- Hirdetés -

Mi lesz így az influencer-marketinggel?

|

- Hirdetés -

Amikor döntést hoznak, a fiatalok jobban bíznak a közvetlen környezetükben, mint a tényekben és statisztikákban – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) felméréséből, melynek keretében közel 300 egyetemi hallgatót kérdeztek meg döntéshozatali attitűdjeikről. A kutatás szerint a trendekkel ellentétben az Y- és Z-generáció az influencereket nem tekinti hiteles forrásnak.

Negyedik alkalommal készítette el METU Index nevű kutatását a Budapesti Metropolitan Egyetem, melyet ebben az évben teljes egészében az egyetemen működő Marketing Műhely hallgatói terveztek meg és bonyolítottak le. Az intézmény idén azt vizsgálta, milyen forrásokból tájékozódnak az Y- és Z-generációs hallgatók, amikor döntést hoznak, illetve ezeket a forrásokat mennyire tartják hitelesnek és ténylegesen befolyásoló hatásúnak. Az 1995 után született Z-generáció 2019-ben már a globális populáció 32 százalékát teszi ki 7,7 milliárd fővel, így a vállalatoknak érdemes figyelembe venniük a korosztály döntési mechanizmusait a sikeres eladási stratégiák kialakításához.

A válaszadók közel egyharmada elsősorban a hozzátartozókhoz és ismerősökhöz fordul információért döntési helyzetben. A diákok emellett előszeretettel kutatnak és olvasnak véleményeket a kérdéses témában (21%) és sokuk összehasonlításokat is végez a lehetőségek között (20%). A fiatalok egy-egy márka saját felületeit – weboldalát és Facebook-oldalát – is releváns információforrásnak tekintik (21%, illetve 9%).

A megkérdezettek többsége szerint döntéseit közvetlen környezete – családja (29%), párja (20%) vagy barátai (17%) – befolyásolja a legjobban. Saját megítélésük szerint közel hasonló mértékben hatnak rájuk a statisztikák (18%), az internetes véleményekben azonban csak 10 százalékuk bízik. Az influencerek nyilatkozatai már nem számítanak hiteles információforrásnak a fiatalok körében: a válaszadók mindössze 1 százaléka véli úgy, hogy befolyásolják döntéseiket.

A kutatás azt is megvizsgálta, hogy a fiatalok bizonyos helyzetekben gyorsan vagy inkább megfontoltan hoznak-e döntéseket. A megkérdezettek négyötöde gyorsan dönt akkor, ha csupán néhány ezer forintos tétel megvásárlásáról van szó; a pár tízezer forintos tételek esetében azonban már megfordul ez az arány: 80 százalékuk nagyon komolyan átgondolja a döntést. A pár százezer forintos tételeknél, illetve az élet olyan meghatározó kérdéseinél, mint a továbbtanulás, a házasság, az ingatlanvásárlás vagy a hitelfelvétel a fiatalok nagy többsége (95%) megfontoltan tervez döntést hozni.

A megkérdezettek úgy vélik, hogy az utazással, valamint a ruházattal és divattal kapcsolatos preferenciáik elsősorban érzelmi alapúak: háromnegyedük nyilatkozott úgy, hogy teljesen vagy inkább az érzelmeire hagyatkozik az ezekre vonatkozó döntési helyzetben. Az élelmiszertermékek vásárlásakor egyaránt szerepet kap a racionalitás és az emocionális benyomások, míg háztartási cikkek esetében inkább a racionalitás dominál. A megkérdezettek leginkább gépjármű (62%), illetve szórakoztató elektronikai termék (56%) beszerzésénél hozzák meg racionális alapon vásárlási döntéseiket.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kevesebb innovációt terveznek a hazai vállalkozások

Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó...

Egyre több tölcséres és pálcikás jégkrémet vesznek a budapestiek

Az online élelmiszer vásárlás népszerűségének növekedése a szezonális termékeket sem kerüli el. Különösen igaz ez a kánikulai időszakban, amikor a hőségben már a fagyizóig is megterhelő lenne elmenni, vagy esetleg amikor a munka nem...

Kemény döntést hozott az HBO Max tulajdonosa

Beszünteti a helyi tartalmak készítését Európa jelentős részén az HBO Max. A streaming szolgáltató tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery (WBD) egy nagyobb átszervezés részeként döntött így, és ennek az intézkedéscsomagnak tudható be az is,...

