- Hirdetés -

Nincs mese, 43 ezer repülőre lesz szükség

|

- Hirdetés -

A Boeing keddi előrejelzése szerint a világ légitársaságainak a következő húsz évben 42 730 új repülőgépre lesz szükségük.

A legnagyobb amerikai repülőgépgyártó konglomerátum a dél-angliai Farnborough-ban zajló globális légiközlekedési vásáron tette közzé 39 oldalas friss prognózisát. A cég szerint a következő két évtizedre általa jósolt új repülőgép-megrendelések értéke jelenlegi piaci árakon számolva 6300 milliárd dollár.

Az előrejelzés szerint a 2037-ig terjedő időtávlatra várt új megrendelések csaknem háromnegyede keskeny törzsű, vagyis egy belső folyosós utasszállító repülőgépekre szól majd.

A Boeing várakozása szerint a légitársaságok az e kategóriába tartozó gépekre az előrejelzési időszak végéig 3480 milliárd dollárt, a széles törzsű, többfolyosós repülőgépekre 2480 milliárd dollárt költenek majd. A fennmaradó rész a regionális, illetve a teherszállító repülőgépek megrendelési értéke lesz.

A Boeing prognózisa szerint mindez azt jelenti, hogy 2037-ig a világ légitársaságai várhatóan 31 360 keskeny törzsű, 8070 széles törzsű, 2320 regionális és 980 teherszállító repülőgépet vásárolnak, az új megrendelések piaci értékének 43 százaléka ugyanakkor a széles törzsű utasszállító és teherszállító gépekre jut.

Az amerikai gyártó a légiközlekedés regionális növekedési adataiból arra következtet, hogy a következő húsz évben az új repülőgépek hozzávetőleg 40 százalékát ázsiai, további mintegy 40 százalékát európai és észak-amerikai légitársaságok vásárolják meg. Ez Ázsiában 16 930, Észak-Amerikában 8800, Európában 8490 új repülőgépet jelent. A fennmaradó 20 százalékon a Boeing várakozása szerint Oroszország, a Közel-Kelet, Latin-Amerika, Közép-Ázsia és Afrika légitársaságai osztoznak.

Az előrejelzés szerint a következő két évtizedben Kína válik a világ legnagyobb belső polgári légiközlekedési piacává, átvéve az első helyet az Egyesült Államoktól. Londoni elemzői várakozások szerint Kína addigra már a világ legnagyobb gazdaságait soroló ranglista élén is maga mögé utasítja az Egyesült Államokat.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden évben összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ vezető gazdasági erőcentrumairól (CEBR World Economic League Table, WELT). Az idei évre szóló elemzésükben a ház szakértői közölték: várakozásuk szerint az Egyesült Államok és Kína 2030-ban cserél helyet a legnagyobb gazdaságok globális sorrendjének első két helyén.

A CEBR előrejelzése szerint a következő másfél évtizedben az ázsiai gazdaságok általában is kimagasló teljesítményt nyújtanak. A ház londoni elemzői azzal számolnak, hogy 2032-ben a világ négy legnagyobb gazdasága közül három ázsiai lesz: Kína, India és Japán. A felső tízes mezőnybe a prognózis szerint 2032-re bekerül Dél-Korea és Indonézia, az első 25 közé pedig Tajvan, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Pakisztán.

(MTI)

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Már belenézhetünk az HBO népszerű sorozatának új évadába

Az HBO a brazíliai São Paulóban megrendezett CCXP23 Comic-Con rendezvényen közzétette az HBO saját gyártású drámasorozata, A SÁRKÁNYOK HÁZA második évadának hivatalos teaserét. A nyolc epizódból álló második évad 2024 nyarán debütál az HBO-n,...

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...

Kiderült, mikor lesz jövőre a SopronFest

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló...

Egyre többet keresnek a pénzügyi területen dolgozók

A pénzügyi-számviteli területen dolgozók aktuális helyzete hasonló, mint a mérnököké és az IT szakembereké volt pár évvel ezelőtt: kiugró kereslet mutatkozik e munkavállalók iránt, nagy a cégek emberierőforrás-igénye, az aktív munkavállalók ezzel egyidőben pedig...

Rekordbevétel az AutoWallisnál

Újabb rekordot döntve több mint egyharmadával növelte árbevételét és nyereségét az AutoWallis Csoport az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A régiós autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató ezzel már most felülmúlta...

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t. Nem a pénzügyi terület azonban az egyetlen, ahol a mesterséges intelligencia labdába sem rúghat a humán munkaerővel szemben.A mesterséges...

Nagyon kelendőek a logisztikai ingatlanok

A lakáspiacon az új építésű ingatlanok iránti kereslet és a bejelentett új projektek a piaci alapú lakáshitelekkel együtt parkolópályára álltak, amin jövőre a CSOK Plusz sokat javíthat. A logisztikaiingatlan-piac azonban továbbra is élénk mind...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Már belenézhetünk az HBO népszerű sorozatának új évadába

Az HBO a brazíliai São Paulóban megrendezett CCXP23 Comic-Con rendezvényen közzétette az HBO saját gyártású drámasorozata, A SÁRKÁNYOK HÁZA második évadának hivatalos teaserét. A nyolc epizódból álló második évad 2024 nyarán debütál az HBO-n,...

Tovább erősít podcast fronton a Marquard

Új podcastokkal erősíti portfólióját a Marquard Group Hungary. Először az ÉVA magazin Testkép című produkciója mutatkozott be december 1-jén, majd december 7-én startol az InStyle Képesvagyok műsora, amely a brand nagy sikerű #képesvagyok kezdeményezésének...

Moziból a könyvespolcra – filmtörténet és önéletrajz a mester szemén keresztül (x)

Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás...

Díjazták a Torontói EU Filmfesztiválon a Semmelweist

A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....