- Hirdetés -

Megvannak a legjobb játékok

|

- Hirdetés -

Átadták az Ország Játéka 2019 díjakat, a pályázó gyártók és forgalmazók a nyertes játékokon feltüntethetik a megkülönböztetést jelző logót. Ez egyúttal garancia arra, hogy az adott játék kiemelkedően szerepelt egy országos megméretésben és segíthet a szülőknek már a karácsonyi – boltban vagy webáruházban történő – vásárlásban is. Kiemelkedően sok szavazatot kapott a Castle of Mind fejlesztő táblajáték, amely idén nem csak az internetes szavazók közönségdíjasa, hanem a Játszónap kedvence is lett.

Lezárult az Ország Játéka 2019 pályázat, amelyre idén hetedszer szavazott a nagyközönség és a szakmai zsűri. A hazai játékpiac rangos szakmai vetélkedőjére 75 hazai és nemzetközi gyártó, – forgalmazó nevezte játékújdonságait, nyolc kategóriában. A legjobbakra online több mint 40 000 voks érkezett, köztük az október 27-én rendezett Játszónap – a gyermekek és szülők, nagyszülők által végzett „élő tesztelés” – benyomásai alapján. Az idei Játszónapon, ahol évente számos karácsonyi sikerlista-esélyes gyerekjáték is debütál, a Castle of Mind fejlesztő táblajátékra szavaztak a legtöbben. A szakmai bírák és a közönség által legtöbb pontot elért játékok viselhetik az Ország Játéka 2019 címet és logót, és ezzel már a karácsonyi vásárlások során segíthetik az olykor nagyon nehéz, „Mit vegyek a gyereknek?” döntést.

A szervezők a zsűri és a közönség szavazatai alapján, kategóriánként egy-egy győztes játékot hirdettek, egyenes pontverseny szerint. Melléjük társult be ebben az évben is a Kicsomi és a Manóprogram, amelyek különdíjban részesítettek 1-1 játékot. A Játszónap helyszíni kedvencével együtt így összesen 19 nyertes született. Az Ország Játéka 2019 minősítést a szakzsűri és a nagyközönség értékelései alapján a következő játékok nyerték el:

Magyarország legjobb játékait a különböző területek szaktekintélyeiből álló zsűri olyan egységes, szakmai szempontok szerint értékelte, mint például a készségfejlesztés képességének mértéke, a szociális készség fejlesztése, alkalmassága az együtt- és újra játszásra, a játékok várható mentális és érzelmi hatása, innovációja, kreativitása, minősége és tartóssága.

A szakzsűrit ez alkalommal is Pierrot, neves játékfejlesztő vezette, a tagok között pedig volt pedagógus, gyermekpszichológus, védőnő, játékfejlesztő és influenszer is: Csordás Ágnes (a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke), Farkasházi Réka (színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus), Jánossy Gábor (a Magyar Lapkiadók Egyesületének képviselője), Kiki, Csocsó és Mimi (a Kicsomi YouTube csatorna vezetői), Labancz Dániel (gyermekpszichológus és tapasztalati tanulás tréner), Veszelszkiné Huszárik Ildikó (a Pedagógusképzés Megújulásáért program alapítója), valamint Zölei Ágnes (a Manóprogram főszerkesztője). Pierrot, az Ország Játéka 2019 verseny zsűrielnöke így nyilatkozott: “Ez az embléma már önmagában rangot jelent. Azonban ahhoz, hogy ennek jelentőségéről mindenki értesüljön, hogy közép- vagy hosszú távon a nagyközönség számára is értéknövelő címke legyen, a versenyben résztvevők közreműködésére is szükség van. Bízom benne, hogy hamarosan mindenki felfedezi benne saját érdekeltségét és közösen növeljük tovább az embléma tekintélyét. Rendszeresen járok nemzetközi játékkiállításokra és ott is tapasztaltam, hogy ha valamilyen elismerést jelző logóval ellátott egy játék – amit pl. szakemberekből álló zsűri díjaz –, mennyivel hitelesebbé teszi a játékot és igazolja annak létjogosultságát.”

A JátékNet.hu Webáruház által 2013-ban életre hívottOrszág Játéka kezdeményezés jótékony célokat is szolgál: online szavazáskor a közönség dönti el, mely rászoruló gyermekintézmények részesüljenek adományban, melyeket évről évre a Védőnői Szolgálat közreműködésével, még karácsony előtt megkapnak a gyermekek. Idén ők nyerték el a játékokkal teli, értékes és hasznos ajándékcsomagokat: Cinkotai Huncutka Óvoda, Budapest; Halimbai Hársfa Óvoda és Családi Bölcsőde, Halimba; Mesevár Óvoda, Gyömrő.

Őri Gergely, az Ország Játéka verseny megálmodójaként hozzátette: „Bizonyosak vagyunk abban, hogy szakmai zsűrink szerepe a gyermekjátékok megítélésben kiemelt – ízlésformálóként és ötletadóként egyaránt. De megerősít bennünket az a sok szülői visszajelzés is, mely szerint komoly hasznosságot látnak az ügyünkben… Például a Játszónapban, ahol a csillogó szemű gyerkőc személyes tapasztalatai alapján el tudnak indulni, az Ország Játéka logó láttán könnyebben döntenek, aztán pár kattintás és megrendelik a gyereknek a játékot a neten. Apaként már én is feltettem a kérdést: tényleg, mi lehetne ezeknél nagyobb segítség, különösen a karácsony előtti őrületben?! Gratulálunk a nyerteseknek és folytatjuk jövőre is!”

