- Hirdetés -

Ők ültettek milliókat a képernyők elé

|

- Hirdetés -

A TV2 jolly jokere, Till Attila érte el tavaly a hírességek közül a legtöbb nézőt. Összességében viszont az RTL Magyarország részéről került be több celeb a 25-ös nézettségi toplistába, aminek az utolsó helyéhez is négymillió fős elérésre volt szükség.

A hazai tévés piacon két csatornacsalád tud kitermelni sztárokat, az RTL Magyarország és a TV2 Csoport. Ez a legnagyobb tanulsága az évek óta elkészített celebes nézettségi toplistának. Igazán nagy tömegekhez ugyanis azok a hírességek képesek eljutni, akik a két nagy televíziós médiacsoport valamelyikén kerülnek képernyőre.

A friss listánk kapcsán is azt a korábbi gyakorlatunkat követtük, hogy a hír-, illetve magazinműsorok vezetőit nem számoltuk a celebek közé. Ennek egyébként az utóbbiak örülhetnek, hiszen a TV2-féle Tények éves elérése tavaly 7,15 milliót, az RTL Híradóé 7,06 milliót, a Fókuszé pedig 6,8 milliót tett ki.

Egy évvel ezelőtt a top 25-ös listánk élén az RTL-es Nádai Anikó végzett, de már akkor is csak alig maradt el tőle a TV2-s Till Attila, az idén pedig Tilláé lett az első hely. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen igazi „álláshalmozóról” van szó, 2021-ben hat műsorban tűnt fel, amelyek révén 6,44 millió nézőt tett ki az éves összesített elérése.

Nádai Anikó az idén a 11. helyen végzett 5,4 milliós kumulált nézőszámmal. Az élen egyébként most is szoros volt a verseny, ugyanis az RTL új üdvöskéje, Miller Dávid 6,39 milliós reachet hozott össze az X-Faktor, az Álarcos énekes, a Nagy szám és a Reggeli révén. Rajtuk kívül Majka ugrotta meg a hatmilliós elérést a Sztárban sztár leszek!-kel és a Bezár a bazárral.

A pandémia miatt tavaly is egész magas volt a tévénézési idő, amit a toplista is visszaigazol. Az éllovasok 2020-ban és 2021-ben is hasonló nézőszámot hoztak össze. A top 25 utolsó helyéhez pedig mindkét esztendőben majdnem pontosan ugyanannyi, azaz kerek négymillió néző kellett.

 

Továbbra is igaz, hogy kifejezetten magas nézőszámot azok a celebek érnek el, akik az év során több műsorban is feltűnnek, és ezek közül legalább egy naponta képernyőre kerül. Az utóbbiak egy adásra jutó nézőszáma jellemzően hiába alacsonyabb, mint a nagyszabású hétvégi produkcióké, összességében – a hébe-hóba odakapcsoló nézőknek köszönhetően – az elérésük egész jó.

Így például Palik László az Exatlon műsorvezetőjeként a lista ötödik helyén végzett. A maratoni hosszúságú, több mint öt hónapon át futó adással egymagában 5,6 millió nézőhöz jutott el. A Konyhafőnök és a VIP-s kiadása szintén ehhez hasonló, 5,56 milliós nézettséget hozott a Fördős Zé, Rácz Jenő, Sárközi Ákos triónak.

Hasonló volt a helyzet a lista egyetlen, RTL-en és TV2-n kívüli szereplőjével, Kovács Áronnal, aki a Viasat 3 hétköznapi főműsoridejének rendszeres szereplője volt az Észbontók című vicces vetélkedővel. Mindez összességében 4,9 milliós nézőszámot jelentett neki. Viszont például Bochkor Gábor hiába tűnt fel minden hétvégén az ATV képernyőjén, ez éves szinten csak 3,5 millió nézőt hozott a konyhára, amivel messze volt a top 25-től.

A TV2-s Sztárban sztár leszek! egy ideig heti két adással jelentkezett, illetve hétköznap esténként is ismételték, így pusztán már az így elérhető 5,56 milliós nézettség is elegendő volt a lista élbolyához. Ennek révén, akik feltűntek a produkcióban, be is jutottak az első tízbe. Az x-faktoros mentorok a középmezőnyben kaptak helyet, 5,2 milliós eléréssel, míg a Dancing with the Stars 4,5, az Álarcos énekes pedig négymillió nézőt jelentett a műsorok szereplőinek.

Nagy visszatérője a listának Kamarás Norbert, azaz ÉNB Lali, aki két éve a hasonló összeállításunk élén végzett, tavaly viszont nem került be a 25-be. Azonban 2021-ben az Éjjel-nappal Budapest mellett a Nyerő párosban is szerepet kapott, ami 5,5 millió fős elérést hozott neki. Nem sokkal maradt el tőle Varga Miklós, nem az énekes, hanem az Éjjel-nappal Budapest Joe-ja, akit tavaly a Survivor vezetőjeként is láthattunk a képernyőn.

A tavalyi összeállításunkban a hatodik helyen állt, most a 15.-en végzett Stohl András, aki A nagy Ő, a Dancing with the Stars és a Neked énekelek gálaműsorral sepert be 5,15 milliós nézettséget. A TV2-nél maradva, Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti is bekerült a listára, nekik 4,59 milliós elérést jelentett a Farm VIP és a kísérőműsora. Ez a produkció egyébként jobban teljesített, mint 2020-ban, amit az is mutat, hogy egy évvel ezelőtt négymillió nézővel éppen csak bekerültek a top 25-be.

A korábbi esztendőkben hol a TV2, hol az RTL részéről jutott be több celeb a nézettségi toplistára.
Összességében viszont egész kiegyenlített közöttük a verseny, csakúgy, ahogy az idén. A listára a
sok holtverseny miatt 40-en kerültek fel. Ebből az RTL Magyarország csatornái 22, a TV2 Csoport 17 főt adott, valamint Kovács Áron révén az Antenna Group foglalt még el egy helyet. Tehát „darabra” az RTL nyert, de a TV2 sem bánkódhat, hiszen náluk szerepel a listavezető, valamint az összeállításunk élmezőnyében több műsorvezetőjük kapott helyet – konkrétan a top 10-ben nyolcan vannak a TV2-s és öten az RTL-es hírességek.

Heszler Róbert

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderül, hogy Magyarországra jön-e a NASCAR

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez...

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....