- Hirdetés -

Minden apróság számít – interjú Puskás-Dallos Bogival és Petivel

|

- Hirdetés -

Hogyan lettek elkötelezett környezetvédők, mennyire tartják tudatos vásárlónak magukat, hogyan kötik össze az influenszerkedést a fenntarthatósággal? – többek között ezekről is beszélt a Marketing&Media magazinnak adott interjúban Puskás-Dallos Bogi és Peti. A velük készült interjúnkból kiderül az is, mit gondolnak a greenwashingról és hogyan érdemes elkezdeni a környezettudatos életmódot.

- Aki követi a rólatok szóló híreket, tudhatja, hogy elkötelezett környezetvédők vagytok. Honnan jött ez a késztetés?

- Puskás-Dallos Peti: Mindig is érzékeny voltam erre a témára, de amikor lett egy kutyám, Bambika, rácsodálkoztam, hogy milyen bámulatosak az állatok. Akkor kezdett foglalkoztatni a vegánság, utánaolvastam és rájöttem, hogy ez több mint egy étkezési szokás, ez egy életérzés, egy életstílus. Egyszer csak minden egyes döntésemnél megjelent a fenntarthatóság gondolata, hogy kímélem-e a környezetemet vagy ártok neki.

- Puskás-Dallos Bogi: Már gyerekkoromban is környezettudatosságra neveltek, majd amikor megismertem Petit, egyre erősebben mentem én is ebbe az irányba.

- A mindennapjaitokban hogyan jelenik meg a környezettudatosság?

- Peti: Érdemes végignézni, hogy a háztartásban min tudunk változtatni. Mi nagyon figyelünk a tisztítószerekre, tudatosan vásárolunk, a piacra visszük a kis vászontáskánkat, és szemét nélkül megyünk haza. Leszoktam az online rendelésekről, csak azt veszem meg, amire szükségem van. A legjobb szemét, amit meg sem termelünk. Fontos, hogy az ember lokálisan szerezzen be termékeket és felfedezzen magyar márkákat.

- Bogi: Csak vegán, állatkísérlet-mentes és lehetőleg magyar kozmetikumokat használunk. Figyelünk az ökológiai lábnyomunkra, mindketten elektromos autóval járunk, de ha lehet, előnyben részesítjük a biciklizést. Emellett igyekszünk kevesebb ételmaradékot kidobni.

- Tudatos vásárlónak tartjátok magatokat?
- Bogi: Igen. De ha valaki tudatos akar lenni, sok dologra kell odafigyelni, máshogy csinálni. Ez kezdetben ijesztő lehet és kiválthat egyfajta lelkiismeret-furdalást, ha nem sikerül minden a tervek szerint. Mi is szoktunk hibázni, de ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnénk a bolygónkra. Szerintem lassan, lépésenként lehet haladni a környezettudatosság terén, és az apróságok is sokat számítanak.
- Peti: Beépült az életünkbe, hogy az ár/érték arány mellett a fenntarthatóságot is figyeljük.

 

- Népszerű, ismert zenészként, színészként mennyire érzitek feladatotoknak, hogy felhívjátok a figyelmet a környezetvédelemre?

- Bogi: Ezt nem kötöm feltétlenül az ismertséghez. Ha hittem valamiben, azt mindig elmondtam a családtagjaimnak vagy a barátaimnak, ezt nevezhetjük akár mikroinfluenszerkedésnek is. Ez benne van mindenki életében. Közszereplőként több emberhez juttathatjuk el azokat az üzeneteket, amik fontosak nekünk.

- Mennyire érzitek, hogy a bolygónk jövője a nagyvállalatok számára is fontos? Nem tartotok attól, hogy inkább csak igyekeznek meglovagolni ezt a hullámot is, hogy új üzleti lehetőségeket találjanak?

- Bogi: Ez cégfüggő, nem biztos, hogy lehet általánosítani. Én a Garnier-vel dolgozom, és nagy eredménynek tartom, hogy az utóbbi években az összes termékük állatkísérlet-mentes és vegán lett. A Coca-Cola esetén például nehéz megmagyarázni, hogy mitől zöld, amikor folyamatosan hulladékot termel. Attól függ, hogy az adott cég milyen tevékenységet folytat, és mire próbálják meg ezt az üzenetet ráhúzni.

- Peti: A nagyvállalatok a profitmaximalizációra törekednek, ami magával hozza a greenwashing problémáját is. A világ legnagyobb olajvállalatainak sem hihetjük el, hogy képesek lennének karbonsemlegesen működni. Ugyanakkor fontos, hogy erről már lehet nyíltan beszélni, és influenszerként feladatunk, hogy a felkérések esetén meggyőződjünk arról, hogy valóban fenntartható-e a márka, mert nem szeretnénk hazudni a követőinknek. Már minden adott ahhoz, hogy megóvjuk a Földet, csak még nem épült be a mindennapi életünkbe.

- Ha valaki szeretne tenni a bolygónkért, milyen apró lépésekkel indulhat el a környezettudatosság útján?

- Peti: Keressen egy olyan példaképet, aki ezzel foglalkozik, és kövesse a tanácsait. Már az is számít, ha a kávézóba magával viszi a repoharát. A legegyszerűbbel kell kezdeni, például ne kérjen szívószálat.

- Bogi: Nem kell száz tanácsot megfogadni, elég egyszerre csak egyet. Olyat válasszon, amit könnyedén be tud építeni az életébe, és még élvezi is.

Kalocsai Magdolna

Az interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, amelyben megjelent a Zöld Lámpa fenntarthatósági melléklet is, melyben olyan ismert emberek beszélnek a környezettudatosságról, klímavédelemről, mint Udvaros Dorottya, Ónodi Eszter és Litkai Gergely.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Már belenézhetünk az HBO népszerű sorozatának új évadába

Az HBO a brazíliai São Paulóban megrendezett CCXP23 Comic-Con rendezvényen közzétette az HBO saját gyártású drámasorozata, A SÁRKÁNYOK HÁZA második évadának hivatalos teaserét. A nyolc epizódból álló második évad 2024 nyarán debütál az HBO-n,...

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így spórolhatunk a klímás fűtéssel

A fűtés gazdaságosságát főként az épület szigetelése határozza meg, a klímák esetében viszont számos más olyan praktika is ismert, amivel spórolhatunk a költségeinken. Ha a teljes fűtési idényben használnánk a klímaberendezést, kizárólag fűtésre optimalizált...
Az Árulók című műsor nézettsége

Meglepő nézettséget produkált Az árulók

A fiatalabb célcsoportoknak nagyon bejött Az árulók. A Sztárbox pedig még ennél is jobb nézettséget hozott az RTL-nek, ami viszont már nem is meglepő. Teljes lakosságnál a TV2-s Dancing with the Stars produkálta a...

Újabb településeken gyorsít a Vodafone

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató...

Így reagálnak az energiakrízisre a hazai cégek

A gyorsan változó energiaárak és a fenntarthatóság előtérbe kerülése lépésre ösztönzik a hazai vállalkozásokat is. A Schneider Electric friss felméréséből többek között kiderül, hogy a válaszadók túlnyomó többsége már megvalósított ilyen irányú fejlesztést, vagy...

Nagyon felpörgött az ingatlanpiac

2023 novemberében, országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A várakozásoknak megfelelően erősödő tendenciát mutat az év végéhez közeledve a hazai...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....