- Hirdetés -

Naponta 133 reklámfilmmel találkoznak a tévénézők

|

- Hirdetés -

Az idei második negyedévben naponta átlagosan 4 óra 41 percet töltöttek a tévékészülékek előtt a 4 évesnél idősebb magyarok, ez mindössze egy perccel kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból. Bár a Covid 2020-as első hullámához képest kevesebbet tévéztünk, de még mindig lényegesen többet, mint az azt megelőző években. A műsorfogyasztás felét TV sorozatok, mozifilmek és szórakoztató műsorok nézésére fordítottuk, és jelentősen nőtt a hírműsorokra szánt idő. Naponta átlagosan 133 reklámfilmmel találkoztunk, ami időben 33 percnyi reklám nézést jelentett.

A napi átlagos tévénézési idő a 4-17 éveseknél 7 perccel, a 18-49 éveseknél 1,5 perccel, míg az 50 év felettieknél 1 perccel volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A Covid első hulláma nagyrészt 2020 második negyedévére esett, és a „nagy bezárkózás” a tévénézési idő növekedését eredményezte. Ezt követően – ahogy az oltásoknak köszönhetően csökkentek a korlátozások – a képernyő előtt töltött idő is kevesebb lett, de még mindig több, mint a járványt megelőző években.

Az elért nézők száma – akik egy átlagos napon legalább egy percet tévéztek – a tavalyi 6,29 millióról 6,13 millióra mérséklődött az idei második negyedévben, ugyanakkor, aki a tévénézés mellett döntött, naponta átlagosan 6 óra 31 percet el is töltött a képernyő előtt, ami 5 perccel több mint egy évvel korábban.

A napi átlagos tévénézési idő életkor és iskolázottság szerint meglehetősen széles skálán mozgott. 2022. április – június közötti időszakban ezúttal is a 15-29 éves korosztály tévézett a legkevesebbet – átlagosan 2 óra 21 percet, míg a legintenzívebb tévénézők jellemzően a 60 év felettiek voltak, ahol egy fő naponta átlagosan 7 óra 19 percet töltött a képernyők előtt. Iskolázottság szempontjából az általános trendeknek megfelelően a diplomások tévénézési ideje a legalacsonyabb: 1 perc híján 4 óra, amely 5 perccel kevesebb, mint egy évvel korábban. Nemek tekintetében ezúttal is a hölgyek tévéztek az átlagnál többet: 4 óra 54 percet töltöttek a képernyők előtt, ami 28 perccel haladja meg a férfiak napi átlagos tévénézési idejét.

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) alkalmas készülékek, eszközök egyre inkább elterjednek, de továbbra is az a jellemző, hogy a tévéműsorokat a sugárzással egy időben tekintjük meg, míg a rögzített műsorok késleltetett visszanézése, más szóval az időeltolásos tévézés aránya évek óta stabilnak mondható. 2022 második negyedéve során a teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,8%-át, átlagosan 5 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására (sugárzástól számított 7 napon belül). A TSV aránya a 4-17 és a 18-49 éveseknél volt a legmagasabb: az átlagos napi tévénézési idejükhöz 2,4% illetve 2,3%-ot tett hozzá a késleltetett, sugárzással nem egyidejű tévés tartalom fogyasztása, míg az 50 felettieknél ez az arány csupán 1,5% volt.

 

A háború megdobja a hírcsatornák nézettségét

A tévénézésre szánt időnk 36,2%-át fordítottuk a sokféle nézői igényt kielégítő, és legtöbb csatornát (23 db a sorozat csatornák nélkül, a vizsgált 118 csatornából) magában foglaló „általános szórakoztató” csatorna csoportra, mely naponta átlagosan 4,6 millió nézőt ért el, és egy átlagos néző 3 óra 9 percet töltött el ezeken a csatornákon. A műsoridejük legalább felében különböző sorozatokat kínáló „sorozat csatornák” a tévénézési idő közel 10 százalékát képviselték, és naponta átlagosan 2,1 millió nézőt értek el, akik átlagosan 1 óra 56 percet szántak a nézésükre.

