- Hirdetés -

Megúszhatták az európaiak az adatgyűjtési botrányt

|

- Hirdetés -

A korábbi hírekkel ellentétben nem osztotta meg európai felhasználók személyes adatait a Facebook szabálytalanul a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel – jelentette ki Steve Satterfield, a közösségi oldal adatvédelmi igazgatója.

„A legjobb információink arra mutatnak, hogy nem osztottak meg európai felhasználói adatokat” – szögezte le az illetékes az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) késő délutáni ülésén. Az MTI beszámolója szerint ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezt nem fogják tudni végérvényesen igazolni, amíg le nem zárul az ügy részletes vizsgálata.

Május végén Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját is meghallgatta az Európai Parlament azzal kapcsolatosan, hogy miként használhatott fel a Cambridge Analytica több tízmillió profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.

Az oldalról azóta letiltott cég közel 90 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján a tudtuk nélkül, személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket. Az Európai Bizottság korábban azt közölte, hogy az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Budapesten szelfizhetünk Dwayne Johnsonnal

Dwayne Johnsonnal ünnepli első szülinapját a Madame Tussauds Budapest. A hollywoodi világsztár mától a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig...

A nőknek kedvez a Tesco

A közelgő Menstruációs higiénia napja alkalmából a Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában....

Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis

Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus...

Új Mercedes-Benz modellel erősít a Matchbox

A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81 százalékban...

Ezt keresik a vásárlók a webshopokban

Az Árukereső.hu adatai egyértelműen rávilágítanak arra, hogy mind Magyarországon, mind a régióban – az időjárás ingadozása ellenére – már dübörög a fogyasztók tudatában a nyár. A top termékek: vitaminok, fehérjeporok, sporteszközök és a fagylalt!Az...

Ezekkel a különlegességekkel készülnek a MOZ.GO szervezői

Több különlegességet is tartogat az idén MOZ.GO néven érkező Magyar Mozgókép Fesztivál. Látható lesz többek között a sokáig betiltott Rabmadár, vetítik az idén 20 éves Kontrollt, jön az Oscar-jelölt Macskajáték felújított képpel és hanggal,...

Országos terjeszkedésbe kezd a Mercar

Budapesten nyitott használtautó szalont a Mercar. Az új értékesítési ponton a partnerektől visszavett autók egy részének értékesítését végzik impozáns körülmények között. De úgy tűnik itt sincs megállás, ahogy az Aszfalt királyaiban sem volt. Országos...

Újabb fordulat a Marsra magyar! sztorijában

Megvette a Netflix a Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évadát, ami május 15-én került fel a streaming platformra, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV...

Rengeteg program várja a gyerekeket a Városligetben

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2024. május 25-én és 26-án szervezi meg a Városligeti Gyermeknapot. Az idei rendezvény középpontjában az egészség, a sport, a kultúra, az internetbiztonság és a nemzetek bemutatása áll. Célunk továbbra is...

Tovább nőtt a Nádudvari bevétele

Közel az egynegyedével növelte nettó árbevételét 2023-ban a Nádudvari Élelmiszer Kft., miközben az eredmény a megelőző évi közel háromszorosára nőtt. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy az általános piaci visszaesés ellenére mindhárom üzletágban sikerült volumennövekedést...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb titkok derültek ki a divatgururól

Karl Lagerfeld kétségkívül a divattörténelem egyik legmeghatározóbb alakja, nem véletlen, hogy életéről könyvek jelentek meg, a Disney+-on pedig június 7-én indul az életéről szóló „Becoming Karl Lagerfeld” saját gyártású sorozat. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány...

Budapesten szelfizhetünk Dwayne Johnsonnal

Dwayne Johnsonnal ünnepli első szülinapját a Madame Tussauds Budapest. A hollywoodi világsztár mától a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig...

A nőknek kedvez a Tesco

A közelgő Menstruációs higiénia napja alkalmából a Tesco 2024. június 27-től minden sajátmárkás női intim higiéniai terméke árából elengedi az ÁFA-t, így segítve a nőket havi több ezer forint értékű, rendszeres extra költségeik visszaszorításában....

Budapesten nyit újabb márkakereskedést az AutoWallis

Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus...

Új Mercedes-Benz modellel erősít a Matchbox

A Mattel leleplezte a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81 százalékban...

Don't Miss

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...