- Hirdetés -

Mobilon keressük az igazit

|

- Hirdetés -

A magyarok több mint fele fontos eszköznek tartja az udvarlás során az okostelefont, 62 százalékuk szerint pedig a párkapcsolat építésében is jelentős szerepe van a mobilunknak – derül ki a Huawei és az Ipsos kutatásából. A felmérés szerint a magyarok negyede használja flörtölésre az okostelefonját, ugyanakkor a válaszadók 42 százaléka vitatkozott már a párjával azért, mert az túl sokat használta a mobilját. A megkérdezett magyarok 11 százalékának van olyan tartalom a mobilján, amelyet soha nem mutatna meg a párjának.

A Huawei 12 európai országban több mint hatezer felhasználó – köztük 501 magyar okostelefon tulajdonos – bevonásával 2018 januárjában végzett kutatásában többek közt arra kereste a választ, hogy az okostelefon-használat hogyan hat a felhasználók társas kapcsolataira.

Randizni sem megyünk a mobilunk nélkül

A felmérés szerint a telefonunk szinte minden fontos pillanatban velünk van, legyen szó a munkahelyünkről, családi ebédről, mozizásról, randiról vagy éppen egy házibuliról: a magyarok 48 százaléka randizás közben is szereti a közelben tudni a készülékét, kétharmaduk pedig a baráti összejövetelek során is az asztalon maga mellett, vagy a zsebében tartja a telefonját. A válaszadók közel harmada, ha moziban ül, és üzenetet kap, még a film vége előtt elolvassa, és mindössze a magyarok 3 százaléka hagyja otthon a telefonját, ha randevúzik.

Az zavar minket, ha más nyomkodja

Ennek ellenére a megkérdezettek túlnyomó többségét társas együttléteik során idegesíti, ha valaki inkább az okoskütyüjével foglalkozik: a magyarok 72 százalékát zavarja, ha a beszélgetés közben a másik fél az üzeneteit ellenőrzi, 58 százalékukat pedig az is, ha egy telefonhívás miatt szakítják meg velük a társalgást.

A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók 42 százalékának volt már párkapcsolati vitája az okostelefon túlzott használata miatt, sokan viszont azt nem viselik el, ha a párjuk hosszabb ideig nem elérhető: a magyarok 38 százaléka veszekedett már azért a kedvesével, mert az nem reagált a hívására vagy az üzenetére.

Bizalom. Játék?

Vannak olyan dolgok is bőven a telefonunkban, amibe nem szívesen engedünk betekintést még a hozzánk legközelebb állók számára sem: a megkérdezettek 11 százalékának van olyan dolog a telefonján, amit soha nem mutatna meg a házastársának, szerelmének, 35 százalék pedig nem venné jó néven, ha a telefonjában rejtegetett „titkai” a szülei, illetve a családtagjai tudomására jutnának.

#Love

A kutatásban résztvevők közel kétharmada ugyanakkor kifejezetten fontosnak tartja a párkapcsolat építésében az okostelefont, a magyarok 51 százaléka szerint pedig az udvarlás során is jelentős szerepe van a mobilunknak. A válaszadók közel 40 százaléka úgy véli, ha a telefonunkon próbálkozunk, az egyenesen megkönnyíti a párkeresést – 15 százalékuk konkrétan használta is párkeresésre az elmúlt évben az okostelefonját –, 10 százalékuk pedig különféle randi alkalmazásokat is használ ebből a célból. A magyarok 43 százaléka szerint pedig a meglévő románc életben tartásában is jelentős szerepe van az okoskütyünknek. Azzal a megkérdezettek háromnegyede egyetértett, hogy egy távkapcsolat fenntartásában nélkülözhetetlen az okostelefon.

A magyarok több mint negyede a flörtölésben is számít a készülékére, ami egyébként elmarad az európai átlagtól (39 százalék).

Van egy dolog, amiben még a szerelemnél is fontosabbnak tartjuk a telefont: a válaszadók 81 százaléka szerint a mobil a barátságok ápolása szempontjából elengedhetetlen.

A Huawei a kutatáshoz kapcsolódóan idén Valentin-nap alkalmából #OdaVagyokÉrted hashtaggel indít közösségi média kampányt azért, hogy a felhasználók az okostelefonok világában se feledkezzenek meg azokról, akik számukra a legfontosabbak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezt tudja a legújabb Samsung mobil

Az egyedi fejlesztésű Galaxy Z Flip6 okostelefont a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok közel 17 000 sportolójának biztosítják, hogy az olimpikonok még jobb élményben részesülhessenek a játékok idején.A Samsung bemutatja a frissen debütált...

