- Hirdetés -

Nagyot esett az okosmobilok iránti kereslet

|

- Hirdetés -

Az idei első negyedévben 268,6 millió okostelefont szállítottak ki a gyártók globális szinten, ez 14,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – derül ki az International Data Corporation (IDC) friss elemzéséből. Az eladások visszaesése meghaladta az IDC 12,7 százalékos várakozását.

Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben csökkent, elsősorban a gyenge kereslet, a magas infláció és a bizonytalan gazdasági kilátások miatt. Ezen felül számos régióban továbbra is magasak a termékkészletek, bár ezen a téren javult a helyzet az elmúlt fél évben – írja az MTI az IDC elemzése alapján.

Az idei első negyedévben Kínában 12 százalékkal, az Egyesült Államokban 11,5 százalékkal, Nyugat-Európában 9,4 százalékkal csökkent az okostelefonok szállítása a tavalyi első negyedévvel összevetve. A feltörekvő piacokon még ennél is nagyobb, 17-20 százalék közötti volt a visszaesés.

A dél-koreai Samsung Electronics kiszállításai 18,9 százalékkal estek a március végével záródott három hónapban, de 22,5 százalékos globális részesedésével megőrizte piacvezető helyét. Egy éve a piaci részesedése nagyobb, 23,7 százalék volt.

A második helyen álló amerikai Apple Inc. kiszállításai szintén csökkentek, 2,3 százalékkal, részesedése a világpiacon azonban 18 százalékról, 20,5 százalékra emelkedett. A harmadik Xiaomi kiszállítása erőteljesen, 23,5 százalékkal esett a tavalyi első negyedévvel összevetve, piaci részesedése pedig 12,7 százalékról, 11,4 százalékra zsugorodott.

A negyedik OPPO kiszállításai 6,7 százalékkal csökkentek, viszont a piaci részesedése a tavalyi első negyedévi 9,3 százalékról, 10,2 százalékra nőtt. Az ötödik a vivo lett, amelynek a kiszállítása 18,8 százalékkal csökkent, piaci részesedése pedig 8 százalékról 7,6 százalékra zsugorodott.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb saját gyártású sorozattal erősít a Disney+

A James Clavell bestseller könyve alapján készült FX- „A sógun” itthon kizárólag a Disney+-on lesz elérhető 2024. február 27-től. A 10 részes minisorozatot Rachel Kondo és Justin Marks készítette, melyben olyan sztárok és producerek...

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....