- Hirdetés -

Nem bíznak a befektetők a fenntarthatósági jelentésekben

|

- Hirdetés -

A befektetők 44 százaléka szerint az éghajlatváltozás kezelésének a vállalatok öt legfontosabb prioritása között kellene szerepelnie. Az éghajlatra való összpontosítás elsősorban üzleti kérdés számukra, közel kétharmaduk szerint ugyanis a befektetési hozam növelése a legfontosabb motiváció a környezetvédelemért tett intézkedések során. Háromnegyedük úgy véli, hogy a vállalati beszámolókban elterjedt az ún. zöldre festés (greenwashing), ezért kevésbé bíznak a fenntarthatósági jelentésekben – derül ki a PwC 2022-es globális felméréséből, mely a befektetői prioritásokat és kétségeket vizsgálta.

Míg a befektetők az inflációt (67%) és a makrogazdasági volatilitást (62%) tekintik a legnagyobb veszélynek, amellyel az üzleti életben a következő 12 hónapban szembe kell nézni, a vállalatvezetőktől elvárják, hogy továbbra is helyezzenek hangsúlyt az éghajlatváltozásra – derül ki a PwC legfrissebb globális felméréséből. A megkérdezett befektetők közel fele (44%) úgy véli, hogy az éghajlatváltozás kezelésének az öt legfontosabb prioritás között kellene szerepelnie az üzleti életben. Ezzel szemben a társadalmi ESG-kérdések, például a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme (27%), valamint a munkaerő diverzitásának javítása (25%) kevésbé hangsúlyosak. Az üzleti életben a legfontosabb prioritás az innováció volt (83%), amelyet a nyereségesség maximalizálása követett (69%).

Égető probléma a bizalomhiány

A felmérés rámutat, hogy a befektetők többsége nem bízik a vállalati fenntarthatósági jelentések hitelességében. 78%-uk véli úgy, hogy mérsékelt vagy nagy mértékben megalapozatlan állításokat tartalmaznak az adott vállalat fenntarthatósági teljesítményéről. Mindössze 2%-uk bízik teljes mértékben a beszámolók hitelességében. Az ESG-minősítést végző vállalatoktól származó információk sem töltik ki a bizalmi űrt, mivel a megkérdezett befektetőknek mindössze 22%-a támaszkodik nagy mértékben ezekre az információkra.

„Amikor tízből majdnem nyolc befektető zöldre festést gyanít a vállalati fenntarthatósági jelentésekben, a vállalatoknak és a szabályozó hatóságoknak cselekedniük kell. A bizalom hiánya aggasztó, mivel a fenntarthatósággal kapcsolatos információk egyre fontosabbá válnak mind a befektetők, mind a többi érdekelt fél döntései szempontjából. A vállalatoknak javítaniuk kell adataikon, rendszereiken és irányításukon, a szabályozóknak pedig folytatniuk kell a globálisan összehangolt és átjárható jelentéstételi és bizonyossági szabványok felé való elmozdulást” – hangsúlyozta Nadja Picard, a PwC Global Reporting vezetője.

Az éghajlatváltozás kezelésére való összpontosítás üzleti prioritás

A PwC felméréséből az is kiderül, hogy a befektetők üzletileg előnyösnek tartják az éghajlatváltozás kezeléséért tett vállalati erőfeszítéseket. Kétharmaduk (64%) szerint az ESG-befektetésekre való fókuszálást a befektetési hozamok növelésének igénye indokolja, míg 68%-uk szerint a befektetési hozamok védelme is motiváló tényező. Túlnyomó többségük, 82%-uk szerint ez az ügyfeleik igényeire adott válasz.

A felmérés eredményei azt tükrözik, hogy az éghajlatváltozásra egyre inkább az üzleti életet fenyegető potenciális kockázatként gondolnak. Ötből egy befektető (22%) úgy véli, hogy a vállalatok már a következő 12 hónapban is nagymértékben ki lesznek téve az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatoknak, és ez az arány ötéves távlatban eléri a 37%-ot, ami pontosan megegyezik a geopolitikai konfliktusokkal kapcsolatos aggodalmakkal.

A befektetők támogatják az éghajlatváltozás kezelésére irányuló jelentős közpolitikai intézkedéseket. Huszonnyolc százalékponttal nagyobb valószínűséggel gondolják úgy, hogy a nem fenntartható tevékenységekre kivetett adók inkább „hatékony”, mintsem „nem hatékony” eszközök lennének a vállalatok fenntarthatósági kérdésekben való fellépésének ösztönzésében. A szigorú jelentéstételi kötelezettségek előírását 34 százalékponttal, a célzott támogatásokat pedig 20 százalékponttal támogatják.

A vállalati környezeti és társadalmi hatások pénzbeli értékének közlésére is erős az igény

A befektetők 66%-a szerint a vállalatoknak közzé kellene tenniük „a működésük vagy más tevékenységük környezetre vagy társadalomra gyakorolt hatásának” pénzbeli értékét, mivel ez segítene a cégeknek megérteni üzleti döntéseik teljes gazdasági hatását. Ezzel az állítással csak a befektetők 13%-a nem értett egyet. Ezen túlmenően a befektetők közel háromnegyede (73%) szeretné, ha a vállalatok beszámolnának az általuk vállalt fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének költségeiről is.

A fenntarthatósági jelentésekbe vetett bizalom kritikus fontosságú a befektetők számára. Háromnegyedük szerint a kellő bizonyosság bizalmat keltene bennük a vállalati fenntarthatósági jelentések iránt. A befektetőknek egyértelmű véleménye van arról is, hogy mit várnak el a bizonyosságot nyújtó szakemberektől: tízből hét (72%) szerint fontos, hogy függetlenségi és etikai normák vonatkozzanak rájuk, 73% pedig a kritikus gondolkodás fontosságát emelte ki. A befektetők által a bizonyosságot nyújtó szakemberektől elvárt tulajdonságok listájának élén az adott szakterület ismerete áll (78%).

„A függetlenül ellenőrzött, hiteles információk segítenek a tőkepiacokba és a vállalatok teljesítményébe vetett bizalom kiépítésében olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a fenntarthatóság. A bizalom hatékony kiépítéséhez azonban a bizonyosságnak magas színvonalúnak kell lennie, ami szigorú szakmai normákkal, valamint a pontos auditálás és a szakértelem kombinációjával érhető el” – tette hozzá végezetül James Chalmers, a PwC globális Assurance vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -