- Hirdetés -

Néhány száz eszközt fertőzött meg itthon a vírus

|

- Hirdetés -

Mindössze néhány száz eszközt fertőzött meg a WannaCry zsarolóvírus Magyarországon, mintegy 45 állami szervezetet ért támadás, de ezek, egy-két kivételtől eltekintve, nem jártak sikerrel – közölte az állami és önkormányzati szervek informatikai rendszereinek biztonságáért felelős Kormányzati Eseménykezelő Központ. A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. a zsarolóvírus elleni küzdelemben a megelőzésre hívta fel a figyelmet, mivel a társaság szerint ez a leghatékonyabb módszer.

 

A Kormányzati Eseménykezelő Köpont arról is tájékoztatott, hogy további nagyszámú fertőzésre nem számít a közeljövőben, egészen addig, amíg a támadók a zsarolóvírus forráskódján nem változtatnak – írja az MTI. A Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) folyamatosan nyomon követi az eseményeket, fogadja a támadásról a bejelentéseket, honlapján rendszeresen frissíti az információkat és az ügyfélköre részére technikai tanácsadást is nyújt. A tikosítással elérhetetlenné tett file-ok visszaállításában nem tudnak segíteni, mivel erre nincs ismert módszer, így csak a biztonsági mentések segítségével lehet visszaállítani az adatokat.

 

A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. a zsarolóvírus elleni küzdelemben a megelőzésre hívta fel a figyelmet, mivel a társaság szerint ez a leghatékonyabb módszer. Többek között ehhez nyújt segítséget a holland nemzeti rendőrség, az Europol, az Intel Security és a Kaspersky Lab együttműködésével tavaly létrehozott a NoMoreRansom.org weboldal, ahol a megelőzéshez hasznos információkat és a már megfejtett algoritmusú kártevők által okozott károk enyhítésére alkalmas megoldásokat gyűjtötték össze a szakértők – közölte a cég.

 

A Black CERT Biztonsági Központ a megelőzés érdekében egyebek között rendszeres biztonsági mentést javasol, minden nap végén online, valamint legalább heti egy offline mentést. Mindemellett fontos az operációs rendszerek folyamatos frissítése, ami nélkül internetezni legalább akkora felelőtlenség, mint viharos időben mentőmellény nélkül vízre szállni – fogalmazott az intézet.

 

Az ESET és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleményében egyéb megelőző lehetőségként említi, hogy a felhasználók ne nyissák meg az ismeretlen feladótól érkezett e-mailekben a mellékletet, főleg, ha ez tömörített állomány. Ha valaki mégis megnyitja, akkor ellenőrizze, hogy valóban valós tartalom érkezett, ami történhet akár a feladó ellenőrzésével is – hangsúlyozták.

 

A Kaspersky Lab védelmi rendszerei legalább 45 ezer fertőzést észleltek 74 országban, többségüket Oroszországban – közölte a globális kiberbiztonsági vállalat kedden. A zsarolóprogram a Microsoft sebezhetőségét kihasználva fertőzte meg az áldozatokat. A Kaspersky Lab szakértői jelenleg próbálják meghatározni, hogy lehetséges-e a támadásban rögzített adatok visszafejtése, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megírják a dekódoló programokat. A cég is a Microsoft hivatalos kiegészítésének a telepítését javasolja a további fertőzések megelőzésére.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...

Idén a horvát tengerpart a sláger a magyar nyaralóknál

A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből.  Június után...

Szeptember elején lesz a BuSho

Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BuSho-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők a fővárosban. A fesztivál fő helyszíne a...

Két hét és visszatérnek a párkereső gazdák

Augusztus 29-én indul a Házasodna a gazda, az RTL Klub társkereső realityjének 5. évada minden hétköznap este lesz látható a csatornán.  A műsorvezető Nádai Anikó lesz, az epizódok az RTL Most platformon is megtekinthetők...

Tovább nőtt a Lenovo nyeresége

Erős első éves eredményeket jelentett be a Lenovo Group, amely így a kilencedik egymást követő negyedévben növelte mind a bevételét, mind a nyereségét. Az első negyedéves nettó nyereség a tavalyihoz képest 11 százalékkal 516...

A Gránit Bankkal növekszik tovább az Equilor

Változatlan menedzsmenttel folytatja működését az Equilor Befektetési Zrt., miután a Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban. Az Equilor 49,9 százalékos tulajdonosa továbbra...
sms mobiltelefon

Alkalmazások, amik megkönnyítik az életünket

Attól, hogy aktív internethasználókká válunk, még nem kell egész nap a kijelző vagy a képernyő előtt gubbasztanunk. Sőt, az online megoldások közül sok nemhogy időrabló, de időt is spórolhatunk vele. A fiatalok világnapjára a...

Így lehet élmény a tanulás

Sokat tehetnek a szülők az iskolakezdésre készülve is azért, hogy megkönnyítsék gyerekeiknek a tanulást. Ebben kulcsszerep az okoseszközöknek juthat, amelyek a hagyományos tankönyvekkel szemben nem csak az információt bocsátják rendelkezésre, hanem az agy bal...

A befektetők uralják a nyári ingatlanpiacot

 Az ingatlanpiacon továbbra is kitart a nyár, az extrém szabadságolási időszak és a változó gazdasági és társadalmi környezet erős, legutoljára a járvány sújtotta 2020-as év májusában tapasztalt visszaesést jelentett a tranzakciók számában. 2022 júliusában...

Nagyot zuhanhat a használt lakások ára

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Dr. Sziszák György, a Sziszák...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...

Idén a horvát tengerpart a sláger a magyar nyaralóknál

A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből.  Június után...

Szeptember elején lesz a BuSho

Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BuSho-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők a fővárosban. A fesztivál fő helyszíne a...

Két hét és visszatérnek a párkereső gazdák

Augusztus 29-én indul a Házasodna a gazda, az RTL Klub társkereső realityjének 5. évada minden hétköznap este lesz látható a csatornán.  A műsorvezető Nádai Anikó lesz, az epizódok az RTL Most platformon is megtekinthetők...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....