Az eNET piackutató éves felmérése alapján a hazai online játék kiskereskedelem volumene 2018-ban 10 százalékot nőtt, és a tavalyi évhez hasonlóan, 2019-re vonatkozóan is két számjegyű százalékos növekedést ígér. A GfK kiskereskedelmi panelkutatás eredményei szerint a játékok hazai kiskereskedelmi összforgalma pedig idén elérheti az 55 milliárd forintot, amelynek körülbelül 24,6 százalékát teheti ki a webes játék kiskereskedelem.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mire használják a legtöbben a mobiljukat

2018-ban még több mint egymilliárd darab SMS-t írtunk meg és küldtünk el a mobilunkkal, de 2021-re 30 százalékos visszaesés történt: tavaly már csak 714 millió SMS-t küldtek ki a lakossági előfizetők. Ugyanakkor a rövid...

Bevásárolt a Siemens

A német vállalat felvásárolta megelőző karbantartási megoldásokat fejlesztő Senseye-t.Tovább erősíti digitális portfólióját a Siemens. A Senseye felvásárlásával a német technológiai vállalat tovább bővíti az innovatív megelőző karbantartáshoz és intelligens eszközkezeléshez kötődő megoldáskínálatát.A brit Senseye...

Kínából kapott elismerést Magyarország

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism...

Világhírű festményeken jelenik meg a balatoni szörpmárka

A Folly Arborétum szörpcsaládjának legújabb tagját, a Spring fantázianevet viselő tavaszias, fűszeres ízvilágú szörpöt az egyik legizgalmasabb művészeti forradalom alkotásaival vezették be.A Folly legújabb szörpje, a Spring – palackba zárt tavasz az évszak ízvilágát...

Ötszáznál is több csomagautomatába rendelhetünk egységes áron az eMAG-tól

A dunaharasztin épülő automatizált raktárbázis bejelentése mellett egy másik fontos mérföldkövet ért el az eMAG-Extreme Digital: a vállalat easybox csomag automatáinak száma elérte az 529-et, és néhány napja már jutányos, egységesen 690 forintos áron...

Csoportos leépítés a Life TV-nél, Vaszily tanácsadója lesz Hajdú Péter

Csoportos leépítést hajtanak végre a Life TV-t és az Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt.-nél a Blikk információi szerint, a lap beszámolójára reagálva a társaság közleményt adott ki, amelyben megerősítették a létszámcsökkentés tényét. A...

Új, fiataloknak szóló márkát hoz a magyar piacra a Central

Megszerezte a Szlovákiában és Csehországban már évek óta sikeresen működő Refresher brand licencét a Central Médacsoport, amely jelentős tulajdonrészt is vásárolt a márkát üzemeltető Refresher S. A.-ben. A fiatalokat megcélzó online márka bevezetését egy,...

Még az idén meglehet az egymilliárd 5G előfizetés

2022 végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma, elsősorban Észak-Amerika és Északkelet-Ázsia gyors növekedésének köszönhetően, miközben az öreg kontinensen lassabban terjed a kommunikációt és gazdaságot átformáló technológia - derül ki az Ericsson tanulmányából....

Hogyan alakítható ki a munka és a magánélet egészséges egyensúlya? (x)

Valljuk be: a rohanó XXI. században nem egyszerű feladat megtalálni egy egészséges munka-magánélet egyensúlyt. Reggeltől estig rohanunk, intézzük az intézendőket, hazavisszük a munkát, a reggeliről általában megfeledkezünk, valahol bedobunk egy gyors ebédet, miközben igyekszünk...

Új videósorozatot indít a WMN

A WMN vadonatúj videósorozatot indít, amellyel egy új korosztály felé nyitnak: a huszonéveseket célozza meg a Korszak című videós podcastszériával. A sorozat koncepcióját a két műsorvezető, a fiatal kora ellenére már veterán WMN-szerzőnek számító...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így készül a fesztiválokra a Dreher

Két éves kihagyás után nyitnak újra Magyarország legnagyobb fesztiváljai. A tizedik jubileumát ünneplő Balaton Sound és a több mint félmillió látogatót váró Sziget hivatalos söre idén is a Dreher lesz. A márka a legkedveltebb...

Kiderült, mire használják a legtöbben a mobiljukat

2018-ban még több mint egymilliárd darab SMS-t írtunk meg és küldtünk el a mobilunkkal, de 2021-re 30 százalékos visszaesés történt: tavaly már csak 714 millió SMS-t küldtek ki a lakossági előfizetők. Ugyanakkor a rövid...

Bevásárolt a Siemens

A német vállalat felvásárolta megelőző karbantartási megoldásokat fejlesztő Senseye-t.Tovább erősíti digitális portfólióját a Siemens. A Senseye felvásárlásával a német technológiai vállalat tovább bővíti az innovatív megelőző karbantartáshoz és intelligens eszközkezeléshez kötődő megoldáskínálatát.A brit Senseye...

Kínából kapott elismerést Magyarország

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism...

Világhírű festményeken jelenik meg a balatoni szörpmárka

A Folly Arborétum szörpcsaládjának legújabb tagját, a Spring fantázianevet viselő tavaszias, fűszeres ízvilágú szörpöt az egyik legizgalmasabb művészeti forradalom alkotásaival vezették be.A Folly legújabb szörpje, a Spring – palackba zárt tavasz az évszak ízvilágát...
- Hirdetés -

Don't Miss

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...

Hiszünk a marketing erejében

Az üzleti döntéshozókat is jobban megszólítanák és mélyebben megismertetnék őket a marketing szerepeivel, feladataival és lehetőségeivel az idei Marketing Summit Hungary- n – mondta el Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke az...
Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....