- Hirdetés -

Max Verstappennel erősít a Heineken

|

- Hirdetés -

Kevesebb mint két héttel a 2023-as szezon bahreini rajtja előtt, a Formula 1 nemzetközi partnere, a Heineken bejelentette, hogy új, világszintű partneri megegyezést kötött a holland F1 szupersztárral, Max Verstappen-nel az újabb kivételesnek ígérkező versenyszezon előtt.

A partnerség, amely az első számú holland sört és az első számú holland versenyzőt köti össze, a rajongók következő generációjának megszólítását célozza több kreatív programon keresztül, amelyek a felelős alkoholfogyasztásra összpontosítanak.

Az első ilyen a Player 0.0 lesz – egy izgalmas új játékkezdeményezés, amelyen a Heineken és Verstappen közösen dolgozik, hogy a rajongók számára egy olyan újszerű virtuális versenyélményt teremtsen, amelynek különlegessége, hogy a győztes játékosok a világ legjobb versenyzői ellen versenyezhetnek.

A jelenlegi világbajnok Max Verstappen a Heineken hivatalos 0.0 nagyköveteként is bemutatkozik, amely keretében több szponzori együttműködésben, többek között "When You Drive, Never Drink" (Ha vezetsz, soha ne igyál) kampányban való részvételével segíti a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítését.

"Hollandként különleges dolog egy olyan ikonikus holland márkával együttműködni, mint a Heineken. Akik ismernek, tudják, hogy nagyon határozott ember vagyok, és versenyzőként sosem akarok hibázni. Ezért is örülök, hogy részese lehetek a "When You Drive, Never Drink” (Ha vezetsz, soha ne igyál) kampánynak, amely segít felhívni a figyelmet a felelős alkoholfogyasztásra. Mivel én is lelkes és szenvedélyes Sim Racing játékos vagyok, izgatottan várom, hogy szerepet vállaljak a Player 0.0 néven készülő új játékban." – mondta el a világbajnok.

A Heineken ezzel egyidőben hivatalosan bejelentette az Oracle Red Bull Racing-gel közös partneri megállapodást is. A két márka tökéletes párosítást alkot, együttműködésük minden bizonnyal világszínvonalú szórakozást és kivételes szurkolói élményt nyújt majd. A két nemzetközi márka izgalmas kampányokat fog együtt megvalósítani, többek között a zene és a gaming területén, valamint támogatni fogja a Heineken felelős alkoholfogyasztásra irányúló kezdeményezését, a „When You Drive, Never Drink” vagyis a „Ha vezetsz, soha ne igyál” kampányt is. A partnerség célja, hogy az F1 első számú pilótája és csapata révén világszerte elérje a rajongókat, valamint betekintést nyújtson a szurkolók számára egy világklasszis versenycsapat kulisszái mögé.

„Minden nagy csapatnak szüksége van nagyszerű partnerekre, akik támogatják őket céljaik elérésében. Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy a Heineken is csatlakozik globális partnereink közé, és az alkoholmentes Heineken 0.0-val segítenek minket a következő szintre lépni. A Heineken 0.0 világszerte az F1 család részévé vált, izgalmas és magával ragadó szórakozási lehetőségeket biztosítva a rajongótáborunk számára a világ számos pontján, mind a pályán, mind otthonainkban. Alig várjuk, hogy ismét együtt dolgozhassunk velük, és lássuk, milyen izgalmas lehetőségeket tudunk a rajongóink számára kínálni ebben a szezonban." – mondta el Christian Horner, az Oracle Red Bull Racing csapatfőnöke.

Az új partneri együttműködések kiegészítik a Heineken és a Formula 1 már meglévő kapcsolatát, amely rendkívül sikeresnek bizonyult a holland márka nemzetközi jelenlétének növelésében, valamint a lokális piacok elérésében egyaránt.

"Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy a jelenlegi világbajnok mellett a mögötte álló Oracle Red Bull Racing csapattal is együttműködhetünk. Max nem csak Hollandiában, de nemzetközi viszonylatban is egy igazi ikon. Ő a Heineken 0.0 tökéletes nagykövete; a pályán és azon kívül - a Sim Racing közösségben tanúsított szenvedélye a Player 0.0-val a játékok világába is eljuttatja üzenetünket, és segít a felelősségteljes alkoholfogyasztás ösztönzésében." – mondta el Bram Westenbrink, a Heineken márka globális vezetője.

A 2016-os motorsport világába történő belépése óta a Heineken elkötelezett amellett, hogy változást érjen el az alkoholfogyasztás mellett történő vezetés megítélésén. Ennek érdekében 2022 májusában elindította „When You Drive, Never Drink” vagyis a „Ha vezetsz, soha ne igyál” kampányát. A Heineken mindig is a felelős alkoholfogyasztást képviselte, nemzetközi motorsport-partnerségei pedig most hatékony platformot biztosítanak ahhoz, hogy a téma kellő figyelmet kapjon. Ezen felül a Heineken saját vállalása, hogy teljes médiaköltésének több mint 10%-át ezen programok támogatására fordítja.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...

Mentorprogrammal segítik a magyar e-kereskedőket

Több, mint százezer euró összértékű, cégekre szabott, egyedülálló szakmai programmal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség. A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....