- Hirdetés -

Megvannak a legjobb utasbiztosítók

|

- Hirdetés -

Az Év Utasbiztosítója Díjat több mint 100 ezer utasbiztosítás tavalyi közvetítése során beérkező értékelések alapján ítélte oda harmadik alkalommal a Netrisk.hu. Az idei nyertesek a Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe, az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., valamint az Allianz Hungária Biztosító Zrt.

„Nem csupán a díjazott biztosítók, hanem az egészs szektor számára örvendetes tény, hogy az ügyfelek körében évről évre egyre pozitívabb az utasbiztosítással foglalkozó biztosítók általános megítélése – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója. – Az 5-ös skálán kiugróan magas, 4,77 pont lett az értékelések átlaga, ami érezhetően magasabb a szintén jó megítélést mutató 2016-os 4,58, illetve a 2017-es 4,71 pontos értéknél is.”

Az értékeléseket mind olyan ügyfelek szolgáltatták, akik meg is kötötték az utasbiztosítást. Fontos azonban látni, hogy bár az utasbiztosítási piac évről évre folyamatosan bővül, az utasbiztosításokkal fedezett külföldi utak aránya továbbra is csak 50 százalék körül mozog, ami azt mutatja, hogy bőven van még tér a további fejlődésre.

A portál által tavaly közvetített utasbiztosítások esetében a megjelölt utazási célok közül a leggyakoribbak a városlátogatások (38%), a tengerparti nyaralások (25%) és a síelések (12%) voltak.

A megjelölt célpontok háromnegyedét hat ország alkotja: a legtöbben Ausztriába (30%) és Horvátországba (24%) utaznak, őket követi Görögország (7%), illetve Anglia, Franciaország és Csehország (5-5-5%) Bár a legtöbben gépkocsival (42%) közelítették meg a kiválasztott úticélt, a repülőgépes utak aránya (37%) mostanra immár csaknem utolérte azt. A biztosított külföldi utak átlagos hossza 7 nap volt.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Lokális tartalmakkal bővül a Viber

A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók

Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak...

VR szemüveggel segíti a gyermekek gyógyulását a Vodafone

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vodafone VR program: immár a Bethesda Gyermekkórház égési és sebészeti osztályain is tesztelik a VR szemüvegeket és az azokon található virtuális kalandjátékot. Ezzel újabb felhasználási területekre terjesztik ki a programot:...

Magasra tette a lécet a K&H

Magyarországon az első pénzintézetként idén eléri a karbonsemlegességet a K&H. Mindez összhangban van anyavállalatának, a belga KBC Csoport minden országra kiterjedő, csoportszintű fenntarthatósági stratégiájával. A következő lépés, hogy kialakítsák finanszírozási tevékenységük társadalmi és gazdasági...

Duplázott a lakáspiac

A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben: míg januárban a legfőbb kérdés az volt, hogy meddig csökkenhetnek az árak, ősszel már ismét azt kellett latolgatni, hogy meddig drágulhatnak még az ingatlanok. A folyamat...

Díjazták a Lidl fenntarthatósági törekvéseit

Fenntarthatóság Szimbóluma díjjal jutalmazták a Lidl Magyarország környezeti és társadalmi fenntarthatósági törekvéseit, valamint fenntartható termékfejlesztéseit. A verseny célja, hogy minden évben bemutassák azokat a programokat, amelyek pozitív példaként állhatnak mind a piaci szereplők, mind...
rádió mikrofon

Újabb rádiós döntéseket hozott a Médiatanács

Székesfehérváron és Kiskőrösön is frekvenciát nyert a Katolikus Rádió, Nyíregyházán és Gyöngyösön pedig újabb pályázatok indulnak. A Médiatanács nyertest hirdetett a Székesfehérvár 96,1 MHz és a Kiskőrös 91,7 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára...

Idén Nyíregyháza lett a Marketing Fővárosa

Nyíregyháza nyerte el a Marketing Fővárosa 2021 címet a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által idén már hetedik alkalommal meghirdetett Városmarketing Gyémánt Díj pályázaton, amelynek díjátadóját a Marketing...

Rekordot döntött a Hypewriter

Minden eddiginél többen, 38 országból 450-en jelentkeztek az idén harmadik alkalommal meghirdetett Hypewriter nemzetközi sorozatötlet pályázatra. A nyolc legizgalmasabb pályamű alkotója október 5-én pitchfórumon mutathatja be sorozatötletét, a nyertes 10.000 euróval lesz gazdagabb, pályaművéből...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Reklámozás és korhatáros műsorok jelzése miatt vizsgálódik a Médiatanács

Az RTL Klub és a Duna televízió műsorait kifogásoló bejelentések alaptalannak bizonyultak, a Kölcsey TV, a Somony TV és a hatoscsatorna ellen viszont eljárást indított a Médiatanács. Nem indít eljárást a testület egy júliusban a...

Lokális tartalmakkal bővül a Viber

A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros...

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók

Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak...

VR szemüveggel segíti a gyermekek gyógyulását a Vodafone

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Vodafone VR program: immár a Bethesda Gyermekkórház égési és sebészeti osztályain is tesztelik a VR szemüvegeket és az azokon található virtuális kalandjátékot. Ezzel újabb felhasználási területekre terjesztik ki a programot:...
- Hirdetés -

CMO

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...