Hasonló arányt képviseltek a filmcsatornák is: a napi tévénézési idő 10,2 százalékát fedték le, naponta átlagosan 2,5 millió nézőhöz jutottak el, és egy néző átlagosan 1 óra 37 percet töltött el velük.

A hírcsatornák esetében érezhető a háború, illetve annak a gazdaságra és mindennapi életünkre gyakorolt hatása: együttesen 9,1%-os közönségarányt mondhattak magukénak, ami 1,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Napi átlagos elérésük 2,24 millió fő volt, ami alig magasabb tavalyhoz képest (2,23 millió), ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 15 perccel több időt - 1 óra 37 percet - szántak a hírcsatornák műsoraira.

A gyerekcsatornák a tévénézési idő 4,6%-át tették ki az idei második negyedévben, napi elérésük a tavaly mért 1,34 millióról 1,14 millió főre mérséklődött, ugyanakkor az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 37 percet fordítottak rájuk, ami 6 perccel több mint 1 évvel korábban.

A sportcsatornák közönségaránya 4,7% volt 2022 második negyedében, amely enyhén, 0,4 százalékponttal alacsonyabb tavalyhoz képest. Naponta átlagosan 1,42 millió nézőt értek el, ami 129 ezerrel kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor egy elért néző 3 perccel többet, naponta átlagosan 1 óra 16 percet szánt rájuk.

Az „Egyéb” gyűjtőkategória a teljes, 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő lakosság tévénézési idejének 14%-át képviselte 2022 második három hónapjában, ami 1,5 százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest. Ezen kategória magában foglalja a külföldi csatornák mellett a videójáték (pl. XBOX, Playstation) használatot, a tévékészülékhez csatlakoztatott asztali számítógép, laptop, tablet vagy okostelefon használatot, tévékészülék USB portján keresztül történő tartalomfogyasztást, SmartTV funkciókat, vagy éppen a különböző előfizetéses streaming szolgáltatások igénybevételét is. Naponta átlagosan 4,66 millió néző töltött el legalább 1 percet ezen kategória tartalmának megtekintésével: ez pedig mintegy 162 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Egy elért néző átlagosan 1 óra 12 percet fordított az ezen kategóriában foglalt tartalmakra, amely 5 perccel több, mint 2021 második negyedében. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az értékek, arányok az egyes korosztályok, illetve nemek tekintetében jelentős mértékben is eltérhetnek, eltolódhatnak. Érdemes példaként megemlíteni, hogy a 18 év alattiak esetében az Egyéb kategória tévénézési időből való részesedése a tavaly mért 26,4%-ról idén elérte a 37%-ot, tehát ez a korcsoport a tévénézési idejének már több mint egyharmadát ezekre a tartalmakra fordította 2022 második negyedévében.

 

Töretlen a mozifilmek népszerűsége

A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedések az egyes műsortípusok esetében eltérően, de a szokásos trendek szerint alakultak. A többségében sorozatokat magában foglaló, „nem zenés fikció” kategóriájába sorolt műsorok a teljes műsorkínálat 28,6%-át képviselték, míg a műsorfogyasztási időnkből 25,7%-ban részesedtek. A mozifilmek a műsoridőből 10,4%-ban részesedtek, és a szórakoztató műsorok aránya is közel ugyanennyi (9,9%) volt, ugyanakkor a műsorfogyasztásból a filmek ezúttal is magasabb arányt – 14,3%-ot képviseltek, míg a szórakoztató műsorok 10,1%-ot mondhattak magukénak.

A nagyrészt kereskedelmi reklámokat és műsorajánlókat tömörítő „Egyéb” kategória stabilan a műsoridő közel egynegyedét képviselte, és a műsorfogyasztásunk több mint ötödét ezen tartalmak megtekintésével töltöttük (21,3%). Ily módon ez a második legtöbbet fogyasztott műsorkategória a TV fikciók/sorozatok után, megelőzve minden más műfajt: mozifilmeket, hírműsorokat, szórakoztató műsorokat, ismeretterjesztőket, stb. A TV fikciók, a filmek és a szórakoztató tartalmak ezen kategóriával kiegészülve együttesen a műsorfogyasztás 71%-át fedték le az idei második negyedévben. A fennmaradó 29%-on osztoztak a hírek, az információs műsorok, a sportműsorok, az ismeretterjesztők és a zenei műsorok.

