- Hirdetés -

Minden huszadik eladott autó elektromos vagy hibrid

|

- Hirdetés -

Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon, tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk – derült ki az E.ON Hungária Csoport szakmai rendezvényén, amelyen az e-mobilitás jövője és a hazai piac helyzete volt a téma. Az eseményen kiderült, a teljesen elektromos autók száma csak októberben mintegy 6 százalékkal nőtt a pályázati lehetőségeknek köszönhetően. A hazai töltőhálózaton vételezett áram mennyiségét nézve a nyilvános töltésekkel 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna széndioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet. Az elektromos meghajtású autók dinamikus növekedését a töltőhálózati infrastruktúra további fejlesztésével lehet kiszolgálni. Jelenleg Európában negyedmillió hagyományos és 38 ezer gyorstöltő található, de ahhoz, hogy a technológia minél könnyebben elérhető legyen minden környezettudatos autós számára, nélkülözhetetlen az otthoni, munkahelyi töltőpontok kiépítése. A világpiacon mindeközben fordult a trend: a tavalyi volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).

E-mobilitás szakértők szerint a jövőben két irányzat határozza majd meg a közlekedést. Az elektromos autózás már a mindennapjaink része, és folyamatosan egyre nagyobb teret nyer, míg a nehézgépjárművek esetében a hidrogén technológia elterjedésére számítanak a jövőben. Az elektromos autózáshoz egyre fejlettebb infrastruktúra társul: míg 6 éve egy-egy országon belüli utazásnál 4-5 alkalommal kellett megállni útközben tölteni, addig manapság egyetlen töltéssel kivitelezhető ugyanaz az utazás, és ez a rendszer folyamatosan fejlődik. A Jövő Mobilitása Szövetség felmérése szerint a hazai autósok is egyre nyitottabbak a zöld közlekedésre, több mint 80 százalékuk venne elektromos autót, ha tudná tölteni a munkahelyén. „Országszerte több mint 1500 töltőpont, több mint 30 tisztán elektromos modell és az állami támogatás teszi könnyebbé a dolgát annak, aki a villanyautó mellett dönt” – mondta Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke, aki hozzátette, az elektromos hajtás nemcsak az autók esetében egyre népszerűbb, az elektromos rollerek, robogók és kerékpárok piaca is dinamikusan növekszik.

Az elektromos autózással szembeni fő aggály az ár, a legtöbben azonban jellemzően csak az autó vásárlási árát veszik figyelembe, nem számolják ki a teljes élettartamra vonatkozó költségeket, pedig érdemes. A villanyautóknak ugyanis amellett, hogy a „tankolás” díja is kedvezőbb, minimális a szervizigényük, ráadásul a szervizelés költsége negyede egy hagyományos autó szervizdíjának. Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. megoldásértékesítési igazgatója a szakmai rendezvényen kiemelte, hogy a fenntartható és tiszta közlekedés akkor tud igazán elterjedni, ha pénzügyileg is fenntartható, és az ügyfeleknek anyagilag is megéri az e-autó mellett dönteni. „E-flotta ügyfeleink tapasztalatai alapján a benzinüzemű autók esetében egy megtett kilométer teljes költsége 35 forintra jön ki, míg az elektromos autók esetében ez csak 9 forint. Ez már olyan különbség hosszú távon, amiért érdemes villanyautóra váltani, akár flottaszolgáltatásban, akár egyéni autóvásárlásban gondolkodunk” - mondta Tóth András István, aki azt is kiemelte, hogy az E.ON töltőhálózatán a villanyautósoknak megújuló energiaforrásokból származó, zöld áramot kínálnak, ezzel is segítve ügyfeleiknek a tudatos, fenntartható közlekedésben.

Az újautó-értékesítésben már most is jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak. Hazánkban ez az arány egyelőre 5 százalék, ami magasabb, mint a környező közép-kelet-európai országokban. Reizer Levente, a Nissan Magyarország PR és e-mobilitás igazgatója kiemelte, hogy a pandémia miatt most komoly nehézségekkel néznek szembe az autóipar szereplői: „A chiphiány, a gyártási problémák miatt érdemes fél-egy évvel előre megrendelni a járművet, de a bővülő választék, az egyre növekvő hatótávolság és az elérhető kényelmi funkciók miatt érdemes megfontolni, hogy az új autó elektromos legyen”. Tóth András István ugyanakkor hozzátette, az e-mobilitáshoz szervesen hozzátartozik a tervezés is, a vezetőnek előre kell gondolkodnia, hol és mikor fogja járművét feltölteni. Ez most még nem ugyanazt a kényelmet biztosítja, mint a hagyományos közlekedés, de sorra jelennek meg a piacon azok a termékek és szolgáltatások, melyek ezekre az igényekre épülnek. A kényelmesebb és rugalmasabb töltésre például kézenfekvő megoldást jelenthet az otthoni vagy munkahelyi töltő telepítése, melyet az E.ON egyedi igények mentén, kulcsrakészen kínál ügyfeleinek.

Az E.ON Hungária Csoport fenntartható megoldásaival és szolgáltatásaival, energiahálózatának fejlesztésével azon dolgozik, hogy zöldebbé tegye az otthonok, cégek és városok mindennapjait. Az energiavállalat fő célja, hogy 2030-ig felére csökkentse károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig karbonsemlegessé tegye működését. Kulcsszerepet tölt be a fenntarthatóbb jövő infrastruktúrájának megteremtésében azzal, hogy intelligens, adatvezérelt villamos hálózatokat fejleszt, miközben például napelemes rendszerek telepítésével egyre több otthon és vállalkozás válhasson energiatermelővé. E-mobilitás szolgáltatásaival élen jár abban, hogy egyre többen, magánszemélyek, vállalkozások és önkormányzati intézmények élvezhessék a jövő közlekedését jelentő okos és zöld megoldást, az elektromos autózás élményét és az ehhez kapcsolódó kényelmi szolgáltatásokat.

*19 ezer tisztán elektromos meghajtású és több mint 20 ezer tölthető hibrid elektromos meghajtású, zöldrendszámra jogosult autó, mely forgalomban van hazánkban

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...