Bizonytalannak látják a következő évet a kereskedelmi cégek

Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott...

Új PR menedzser a Porsche Hungariánál

PR szakembert igazolt a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatósága: június közepétől Uzoni Eszter csatlakozott az importőr PR kommunikációs csapatához. Eszter a Volkswagen, AUDI, SEAT, CUPRA, Skoda, Volkswagen Haszonjárművek, Das WeltAuto, MOON márkák, valamint a Porsche...

Zenés műsorral érkezik Budapestre a hollywoodi sztár

A kétszeres Oscar-díjra jelölt amerikai színművész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára. A formabontó előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a Malkovich által...

Nem befolyásolta az euró árfolyama a használtautó importot

A 400 forint körüli euró árfolyam ellenére továbbra is népszerűek az import használt autók, 2022 első félévében közel 70 ezer személyautó érkezett hazánkba. De keresettek voltak a kishaszonjárművek is, összesen 6.196 jármű jött ebben...

Szülinapi partival ünnepelt a Paprika Studios

15 éves a Paprika Studios. Kelet-Közép-Európa legnagyobb televíziós műsorgyártója június 28-án születésnapi partin ünnepelte az alapítás óta eltelt időszak sikereit.  Az ünnepi eseményen a hazai, valamint a nemzetközi média- és televíziós szakma képviseltette magát....

Annyit költünk nyaralásra, mint a járvány előtt

Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre 2022-ben. Az idén közel 250 ezer forintot költenének a vakációra átlagosan a nyaralást tervezők - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ez...

Változás az E.ON Hungáriánál

Július 1-től Guntram Würzberg váltja Kiss Attilát az E.ON Hungária Csoport élén. A szakember több mint 25 éve dolgozik a nemzetközi E.ON csoportnál, számos vezető pozíciót töltött be, legutóbb a cégcsoport legfelsőbb szintű jogi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hosszabbít a Hypewriter, még várják a sorozatötleteket

Július 20-ig meghosszabbítja a jelentkezési időszakot a Hypewriter – nemzetközi sorozatötlet pályázat. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A nyertes díjazása 10000 euró, valamint...

Kevesebb innovációt terveznek a hazai vállalkozások

Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó...

Egyre több tölcséres és pálcikás jégkrémet vesznek a budapestiek

Az online élelmiszer vásárlás népszerűségének növekedése a szezonális termékeket sem kerüli el. Különösen igaz ez a kánikulai időszakban, amikor a hőségben már a fagyizóig is megterhelő lenne elmenni, vagy esetleg amikor a munka nem...

Kemény döntést hozott az HBO Max tulajdonosa

Beszünteti a helyi tartalmak készítését Európa jelentős részén az HBO Max. A streaming szolgáltató tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery (WBD) egy nagyobb átszervezés részeként döntött így, és ennek az intézkedéscsomagnak tudható be az is,...

Bizonytalannak látják a következő évet a kereskedelmi cégek

Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott...
- Hirdetés -

Don't Miss

Van keresnivalónk a nemzetközi porondon is

A nemzetközi terjeszkedés támogatására fordítja a DayOne Capital kockázati tőkealaptól, valamint több, szakmai magánbefektetőtől kapott 3 millió eurós befektetést a Webshippy – mondta el az mmonline.hu-nak Perényi András. A kiszervezett logisztikai szolgáltatásokat nyújtó cég...

Kisfiam, hozzál valami másik lapot!

25 éves voltam. Félve sétáltam be a Világgazdaság szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Bánki András fogadott. Újságíró-gyakornoknak jelentkeztem. András keresett valakit, aki a 2000-es sydney-i olimpia kapcsán sportbizniszcikkeket ír majd a VG-nek. Meglátott bennem valamit. Azt nem, hogy...

Nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet

„A Paprika Studios története nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese és alakítója lehetek ennek. A vállalat nevében köszönettel tartozom az alapítónak, Marschall Péternek, akinek a hite és a víziója...

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Egyre több vállalat keres fenntarthatósági szakértőt

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság vállalati szinten is, ami már a munkaerőpiacon is mutatkozik. Itthon is keresnek fenntarthatósági szakértőket és tanácsadókat, a jövőben pedig még több ilyen állás várható. Ez két kihívást is...

Igazán zöld lesz az idei EFOTT

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld...

Együttműködik a Diageo és a PET Kupa

Évente kb. 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....