- Hirdetés -

Startupokat segít a Google

|

- Hirdetés -

Három új, a magyar startupok növekedését és globális piaci pozíciójuk erősítését is támogató programot indít a Google. A vállalat a varsói Google Campus két évvel ezelőtti megnyitása mellett a most elindított programokkal is kifejezetten a startupokra kíván koncentrálni, amik tervezetten az év végéig 100 startupot érintenek majd a régióban.

 

A Google egyre több olyan kezdeményezést indít világszerte, melyek a vállalkozókra, azon belül is a startupokra koncentrálnak. Most három olyan programot indít el, melyek a magyar startupok számára is remek lehetőségeket tartogatnak. Az úgynevezett Launchpad programon belül, kétfajta támogatóprogram indul útnak, az egyik a Launchpad Start, amely kifejezetten induló régiós startupokat támogat, míg a Launchpad Accelerator-re már a piacon erős pozíciót kialakított cseh, lengyel és magyar startupok jelentkezését várják. A harmadik program a Campus Residency, mely a még növekvő fázisban lévő startupoknak hivatott támogatást nyújtani.

 

A Launchpad Start a Google egyhetes képzőtábora a korai fázisban lévő startupok számára, és olyan témákra koncentrál mint a termékstratégia, üzletfejlesztés, felhasználói élmény, felhasználói felület, technológia, marketing és prezentációs képességek.

 

A program célja, hogy a kezdő vállalkozók megismerkedjenek a már jól bevált módszerekkel, valamint megtalálják a termékük és a piac közötti kapcsolódási pontot és a kívánt piaci pozícióhoz szükséges legjobb növekedési stratégiákat. A kiválasztott startupok egy intenzív mentorprogramban is részt vesznek, ahol iparági szakértők és csoportos foglalkozások segítik őket abban, hogy megvitassák a kifejezetten startupok számára fontos üzleti igényeket.

 

A növekvő fázisban lévő startupoknak nyújt segítséget a Campus Residency. A varsói Google Campus programja hat hónapos támogatást nyújt a már növekvő fázisban lévő régiós startupok számára, valamint lehetőséget arra, hogy a csapatok a Campus co-working irodájában dolgozzanak, és a Campus szakértői segítségével fejlődjenek munkájuk során.

 

A Campus Residency közvetlen elérést nyújt a Campus mentoraihoz és szakértőihöz, személyre-szabott tréningjeihez és a Google for Entrepreneurs vállalkozói hálózathoz. A program célja, hogy azonosítsa a legkritikusabb kihívásokat amikkel a startupoknak szembe kell nézniük annak érdekében, hogy növekedni tudjanak. A kiválasztott startupoknak a bevétel, a fogyasztók száma és a nemzetközi lehetőségek bővítésében nyújtanak majd támogatást.

 

A érdeklődő magyar startupok április 11-ig jelentkezhetnek, a program első köre pedig már júniusban útjára indul.

 

A már komoly eredményeket elérő, nagy, erős pozíciója startupoknak szól a Launchpad Accelerator.

A Google Developers által szervezett Launchpad Accelerator egy hat hónapos, nemzetközi, fejlesztést ösztönző program, olyan startupok számára, akik már megtalálták a termékük és a piac közötti kapcsolódási pontot és a következő millió fogyasztójukat keresik. A világszerte már jól ismert program most először vált elérhetővé a magyart startupok számára is.

 

A program egy képzőtáborral indul San Franciscóban, amely egy intenzív mentor-programot foglal magába a Google több mint 20 csapatának szakértői segítségével.

 

A kiválasztott startupok egy 50 000 dolláros (kb. 14,7 millió forintos) támogatást is elnyernek, emellett hozzáférést a Google termékeihez, PR támogatást, és a lehetőséget, hogy hazájukban szorosan együtt dolgozhassanak a Google-el, hat hónapon keresztül. A Launchpad program is része a Google helyi startup mentor-hálózat növekedését célzó kezdeményezéseinek, melynek keretében folyamatosan keresi és képzi a mentorokat, valamint a világ legjobb támogatási forrásait teszi számukra elérhetővé.

 

A magyar startupok április 24-ig jelentkezhetnek a programra, amely idén július 17-én kezdődik San Franciscóban és egy kéthetes, ingyenes tréninget is magába foglal.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Fontos díjjal tüntették ki az AVON-t

Az idén 137. születésnapját ünneplő globális szépségmárka, az AVON évtizedek óta dolgozik azért, hogy egy jobb világot teremtsen a nők számára, amely így egy jobb világot eredményez mindenki számára. Nagy hatású társadalmi tevékenységét ezúttal...

Így használhatják a bankok a mesterséges intelligenciát

A bankoknak talán nem okoz akkora nehézséget megkezdeni a generatív MI használatát, azonban azt megtalálni, hogy hol és miként teremt új értéket a technológia, korántsem ennyire egyszerű. A McKinsey a siker receptjét keresve készített...

Idén is a nordmann fenyő a sláger

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi...

A kedvezmény beváltásakor a mobilapp a nyerő

Az őszi-téli utazók körében a wellnessen felül a kastélyok és várak, valamint az éttermek és egyéb gasztro élmények voltak a legvonzóbbak – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Válaszaikat visszaigazolja, hogy a legtöbben a...

