- Hirdetés -

Rekordot döntöttek az európai ingatlanbefektetések

|

- Hirdetés -

A CBRE előzetes adatai szerint az európai ingatlanbefektetések összege elérte a 152 milliárd eurót 2022 első félévében, ami minden idők legerősebb első féléve. A kereskedelmi ingatlanbefektetések volumene 10 százalékkal nőtt 2021 első félévéhez képest, és meghaladta a 2018-as 151 milliárd eurós korábbi féléves rekordot.

Az első félév eredményéhez nagyban hozzájárult a rendkívül erős első negyedév (Q1), amikor a teljes befektetési volumen elérte a 84 milliárd eurót. Ez volt a második legerősebb első negyedév a 2020-as rekordot jelentő első negyedév után.

A második negyedév volumene 11 százalékot csökkent, így 68 milliárd euróval zárt, mivel a megnövekedett hitelköltségek és a gazdasági bizonytalanság lassította a beruházási tevékenységet. Az ingatlanok árazására világszerte hatással volt a magas infláció és a központi bankok kamatemelései. Az Európai Központi Bank (ECB) a jövő héten várhatóan 2011 óta először emelni fogja a kamatlábakat.

Ennek ellenére Írország (+47%) és Belgium (+134%) rekordot ért el a második negyedévben. Az írországi befektetési volument nagymértékben növelte az irodai, lakó- és ipari ingatlanokból álló Hibernia REIT portfóliója. Olaszország (+53%), Hollandia (+37%), Spanyolország (+44%) és Franciaország (+24%) szintén magasabb volument ért el a negyedév során.

A 2022 második negyedévével zárult 12 hónapban a befektetési volumen összesen 377 milliárd eurót tett ki. A legtöbb európai országban volumennövekedés volt tapasztalható ebben az időszakban. Az egyes szektorokat tekintve az európai irodai tevékenység 19 százalékkal nőtt 2022 első hat hónapjában. Az ipari és logisztikai tevékenységek 15 százalékkal növekedtek ugyanebben az időszakban, a lakóingatlanok volumene pedig 10 százalékkal csökkent. Az európai kiskereskedelmi volumenek 54 százalékkal nőttek, ami nagyrészt egy jelentős spanyolországi portfólióeladásnak köszönhető.

„2022 első féléve 560 millió euró értékű befektetést hozott a magyarországi piacra, ami megegyezik a tavalyi év első félévének értékével. A második negyedév volt az erősebb idén, de csupán technikai okok miatt, mivel egy nagy portfólióügylet ekkor zárt. Sajnos a háború és a szűkülő hitellehetőségek éreztetik a hatásukat: a januári várakozásunkkal szemben az idei év forgalma várhatóan nem haladja meg a tavalyi értéket. Ugyanakkor a befektetési paletta színesebb lett, az irodák aránya jelentősen csökkent a tavalyi 85 százalékos értékről, míg a logisztikai befektetések részaránya már az első félév során elérte a 25 százalékot” - fejtette ki a magyar piac vonatkozásában Borbély Gábor, a CBRE kutatási igazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új arculattal érkezik a 20. Verzió Filmfesztivál

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált.  November 22-29. között megújult logóval, az idei fókusztémához illeszkedő friss arculattal és kivételesen gazdag programmal, több, mint 80 filmmel jelentkezik az esemény....

Hamarosan indul a Könyvfesztivál

Az idei Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison 140 kiállítóval, 40 külföldi szerzővel, 180 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Nagycsarnokban (B épület), az Üvegcsarnokban (D épület), az Európa Ponton...

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Aki csak teheti, lecsap a jelenlegi csok-ra

A korábbi csúcsoktól még jócskán elmarad, de február óta tendenciaszerűen növekszik a jelzáloghitel-szerződési volumen, ami az ingatlanpiac élénkülésére is utal. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, a családi...

Új arculattal érkezik a 20. Verzió Filmfesztivál

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált.  November 22-29. között megújult logóval, az idei fókusztémához illeszkedő friss arculattal és kivételesen gazdag programmal, több, mint 80 filmmel jelentkezik az esemény....

Hamarosan indul a Könyvfesztivál

Az idei Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison 140 kiállítóval, 40 külföldi szerzővel, 180 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Nagycsarnokban (B épület), az Üvegcsarnokban (D épület), az Európa Ponton...

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....