Ilyenek a fesztiválozók

Fejből tudod a fesztivál teljes menetrendjét? Tudod, hol lehet feltölteni a mobilod, esetleg te vagy az, aki mindig tudja, hol lehet a legjobbakat enni? A nyári fesztiválszezonnal megérkeztek azok a különleges és színes személyiségek...

Különleges filmfesztivál lesz Kecskeméten

Idén is megrendezik a MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivált Kecskeméten, amelyre augusztus 31-éig várják a nevezéseket. A filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szeptember 26. és 30. között rendezi...

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Kitart a lendület a turizmusban

A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január-júniusban 7,5 millió vendég 17,8 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, ami 7,6 százalékkal szárnyalta túl a...

Médiaügynökségi vezetők a hazai trendekről – 2. rész

A legnagyobb médiaügynökségek vezetői általában elégedettek, mert elég jól futott a szekerük tavaly. Optimisták az idei évre nézve is. Az MI-vel kapcsolatos kihívásoktól nem igazán tartanak, de vannak, akik szerint a tévés kampányok teljesítése...

Kiderült, mikor érkezik mozikba az új magyar filmmusical

Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása június végén. Ennek egyik utolsó, a Nyugati pályaudvaron rögzített jelenetének felvételén a 77 éves rocklegenda személyesen is részt vett és még kamera elé...

Új terepen próbálkozik a Duna House Group

DH Energy néven indít új üzletágat a Duna House Group. A Budapesti Értéktőzsdén jelentette be az Európa 4 országában működő ingatlan, és pénzügyi termékeket közvetítő vállalat, hogy új leányvállalatával először Magyarországon lép be az...

Tíz tipp, hogy biztonságos legyen a nyári utazás

Még soha nem utaztak annyian, mint idén nyáron, és a turisták több pénzt is költenek, mint valaha - derült ki a Mastercard Economics Institute "Travel Trends 2024" című, 74 országra kiterjedő felméréséből. A Mastercard...

A vendéglátásban és az egészségügyben vethetik be az LG új robotját

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb LG CLOi ServeBot (LDLIM31 modell) elnevezésű autonóm kiszolgáló robotját, amelyet arra terveztek, hogy biztonságos kiszállítást nyújtson a vendéglátásban és az egészségügyben. A bőséges belső tárolóhellyel rendelkező, négyajtós kialakítású...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Spórolással készültek a fiatalok a fesztiválszezonra

Nem csak bulizni tudnak és szeretnek a mai fiatalok, de dolgozni és spórolni is hajlandók azért, hogy legyen pénzük a nyári plusz kiadásokra. Az Erste reprezentatív felmérése szerint a legtöbben nem költenének többet 50...

Ezt tudja a legújabb Samsung mobil

Az egyedi fejlesztésű Galaxy Z Flip6 okostelefont a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok közel 17 000 sportolójának biztosítják, hogy az olimpikonok még jobb élményben részesülhessenek a játékok idején.A Samsung bemutatja a frissen debütált...

Ilyenek a fesztiválozók

Fejből tudod a fesztivál teljes menetrendjét? Tudod, hol lehet feltölteni a mobilod, esetleg te vagy az, aki mindig tudja, hol lehet a legjobbakat enni? A nyári fesztiválszezonnal megérkeztek azok a különleges és színes személyiségek...

Különleges filmfesztivál lesz Kecskeméten

Idén is megrendezik a MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivált Kecskeméten, amelyre augusztus 31-éig várják a nevezéseket. A filmfesztivált a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve szeptember 26. és 30. között rendezi...

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját

Ezek a projektek nyerték el idén a Digitális Készségek Európai Díját A Digitális Készségek Európai Díjának (European Digital Skills Awards) idei nyertes projektei között kiberbiztonságra fókuszáló, hátrányos helyzetűek digitális készségeinek fejlesztését, illetve a nők technológiai...

Don't Miss

Folyamatosan újra kell gondolnunk, hogyan maradhatunk relevánsak – interjú Erich Mullerrel

Sok tekintetben a budapesti gyártóközpont az ügynökségünk szíve, amely életre kelti a stratégiai és kreatív csapatok által nap mint nap kitalált csodálatos koncepciókat és ötleteket – mondta el Erich Muller. A Publicis Groupe Hungary...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...

Kaliszky András váltja Foltányi Tamást az Ersténél

Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves...