- Hirdetés -

Négy magyar alkotással rajtol a cannes-i filmfesztivál

|

- Hirdetés -

A filmes világ idei legjelentősebb eseményének ígérkezik a koronavírus-járvány miatt szigorú óvintézkedések mellett ma kezdődő 74. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában négy magyar alkotást is bemutatnak.

A pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott seregszemle az első olyan nagy nemzetközi kulturális esemény, amelyet hagyományos módon, az alkotók és a szakmai közönség személyes részvételével rendeznek meg – írja beszámolójában az MTI.

Franciaországban június 30-án minden járványügyi korlátozást feloldottak, nincs kijárási tilalom és a mozik 100 százalékos kihasználtság mellett működhetnek, de a fesztivál területére csak a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a helyben ingyen elérhető, 48 óránál nem régebbi negatív teszt) felmutatásával lehet belépni, és a maszkviselés is kötelező.

“A járványt még nem győztük le, az óvatosság marad érvényben. A vörös szőnyeg tetején általában megöleljük egymást, idén viszont nem lesz ölelgetés. De ugyanolyan meleg szívvel fogadunk mindenkit” – mondta Thierry Frémaux fesztiváligazgató egy interjúban.

A fesztiválra benevezett több mint kétezer film közül nyolcvan kapott meghívást a hivatalos programba, köztük négy magyar alkotás. Enyedi Ildikó A feleségem története című legújabb játékfilmje az Arany Pálmáért versenyezhet, míg Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be. Mindkét alkotást július 14-én mutatják be.

Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban július 11-én vetítik, itt a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak adnak helyet. A restaurált filmklasszikusok, a Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapott meghívást, amelyet július 12-én láthat a fesztiválközönség.

A versenyprogramban Enyedi Ildikó filmje mellett 23 alkotás versenyezhet a fődíjért, köztük a korábban már Arany Pálmát elnyerő Apicsatpong Viraszethakul thaiföldi rendező angolul forgatott, Memoria című alkotása Tilda Swintonnal és Jeanne Balibarral a főszerepben, az olasz Nanni Moretti Tre Piani című filmje, valamint olyan ismert rendezőknek, mint a francia Jacques Audiard-nak a párizsi vietnámi közösségben játszódó, Les Olympiades című drámája, vagy az Oscar-díjas Spotlight – Egy nyomozás részletei című film rendezőjének, az amerikai Tom McCarthynak Marseille-ben forgatott filmje (Stillwater) Matt Damonnal a főszerepben. Versenyben lesz a szintén amerikai Sean Penn (Flag day) és Wes Anderson (The French Dispatch), a holland Paul Verhoeven (Benedetta) és a francia Leos Carax (Annette) legújabb filmje is. Ez utóbbi díszbemutatójával veszi kezdetét a fesztivál kedd este, az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben.

A versenyben a vendéglátó franciák hét alkotással képviseltetik magukat, ezek közül hármat nő rendezett, és először kapott meghívást bangladesi és haiti film. Iránt ismételten Aszgar Farhadi fogja képviselni (Egy hős), és a szervezők azt remélik, hogy a tavaly feltételes szabadságvesztésre ítélt Kirill Szerebrennyikov orosz rendező a továbbra is érvényben lévő külföldre utazási tilalom ellenére eljöhet új filmje (Petrov’s flu) cannes-i premierjére.

A Spike Lee amerikai filmrendező által vezetett kilenctagú, női többségű nemzetközi zsűri a július 17-i záró gálán adja át a díjakat.

A fesztiváligazgató szerint a benevezett filmek közül viszonylag kevés foglalkozik a járványhelyzet okozta bezártság, veszteség és újrakezdés kérdéseivel, a válogatásban helyet kapó alkotások középpontjában elsősorban a kortárs társadalmi és identitáskeresési kérdések állnak.

A fesztivál idén először külön programot szentel az éghajlatváltozás és a környezetvédelem problémájával foglalkozó alkotásoknak, a téma ugyanis egyre meghatározóbb a kortárs filmművészetben, a francia Louis Garrel például egy “klímakomédiával” érkezik.

A vörös szőnyegre várják a franciák világsztárját, Léa Seydoux-t, aki A feleségem történetének főszerepén kívül egy amerikai és két francia filmben is játszik. Sophie Marceau egy eutanáziáról szóló francia versenyfilmnek, Francois Ozon alkotásának (Tout s’est bien passé) főszereplőjeként érkezik.

A szervezők azonban mindenekelőtt Catherine Deneuve visszatérését emelik ki alig másfél évvel ezelőtti érkatasztrófája után, amelyet Emmanuelle Bercot színésznő-rendező De son vivant című filmjének forgatásán szenvedett el. A haldokló fiát (Benoit Magimel) ápoló, Catherine Deneuve által alakított anya történetét versenyen kívül mutatja be a fesztivál.

Életművének elismeréséül idén két filmes, Marco Bellocchio olasz rendező és Jodie Foster amerikai színésznő, producer részesül Arany Pálma-díjban.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...

Több száz emberen segített az Erste

Az elmúlt években 70 család, összesen mintegy 400 ember lakhatási gondjain enyhített az Erste Social Housing programjának segítségével a Habitat for Humanity Magyarország. A bank a lakhatási világnap alkalmából a magyar társadalom egyik legégetőbb...

Valódi növekedésről álmodni sem mernek a hazai cégek

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek...

Erősítenék a média átláthatóságát és függetlenségét

Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással kedden elfogadott álláspontjukban az Európai Parlament képviselői azt várják el a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó...

Nemzetközi szervezethez csatlakozott az MMSZ

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához a European Marketing Confederationhöz (EMC). A több mint 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének...

Erőteljesen fognak emelkedni az árak a tévés reklámoknál

Komoly áremelkedésre kell számítani a tévés reklámok kapcsán – mutatott rá Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az Internet Hungary első napján tartott kerekasztal-beszélgetés során. A disztribúciós díjak alakulása is kérdéses és az is...

Új ügyféllel erősít az Arany Digital Agency

A hosszú távú márkastratégia és kommunikációs stratégia kialakításával a Tarr telekommunikációs cég kreatív ügynöksége, marketingkommunikációs tanácsadója lett az Arany Digital Agency (ADA), miközben a telekommunikációs márka pedig a Tarr KSC Szekszárd kosárlabda-csapatának névadó szponzora...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....