- Hirdetés -

Nagyon beindultak a fintech-cégek

|

- Hirdetés -

407 pályázat érkezett be a Raiffeisen Bank International AG (RBI) „Elevator Lab” elnevezésű fintech együttműködési programjának második szakaszában. Ez több mint húsz százalékos növekedést jelent az első szakaszhoz képest.

Az Elevator Lab hat előre meghatározott területen várta a termékeket és megoldásokat fejlesztő fintech start-up vállalatok jelentkezését. A benyújtott pályázatok 23%-a (94 db) kapcsolódott a „Nyílt bankolás” területéhez, ezt követte a „Fejlett analitika” (89 db; 22%), illetve a „Befektetési és kereskedési technológia” (61 db; 15%).

A fennmaradó három terület, az „Új fióki élmény”, a „RegTech” (a szabályozásnak való megfelelést biztosító technológiák) és a „Corporate Banking” (nagyvállalati banki szolgáltatások) az összes pályázat 36%-át (147 db) tették ki. Ez az arány összhangban van azzal, hogy a KKE térségben mind a működő start-up cégek száma, mind a befektetett tőke szempontjából a fizetési szolgáltatások területe a legaktívabb fintech szegmens.

A pályázatok többsége Európából érkezett (74%), ezt követte a második helyen Ázsia (17%), harmadikként pedig Észak-Amerika (7%). A jelentkezések 42%-át (171 db) Közép-Európából, többek között Magyarországról nyújtották be.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ekkora sikerrel zárult az Elevator Lab jelentkezési szakasza. Az Elevator Lab tovább bővült, ugyanakkor még jobban a KKE térségre összpontosít. Ezúttal csaknem kétszer annyi pályázat érkezett a KKE régióból, mint az első szakaszban. Augusztus végéig áttekintjük az anyagokat, hogy kiválaszthassuk azt a 30 start-up céget, amelyek lehetőséget kapnak arra, hogy meggyőzzék magas beosztású tisztviselőkből álló zsűrinket saját koncepciójuk értékeiről” – mondta Johann Strobl, az RBI vezérigazgatója.

Az együttműködési programban résztvevő öt startup vállalkozást október elején Bécsben választják majd ki. Az RBI sikeres kísérleti projekteket valósított meg az Elevator Lab első szakaszának öt döntősével, és szerződést kötött az osztrák RegTech start-up céggel egy csoportszintű újgenerációs üzleti KYC megoldás (Know Your Customer/Ismerd meg ügyfeled) kifejlesztéséről és megvalósításáról.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

77% of marketers to spend more on online video in 2022

https://www.warc.com/content/feed/77-of-marketers-to-spend-more-on-online-video-in-2022/en-GB/5030

Jeff Bezos’ Earth Fund commits another $443 million to climate justice and conservation

https://www.theverge.com/2021/12/6/22821102/jeff-bezos-earth-fund-443-million-grants-climate-justice-conservation

Exclusive: SEC probes Tesla over whistleblower claims on solar panel defects

https://www.reuters.com/markets/commodities/exclusive-sec-probes-tesla-over-whistleblower-claims-solar-panel-defects-2021-12-06/

Saját ruhamárkával rukkolt elő az élsportoló

Ligetvári Patrik régóta dédelgetett álma volt egy saját kollekció, amelyben a hozzá hasonló, magas testalkatúak is megtalálják a számukra kényelmes, egyedi darabokat.Bár örökös első helyet foglal el Ligetvári Patrik életében a kézilabda, egy régi...
X-Faktor 2021

Ismét behúzott egy hetet az X-Faktor

Az RTL Klub tehetségkutatója bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Bőven a csatornaátlag felett hozott a TV2-n a Farm VIP. Bekerült a tíz legnézettebb műsor közé a vasárnapi Forma-1 futam is. Az elmúlt héten az...

Az európaiak fele aggódik csak a kiberbiztonság miatt

Az európai uniós állampolgárok mindössze 56 százaléka jelezte az Eurobarométer felmérésében, hogy aggódik a kibertámadások és kiberbűnözés miatt. A megkérdezettek 80 százaléka szerint a digitális eszközök használata ugyanannyi előnnyel jár, mint hátránnyal. Az Európai Unió...

Kétszázezer csomagot kézbesített a Sameday

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit, amit a Sameday csomagküldő szolgálat...

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több...

Kiváló fogyasztói márka lett a Dressa

Évek óta az látszik, hogy a magyar fogyasztók egyre szívesebben vásárolnak hazai termékeket. Ezt a tendenciát hivatott erősíteni a MagyarBrands program is, amely díj idei kitüntetettjei között immár a száz százalékban magyar tulajdonú Dressa...

Az eMAGról beszéltek legtöbben a neten

Novemberben több mint 27 ezer bejegyzés született a magyar internetezők körében a Black Friday-ről, ezek az online tartalmak 48 milliós elérést generáltak az akciós időszak alatt. A SentiOne november 1-30-ig vizsgálta meg a hazai...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A pénzügyi egészségért küzd az Erste

Világszerte 28 bank csatlakozott az élenjárók csoportjához azzal, hogy aláírták a felelősségteljes bankolás, valamint a pénzügyi egészség, és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés előmozdításával kapcsolatos elkötelezettség alapelveiről szóló dokumentumot. Az Erste Csoport a kelet-közép-európai...

77% of marketers to spend more on online video in 2022

https://www.warc.com/content/feed/77-of-marketers-to-spend-more-on-online-video-in-2022/en-GB/5030

Jeff Bezos’ Earth Fund commits another $443 million to climate justice and conservation

https://www.theverge.com/2021/12/6/22821102/jeff-bezos-earth-fund-443-million-grants-climate-justice-conservation

Exclusive: SEC probes Tesla over whistleblower claims on solar panel defects

https://www.reuters.com/markets/commodities/exclusive-sec-probes-tesla-over-whistleblower-claims-solar-panel-defects-2021-12-06/

Saját ruhamárkával rukkolt elő az élsportoló

Ligetvári Patrik régóta dédelgetett álma volt egy saját kollekció, amelyben a hozzá hasonló, magas testalkatúak is megtalálják a számukra kényelmes, egyedi darabokat.Bár örökös első helyet foglal el Ligetvári Patrik életében a kézilabda, egy régi...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

DATA