Évtizedes csúcson az online álláshirdetések

Bár még tart az év, az előrejelzések alapján minden idők legnagyobb növekedése várható a feladott álláshirdetések számában Budapesten december végére az adott időszakot tekintve: az eddigi számokra alapozva ez összesen közel 90 ezer hirdetést jelenthet – derül ki a Profession.hu elemzéséből. Az álláspiaci robbanás mellett ennek oka, hogy szinte már minden iparágban és beosztásban ebben a formában keresnek munkaerőt a cégek.

A Profession.hu saját adatbázisa alapján készítette el friss kutatását, amelyben a főváros munkaerőpiaci mozgásainak elmúlt tíz évét tárta fel, bemutatva a végbement változásokat, kirajzolódó tendenciákat. Budapest biztosítja messze a legtöbb munkahelyet és vonzza a legtöbb munkavállalót a magyarországi települések közül, így kevésbé markánsan érezhetőek például egy esetleges gyárbezárás vagy egy elvándorlási hullám hatásai. Utóbbira pedig éppen az elmúlt egy év alatt volt példa: tavaly a fővárost elhagyók és az odaköltözők aránya 16 ezres létszámcsökkentést eredményezett. Budapesten a vizsgált időszak alatt jelentősebb visszaesést azonban csak a világ gazdasági helyzetének megingásai idéztek elő: a 2008-as gazdasági világválság hatása késleltetve jelentkezett az itteni munkaerőpiacon, a 2020-as koronavírus-járvány viszont azonnal mérsékelte a vállalatok toborzási kedvét.

Csak a világválságok ingatták meg a növekedést

Az elmúlt tíz évben megduplázódott a fővárosi álláshirdetések száma a Profession.hu adatbázisában. Részleteibe menően is érdekes megnézni ezt a trendet, ugyanis nem egy kiegyensúlyozott, lineáris növekedés vezetett idáig. 2008-ig folyamatosan gyarapodtak a betöltésre váró pozíciók (ebben az évben 46 ezer hirdetés került ki a piacra a portálon keresztül), majd ez valamelyest visszaszorult – ami betudható az akkoriban hazánkban is berobbant gazdasági világválság utáni bizonytalan és költségcsökkentéssel terhelt időszaknak, amelynek következtében a vállalatok visszavettek a toborzásból.

E tendencia egészen 2012-ig tartott. 2013-tól azonban újraéledt a munkaerőpiac és felfelé ívelt a 2020-ban bekövetkező koronavírus-járványig, 2018-ban 82 ezres hirdetésszámmal elérve az elmúlt tíz év csúcsát. Tavaly – amikor teljes szektorok átmeneti megszűnése és a legtöbb vállalat tartalékos üzemmódra való átállása határozta meg a munkaerő-keresletet – ismét csökkentek az álláshirdetési számok, azonban idén tavasszal konszolidálódtak, majd nyárra már szignifikáns növekedést produkáltak.

Sok szakmunkást keresnek online

A legtöbb betöltésre váró budapesti pozíció a szakmunkás kategóriában jelent meg a Profession.hu adatbázisában: jelenleg már a legtöbb munkavállalót (15%) ilyen állásokban keresik. (Az összes feladott álláshirdetést nézve a legnagyobb részesedést 2019-ben tudta elérni az akkori közel 20 százalékos arányával). Ezt követi a pénzügyi és az IT programozási terület, melyek részesedése valamelyest csökkent, de még mindig 10 százalékos aránnyal bírnak. A harmadik helyre az értékesítés került (7%), amelynek a részesedése az elmúlt tíz évben felére csökkent. Mindezek mellett a támogató központoknál figyelhető meg kiemelkedő növekedés a vizsgált időszakban; ez betudható többek között az SSC szektor erősödésének is, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű munkaerőt vont magához.

Az alkategóriákban – specifikusan szakterületenként – feladott hirdetések számánál a vezető szakmák évek óta változatlanok. Jelentős csökkenés a személyes ügyfélszolgálat esetében tapasztalható, ez az automatizáció és online ügyintézés elterjedésének is betudható, valamint a területi képviselő, informatikai értékesítő és a minőségbiztosítás kategóriákban történt hasonló lelassulás.

Az egyes területek népszerűségét megfigyelve az SSC szektorban tapasztalható a legintenzívebb növekedés: itt 67 százalékkal több potenciális jelöltet szerzett meg 2021-ben átlagosan egy cég, mint tíz évvel korábban. Az IT programozás esetében 36 százalékos, míg az ügyfélszolgálat területén 12 százalékos ez az emelkedés. Legnagyobb csökkenés a 2011 és 2021-es évek összehasonlításában a bank, biztosítás, bróker (-58%), az építőipar, ingatlan (-73%), valamint a fizikai, segéd és betanított munka (-78%) esetében történt.

Az elmúlt 10 év átlagát vizsgálva az adminisztrációs és asszisztensi pozíciók bizonyultak a legnépszerűbbnek a jelentkezők körében, amiket a marketing, média, PR hármasa majd a vendéglátás kategória követ. A sort a szállítás, beszerzés, logisztika zárja.

Az építőipar, ingatlan kategóriában is látható egy fordulat: egyre kevesebben érdeklődtek a nyitott pozíciókra az idő múlásával, míg mára ez közel a negyedére fogyatkozott a 2011-es állapothoz képest. A marketing, média és PR esetében szinte évről évre változtak a számok, hektikusan alakult e terület kereslete és kínálata – most fele annyian érdeklődnek a nyitott pozíciók iránt, mint a tavalyi évben.

Tavasz óta emelkedett az átlagos nettó bérigény

A meghirdetett fővárosi állásokra jelentkezők átlagos bérigénye a legfrissebb éves adatok összehasonlításában viszonylag kiegyensúlyozottan tartotta magát az elmúlt szűk két évben (ide nem számolva még 2021 harmadik negyedévének eredményét). A tavalyi év elején az átlagos nettó fizetési igény 313 000 forint volt, amely valamelyes lecsökkent a második negyedévre (291 000 forint), majd minimálisan tovább fogyatkozott 2021 első negyedévéig. A tavaszi nyitással azonban ismét emelkedésnek indult és őszre elérte a 297 000 forintot.