Nyaralót venne? – Ezt érdemes tudni

A saját lakás a magyarok elsőszámú ingatlan-célkitűzése, de tavasszal rendszerint sokan gondolkodnak nyaraló vásárlásán is. A legnépszerűbb célpont a Balaton, ahol a frekventált hónapokban 80%-kal több ingatlan cserél gazdát. Az év elején hagyományosan felélénkülő kereslet miatt az árak is emelkednek.

 

A saját üdülő vagy apartman vásárlásán gondolkodóknak érdemes figyelembe venni, hogy a vételár tekintetében óriási eltérések lehetnek az egyes régiók között. A hüvelykujj-szabály szerint a nagy tavaink mellett fekvő ingatlanok a legdrágábbak (Balaton, Velencei-tó), ezt követik a fürdővárosi nyaralók, a folyóparti telkek, versenyben a hegyi-erdei üdülőkkel. A sor végén kullognak a kietlen tájon, vagy aprófalvakban lévő nyaralók – derül ki az OTP Ingatlanpont közleményéből.

 

A legutóbbi OTP Értéktérkép adatai szerint például a Fonyódi járás a drágább budapesti kerületek után az ország legdrágább vidéki területének számított a maga 354 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárával. „Ez a kiugróan magas adat elsősorban az új építésű vízparti ingatlanoknak köszönhető. Somogy egyike a két megyének, ahol tavaly az első kilenc hónap adatait nézve már minimálisan csökkentek az ingatlanárak. Ebben a piaci környezetben tudott Fonyód és környéke top10-es eredményt elérni” – értékeli az eredményeket Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

 

Befektetésnek sem utolsó

 

Látva a megnövekedett keresletet, sok befektető kezdett nyaraló építésébe értékesítési vagy kiadási céllal. A KSH legutóbbi, teljes évet felölelő kimutatásából kiderült, hogy mind a tavaly kiadott építési engedélyek, mind az átadott üdülőépületek száma több mint 30%-al haladta meg az egy évvel korábbiakét. „A nyaralópiacon a magas minőségű, jó elhelyezkedésű, új építésű épületek esetében további áremelkedés várható. Egy üdülő az élvezeti értéken túl befektetésnek is kiváló lehet – mondja Valkó Dávid, aki hozzáteszi: Mivel a tulajdonos lakhelye legtöbbször távol esik, a vásárláshoz érdemes a helyi viszonyokat, építési engedélyeztetést, önkormányzati építési szabályzatokat ismerő ingatlanos segítségét kérni.”