Díjazták az inspiráló nőket

Idén ötödik alkalommal díjazta a Femcafe.hu az Inspiráló Nőket. A piac meghatározó női portáljának olvasói a hét kategória 3-3 jelöltjére rekordszámú, több, mint 113 ezer szavazatot adtak le. Az Inspiráló Nők Estjén a Magyar...

Megható filmmel és nyereményjátékkal ünnepel a Honor

A Honor az idei ünnepek alatt a hétköznapi hősökre helyezi a hangsúlyt egy megható karácsonyi kisfilmmel, illetve egy izgalmas, a közösségi médián futó nyereményjátékkal. Rengetegen vannak, akik már-már észrevétlenül, de mindent megtesznek másokért, főleg...

Ezek lesznek 2024 legfontosabb digitalizációs trendjei

Jövőre várhatóan tovább gyorsulnak a vállalati digitalizációs törekvések, az előrejelzések szerint a transzformációra fordított források a következő 3 évben elérik a 3,4 billió dollárt. 2024-ben a vállalatok a mesterséges intelligencia „tudásának” gyakorlati kiaknázásába, a...

Újabb csatornákon megyünk az olvasók után

Az Indamedia könyvkiadásban erősített, a Wizzair pedig növelte repülőflottáját – erről és még tucatnyi másik dologról beszélgettek a Business Lounge november 21-ei adásában Starcz Ákossal, az Indamedia csoport igazgatósági tagjával és Radó Andrással, a...

Új kreatívigazgatóval erősít a Wavemaker

Bagladi Gábor decemberben csatlakozik az ügynökség Creative and Content Services divíziójához. A szakember a Mito Creative Lead pozíciójából érkezik a Wavemaker kreatív csapatának élére, Szládovics Orsi, Executive Creative Director mellé. A közös munkába azonban...

Újabb díjat nyert az ACG

Az ACG PRO nyerte a legjobb nonprofit kampánynak járó díjat az ICCO (International Communications Consultancy Organisation) 2023-as évi Global Awards nemzetközi kommunikációs versenyén. A november 29-én Londonban tartott díjátadón az ügynökség a Vodafone Magyarország...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezekre érdemes figyelni az otthonbiztosításnál

A válaszadók 91 százalékának van otthonbiztosítása, vagy szeretne kötni. Tízből nyolcan az ingatlan mellett az ingóságaikra is szerződnek. Ugyanennyien tudják, hogy fontos a biztosítás rendszeres felülvizsgálata az ingóságok éves értéknövekedése alapján, mégis csak hatan...

Fontos díjjal tüntették ki az AVON-t

Az idén 137. születésnapját ünneplő globális szépségmárka, az AVON évtizedek óta dolgozik azért, hogy egy jobb világot teremtsen a nők számára, amely így egy jobb világot eredményez mindenki számára. Nagy hatású társadalmi tevékenységét ezúttal...

Így használhatják a bankok a mesterséges intelligenciát

A bankoknak talán nem okoz akkora nehézséget megkezdeni a generatív MI használatát, azonban azt megtalálni, hogy hol és miként teremt új értéket a technológia, korántsem ennyire egyszerű. A McKinsey a siker receptjét keresve készített...

Idén is a nordmann fenyő a sláger

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi...

A kedvezmény beváltásakor a mobilapp a nyerő

Az őszi-téli utazók körében a wellnessen felül a kastélyok és várak, valamint az éttermek és egyéb gasztro élmények voltak a legvonzóbbak – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Válaszaikat visszaigazolja, hogy a legtöbben a...
- Hirdetés -

Podcast

Újabb csatornákon megyünk az olvasók után

Az Indamedia könyvkiadásban erősített, a Wizzair pedig növelte repülőflottáját – erről és még tucatnyi másik dologról beszélgettek a Business Lounge november 21-ei adásában Starcz Ákossal, az Indamedia csoport igazgatósági tagjával és Radó Andrással, a...

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

A Jófogás márka is külön cégként fog működni

A Jófogást egy apróhirdetési oldalból olyan e-kereskedelmi platformmá, piactérré akarják átalakítani, amely igazodik a fiatalabb felhasználók igényeihez is – mondta el Várkonyi Balázs. A Vatera.hu, valamint a Jófogás.hu befektetője és vezérigazgatója a Marketing&Media magazinnak...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Napelemekre költenek a hazai nagyvállalatok

Népszerűek az energiahatékonyságot növelő beruházások a nagyvállalatok körében, minden negyediknél várható ilyen jellegű fejlesztés a következő egy év során. A beruházásokat nem csupán az energiaárak emelkedése hajtja, hanem több szempont együttesen, így például a...

Minierdőt telepítettek Budapesten

November 29-én a XII. kerületben immár a harmadik Miyawaki erdőt adták át a GreenGo két éve indított Gurulj a fákért! Támogatói Programjának keretében. Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója ezzel már...

Újabb lépéssel támogatja az ALDI a fenntarthatóságot

A vállalat biatorbágyi méhecskeháza után most hét városban nyitott rovarotthonokat, amelyek a virágok beporzásához nagymértékben hozzájáruló, emberekre ártalmatlan beporzó rovaroknak nyújtanak menedéket.Az ALDI biatorbágyi logisztikai és igazgatási központjánál már 2016 óta működik egy öt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....