- Hirdetés -

Pár nap és itt a marketinges csúcstalálkozó

|

- Hirdetés -

Szeptember 17-én ismét összegyűlnek a hazai marketinges szakma képviselői, az idei Marketing Summit fókuszában természetesen a Covid-19 járvány utáni újrakezdés áll. A biztonságra a helyszínen is kiemelt figyelmet fordítanak, de az sem marad le semmiről, aki inkább otthonról követné az eseményeket.

Egyedülálló és megismételhetetlen szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések szerepelnek az idei Marketing Summit programján, fókuszban az új normális marketingkihívásokkal és -megoldásokkal. Az Akvárium Klubba ellátogatóknak igazi konferenciaélményben lehet részük, rég nem látott szakmabeli ismerősökkel találkozhatnak és persze a kapcsolatépítésre is lesz lehetőség.

Téma pedig bőven akad, amit érdemes átbeszélni, talán soha nem volt annyi mondanivaló a marketinges szakmával kapcsolatban, mint amennyi az elmúlt időszakban felmerült, és a Summiton – amelynek társszervezője a Marketing&Media magazin – mindenről szó lesz.

A rendezvény előadásai és networking platformjai abban segítik a szakembereket, hogy felkészülhessenek a következő időszak szakmai és üzleti kihívásaira, bármelyik iparágból is érkezzenek. Az esemény inspiráló premier előadásai, tartalmai azonnal bevethető megoldásokat, eszközöket, technikákat, információkat nyújtanak.

Korlátozott létszám és maximális egészségügyi védelem mellett rendezik meg az idei Summitot, de ha valaki mégis úgy dönt, hogy inkább otthon marad, akkor sem marad le semmiről. Az online streamnek köszönhetően követheti az eseményeket, ráadásul 15 napig vissza is nézheti az előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...
Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...

Az 5G a leggyorsabban terjedő mobilgeneráció

A világ számos részén jellemző gazdasági nehézségek ellenére valószínű, hogy az év végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma a világban, vagyis jóval gyorsabban jut ehhez a mérföldkőhöz, mint a 4G – derül...

Jelentős változások a Jazzy rádiónál

Új névvel és arculattal folytatja a 90.9 Jazzy Rádió, a jövőben Jazzy-ként működik az adó. A station voice Peller Anna színművész lett, az új szignálpark zenéit pedig az ország egyik legkreatívabb, többszörös díjnyertes DJ-producer-zeneszerzője,...

Ügynökséget választott a Provident

Új vállalati kommunikációs stratégiájának kidolgozására és a márka építésére írt ki tendert a Provident Pénzügyi Zrt. A pályázati anyagok közül a NEST Communications koncepciója bizonyult legerősebbnek, így ősztől az ügynökség segíti a Providentet a...

Németországban terjeszkedik a Gloster

Új lendületet ad a hazai gazdaságban köztudottan óriási szerepet játszó német autóipari együttműködésnek a Gloster: a magyar IT cég többségi tulajdonrészt szerzett a németországi székhelyű G-plus Consulting GmbH-ban, aminek köszönhetően közvetlen informatikai beszállítója lett...

Nyitottak a lakóhelyváltásra a magyar munkavállalók

A munkavállalók 53 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik - derül ki a Trenkwalder Mobilitási Indexéből. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi...

Magyar cégek a régió legjobbjai között

A Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból közel 400 pályázat érkezett. A kiemelkedő érdeklődés mellett idén a rangsorra felkerült cégek növekedésének mértéke is rekordot döntött.A Deloitte CE Technology Fast...

Új vezető a Kulcs-Soft-nál

2022. december 1-jétől Hóbor Péter tölti be a Kulcs-Soft Nyrt. CTO – Technológiai igazgató és hibrid vállalatirányítási üzletágvezető pozícióját. Hóbor Péter régi „motoros” az IT szakmában, dolgozott többek között a Shell Gas-nál, az Avayá-nál,...

Új szolgáltatásokkal bővül az Erste digitális platformja

Az Erste Banknál idén tovább nőtt a digitálisan aktív ügyfelek száma, arányuk mára elérte a 67 százalékot. Több mint 550 ezer ügyfél használja rendszeresen az Erste digitális platformját, George-ot, amely folyamatosan új funkciókkal bővül....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Legendás autócsodák versenyeznek

A BMW Group Classic és a Grand Hotel Villa d’Este a 2023. május 19-21. közötti hétvégén gurítja ismét reflektorfénybe a legendás autócsodákat. A Villa Erba területén ismét megrendezik a Concorso d’Eleganza Villa d’Este tradicionális...

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...
Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...

Az 5G a leggyorsabban terjedő mobilgeneráció

A világ számos részén jellemző gazdasági nehézségek ellenére valószínű, hogy az év végére eléri az egymilliárdot az 5G előfizetések száma a világban, vagyis jóval gyorsabban jut ehhez a mérföldkőhöz, mint a 4G – derül...

Jelentős változások a Jazzy rádiónál

Új névvel és arculattal folytatja a 90.9 Jazzy Rádió, a jövőben Jazzy-ként működik az adó. A station voice Peller Anna színművész lett, az új szignálpark zenéit pedig az ország egyik legkreatívabb, többszörös díjnyertes DJ-producer-zeneszerzője,...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...

Különleges időszakban járunk

A médiaipar különleges időszakában járunk, amelyben a válság az új normális – mutatott rá Pető Péter. A 24.hu főszerkesztője elmondta azt is, hogy a tematikus prémiumterméküknél továbbra is erősen hisznek a fizetőfalban. Fotó credit: Ivándi-Szabó...

Kiszámíthatóbb működés

Jelenleg is új műsorokon dolgozik a Partizán csapata, amitől jövőre letisztultabb és kiszámíthatóbb működést várnak – mondta el Gulyás Márton. A Partizán alapító-főszerkesztője elárulta azt is, hogy zajlik a gasztroműsoruk forgatása, amit jövő év...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Zöldebbek lehetnek a médiakampányok

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a gyártási láncolatban és az értékláncban is nagy figyelmet kap már, de a médiakampányok tervezésekor még kisebb szerepet szánnak ennek a szempontnak a médiaipar és a megrendelői oldal szereplői. Pedig Magyarországon...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....