A „hírek, aktuálpolitika, gazdaság” tematikába tartozó műsoroknál – a csatornákhoz hasonlóan - szintén érezhető volt a háború és az ezzel kapcsolatos gazdasági, politikai események hatása: míg ezek a műsorok a szokásos trendeknek megfelelően 3,7%-ot tettek ki a műsoridőből, addig a műsorfogyasztási időnkből jóval többet – 12,1%-ot – szántunk a hírműsorokra, amely mintegy másfél százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban (10,5%). A kissé könnyedebb „információ” kategória a műsoridő csupán 2,7%-át tette ki, de a fogyasztásban szintén magasabb – 4,7%-os – arányt képviselt.

A sportműsorok a sugárzási időből 6,1%-ban részesedtek: ez 2 százalékponttal alacsonyabb tavalyhoz képest (8,1%), amikor a Covid miatt elmaradt 2020-as Foci EB végül megrendezésre került. A negyedév utolsó napjaiban sugárzott Fina Vizes VB csak minimálisan tudta éreztetni hatását: műsorfogyasztási időnk 5,1%-át képviselték a sportműsorok az idei április-június közötti időszakban, ami 1 százalékponttal kevesebb, mint tavaly.

Az ismeretterjesztő műsorok sugárzási időből való részesedése a szokásos trendekhez illeszkedve 9,8% volt, ami nagyságrendileg megegyezik a TV-ben sugárzott mozifilmek, illetve a szórakoztató műsorok arányával, de a fogyasztási arányuk ennek fele, vagyis 4,7% volt.

Természetesen, ahogy a tematikus csatornáknál, úgy a különböző műsortípusok fogyasztásának megoszlásánál is jelentős eltérések, eltolódások lehetnek az egyes korcsoportok, illetve nemek tekintetében! További adatok a grafikus iPort riportunkban elérhetők.

Naponta félóra reklám

A sugárzott reklámok napi átlagos száma a Covid első hulláma idején, vagyis 2020 második negyedévében erősen visszaesett a korábbi évekhez képest, de egy évvel később már vissza is tért a korábbi trendekhez, sőt jócskán meg is haladta a járvány előtti értéket. 2022. április 1. – június 30. között naponta átlagosan 40 132 db reklámfilm került adásba a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákon, amely mintegy 1 953 db reklámfilmmel kevesebb 2021 ugyanezen időszakához képest, ugyanakkor 12 908 db reklámmal több mint 2 évvel korábban, közvetlenül a járvány kitörése után.

Egy fő naponta átlagosan 33 percnyi tévéreklámot látott 2022 második negyedévében, ami napi 133 db reklámfilmnek felelt meg. Ez 2 db reklámfilmmel, időt tekintve pedig 1 perccel kevesebb, mint 2021 azonos időszakában, míg 2020-hoz képest 8 perces növekedést és 33-mal több megtekintett reklámfilmet jelentett.

A reklámfilmek által naponta elért nézők átlagos száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat: 2022 második negyedében 5,54 millió nézőt értek el legalább egyszer a 4 évnél idősebb, tévével rendelkező háztartásban élők körében, amely 200 ezerrel kevesebb, mint 2021-ben, és 321 ezerrel kevesebb, mint 2 évvel korábban. A teljes, össz-tévépiaci GRP értéke idén 872 ezer volt, ami 34,5 ezerrel kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor 179 ezerrel több mint 2 évvel korábban, a járványidőszak kezdetén.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb saját gyártású sorozattal erősít a Disney+

A James Clavell bestseller könyve alapján készült FX- „A sógun” itthon kizárólag a Disney+-on lesz elérhető 2024. február 27-től. A 10 részes minisorozatot Rachel Kondo és Justin Marks készítette, melyben olyan sztárok és producerek...

Még mindig a Samsung a világ legjobb munkaadója

A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést már negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas...

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....