- Hirdetés -

Rákapcsol a konferenciaturizmusra az MTÜ

|

- Hirdetés -

A jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) látja el a szövetségi konferenciaturizmussal kapcsolatos ágazati irányítói feladatokat. A változás eredményeképp teljeskörűvé válik az MTÜ hivatásturisztikai munkája: ezentúl a már eddig ellátott nemzetközi értekezleteket és jutalomutakat ösztönző tevékenységei mellett erős fókuszt kap a szövetségi kongresszusok piacának erősítése. Az ügynökség célja, hogy 2030-ra duplájára növelje a hazánkba vonzott nemzetközi kongresszusok számát, valamint erőteljesen serkentse a nagyvállalati utakból származó bevételt, illetve a vállalati rendezvények forgalmát. A terület fejlődésének jelentőségét jól mutatja, hogy az nemcsak a hazai turizmus versenyképességét befolyásolja, hanem kihat a teljes magyar gazdaságra is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vette át év végétől a Kongresszusi Iroda feladatait. A hivatásturizmus (MICE, vagyis Meetings, Incentives, Conferences and Exhibitions), amelynek jelentős részét képezik a nagy létszámú, nemzetközi szövetségi konferenciák, kongresszusok és jutalomutak, kiemelt szerepet játszik a hazai turisztikai ágazat életében, hiszen azok résztvevői a szabadidős turisztikai költésekhez képest közel 30%-os többletbevételt generálnak. Ezentúl jelentőségét emeli, hogy az üzleti utazók gyakran magánemberként, családjukkal is visszatérnek később, így megtöbbszörözik az üzleti eredményt.

A kongresszusok kihatnak a teljes magyar gazdaságra is, hiszen olyan fontos iparági területek fejlődését is előmozdítják, mint az általános infrastrukturális és pénzügyi befektetési szektor vagy a tudásösztönzés. Mindezen elérhető előnyök és eredmények fokozása érdekében az MTÜ valósítja meg a továbbiakban a hivatásturizmus ezen ágának ösztönzését építve az eddig szerzett szabadidős és vállalati turizmusirányítási tapasztalatokra.

„A hazai turisztikai szektor versenyképességét alapvetően befolyásolja, hogy hazánk desztinációként milyen eredménnyel van jelen az hivatásturizmus területén. Ezért meghatározó területként tekint a szektor ezen szakágára az MTÜ. A szegmens jelentőségét jól mutatja, hogy a 2017-ben lefektetett Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia – 2030, illetve a 2021-ben létrehozott Turizmus 2.0 startégia is már a 4 alappillér egyikeként határozta meg az üzleti turizmust” – emelte ki Jakab Zsófia az MTÜ marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese a kongresszusszervezéssel kapcsolatos feladatok átvételének jelentőségét. Hozzátette, az MTÜ hosszútávú célja, hogy 2030-ra a nemzetközi kongresszusok száma a jelenlegi duplájára növekedjen. Továbbá célul tűzte ki, hogy másfélszeresére emelkedjen az „incentive” vagyis vállalati jutalomutakból származó bevétel és 20%-kos növekedést érjen el a Magyarországon tartott vállalati rendezvények forgalma. Mindezen célok első lépéseként a hazai szolgáltatók hatékony szakmai támogatását szem előtt tartva elindul a Konferencia Nagyköveti Program.

Az ügynökség országspecialistái 2018 óta több mint ötször több piacon folytatnak értékesítési tevékenységet, szerveznek workshopokat és turisztikai vásárokon való megjelenést, illetve indítanak nemzetközi sajtókampányokat, melyek alapját képezik majd az új szegmenst célzó stratégiának. Az elmúlt negyedévben olyan meghatározó nemzetközi rendezvényeken, mint az IBTM, vagy a Partence szakmai szövetség workshopjai, valamint a Northstar Travel Group amerikai beszerzőket célzó találkozója, továbbá számos tárgyalás (sales call) keretében népszerűsítették a partnerek körében a hazai kínálatot. Új piacként most először Csehországot és Lengyelországot is megcélozták az értékesítő szakértők fontos találkozási lehetőségeket biztosítva a hazai szállodáknak és utazásszervezőknek.

Mindezen tevékenységek a tervek szerint 2023 során is folytatódnak. A feladatok átvételével az MTÜ kiterjesztheti a már sikerrel működtetett Kiemelt Partner Programját is az üzleti szektorban érdekelt hazai szolgáltatókra, így hatékonyabbá válhat a partnerkapcsolatok kezelése. Az új működési modell hosszútávon arra is lehetőséget biztosíthat, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból nyert elemzésekkel az ügynökség kutatói részlege hatékonyabban támogassa a hivatásturisztikai terület működését.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...

Jeges izgalmak a Sport TV-n

Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.December 10. és...

Hatalmas a különbség a borvidékek ingatlanárai között

Magyarország hat borrégiója közül az Etyek-Budai, a Móri, a Neszmélyi, a Pannonhalmi és a Soproni borvidéket magában foglaló Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legalacsonyabb, négyzetméterenkénti...

Automata boltot nyitott a Spar

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S”...

Messze még a hazai cégek valódi felelősségvállalása

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a szociális és környezeti problémák hatékony kezelésére – derül ki a WHC Csoport és a Scale Impact...

Egyre tudatosabbak a magyar munkavállalók

A munkavállalók háromnegyede tartja fontosnak a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét – derült ki a Családbarát Magyarország Központ munkaerőpiaci kutatásából. Az országos reprezentatív felmérés célja elsősorban a magyarországi atipikus foglalkoztatási helyzet feltárása volt, különösképpen...

Különleges kiállítással ünnepel a Népszava

1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás. A történelem nagy viharait is túlélő, idén...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Idén is keresik a legsikeresebb startupokat

A Tőkeportál, az MBH Fintechlab, a MAFISZ (HFA), az ÓUVC Venture Studio, a Startup Grind, a Pozi.io, a Startitup Győr, a Startup Hungary, a HUNBAN, a Global Startup Awards, a CIB bank, a 500VC...

Erős lehet az év vége az ingatlanpiacon

Nem csak az üzletekben, az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál...

Ez lehet az okosmobilok jövője

Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és...

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Szoboszlaival kezdi az új évet a Network4

December 3-án a MATCH4-en láthatják a szurkolók, ahogyan a Liverpool a Fulhamet fogadja, közvetlenül karácsony előtt, december 20-án pedig a Liverpool - West Ham Ligakupa-negyeddöntő kerül képernyőre. A rajongóknak jól indul az új év...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...

Fókuszban a multiplatform növekedés

A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....