- Hirdetés -

Megalakult az 5G Koalíció

|

- Hirdetés -

Ugrásszerűen javíthatja az ország technológiai fejlettségét az 5G Koalíció. A Microsoft Magyarország részvételével megalakult, széleskörű összefogás célja nem csupán az, hogy az elsők között álljon rendelkezésre nálunk a minden eddiginél tágabb lehetőségeket nyújtó 5G technológia, hanem az is, hogy ezt a lehető leghatékonyabban állítsák a lakosság és a gazdaság szolgálatába.

 

A most megalakult 5G Koalíció, amelyben a Microsoft vezető szerepet vállal, széleskörű összefogást valósít meg a vezető technológiai cégek, távközlési vállalatok, a hazai egyetemi és tudományos élet, valamint az állam között. A Digitális Jólét Program titkársága által koordinált kezdeményezés egyfajta stratégiai és szakmai platformként fog működni: a kormányzat, a kutatói szféra, az IKT szektor, az autóipar és az Irinyi Tervben érintett ágazatok képviselőinek 5G innovációkkal és fejlesztésekkel kapcsolatos erőfeszítéseit fogja összehangolni.

 

„A 21. század digitális gazdaságának hajtóerejét a hálózatba kapcsolt eszközök tudása adja. Óriási lehetőségnek tartom, hogy az iparág szereplői, az állammal és a tudományos élet vezetőivel karöltve, összefognak a technológia minél hatékonyabb bevezetéséért, széles körű megismertetéséért” – mondta az aláírás alkalmából Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

 

Az 5G Koalíció aláírói szerint a világ technológiai szintet lép az 5G hálózatok kialakításával. Ebben Magyarország jó szintről indul, hiszen a jelenlegi, negyedik generációs mobilinternet-hálózatok a világ élvonalába tartoznak a minőséget és az adatátvitelt tekintve. Ugyanakkor tény, hogy a lakosság és a kisvállalkozások messze nem használják ki a 4G nyújtotta lehetőségeket. Ezért a mostani összefogás célja, hogy ismeretterjesztéssel és innovációval vegye rá a gazdaság szereplőit, hogy minél többet állítsanak saját szolgálatukba a technológia adta lehetőségek közül.

 

„Az 5G használatához hatékony és innovatív megoldásokra, modern eszközökre, valamint minden eddiginél biztonságosabb és jobb hálózati kapcsolatra van szükség. A tértől és időtől függetlenül elérhető szolgáltatások megszüntetik a felhasználók röghöz kötöttségét” – hangsúlyozta Szentkuti Gabriella.

 

A jelenleg még szabványosítás előtt álló technológia úttörő megoldásokat hoz a társadalmi-gazdasági fejlődésben. Átalakítja a különböző ágazatokat az ipartól a mezőgazdaságon át az egészségügyig, ahogyan meghatározó szerepe lesz az autonóm és hálózatba kapcsolt önvezető járművek biztonságos közlekedésében is. Az 5G Koalíció célja, hogy Magyarország a fejlesztések egyik európai központjává váljon, s hogy vezető szerepet vállaljon a régióban az 5G-re épülő alkalmazások tesztelésében. A végcél természetesen az, hogy a világon elsők között vezessük be idehaza az 5G-t.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új kreatív platformot kapott az Euronics

Mellébeszélés nélküli reklámfilmekkel indul útjára az Euronics új kreatív platformja. Április közepén debütál az a 11 reklámfilm is, amelyek alapja az őszinteség és az önreflexió. A filmek különböző, ismerős szituációkat mutatnak be mellébeszélés nélkül,...

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...