknak a motorversenyzés legnépszerűbb sorozatát. A Network4...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az ételpazarlás ellen kampányol az Auchan

Az Auchan Magyarország már több mint egy évtizede aktívan fellép az élelmiszerpazarlás ellen, ezért az idei karácsonyi kampányával a maradékmentésre hívja fel a figyelmet. November 27-től a készlet erejéig minden áruházban megtalálható a ”Maradtmég...

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....