Rengetegen szavaztak az Inspiráló Nőkre

Több mint hatvanötezer szavazat érkezett a Femcafe.hu oldalán az Inspiráló Nők-díj jelöltjeire. A 7 kategória 3-3 jelöltjét ezúttal is az elismert tagokból álló jelölőbizottság állította össze, melynek tagjai: Kovács Ágnes, olimpiai bajnok úszó, Zsédenyi Adrienn, többszörös Fonogram- és Emerton-díjas énekesnő, Nánási Pál fotóművész, valamint a Femcafe.hu főszerkesztője, Sajószegi Veronika. A győzteseket március 5-én, a Várkert Bazárban hirdetik ki, az Inspiráló Nők Estjén.

A Femcafe.hu olvasói közel egy hónapon keresztül nyilváníthattak véleményt és rekordszámú, több, mint hatvanötezer szavazatot adtak le a jelöltekre. A népszerű női portál 2018-ban indította útjára az Inspiráló Nők Estjét, azzal a céllal, hogy olyan nőket állítson reflektorfénybe, akik munkásságukkal, hivatásukkal elismerésre méltó teljesítményt nyújtanak és példaként szolgálhatnak mások számára.

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az Inspiráló Nők-díját immár harmadik alkalommal adhatjuk át hét kivételes nőnek. Az olvasóink már jól ismerik a kezdeményezést, ezt bizonyítja az is, hogy évről évre egyre több szavazat érkezik a jelöltekre. Nemcsak véleményezik, és szavazataikkal támogatják a nomináltakat, hanem egész évben ajánlanak a figyelmünkbe olyan sikeres, példaértékű nőket, akiket érdemesnek tartanának a díjra. Jelölőbizottsági tagként rengeteg megható életutat, elképesztő emberi sorsot, hihetetlen erőt látok minden egyes név mögött, akik külön-külön is díjat érdemelnének. A döntést azonban idén is az olvasóinkra bíztuk” – nyilatkozta Sajószegi Veronika, a Femcafe.hu főszerkesztője.

A március 5-i ünnepélyes díjátadó műsorvezetői Ördög Nóra és Kasza Tibor lesznek és a Várkert Bazárban különleges zenei produkciók is színesítik majd a gálaest programját. Színpadra lép Balázs Fecó, aki Janicsák Vecával adja elő egyik legendás slágerét, Beyoncé dalát énekli majd Wolf Kati, fantasztikus produkcióval készül a TanBorEn Trió ütősegyüttes, valamint a három díva, Dér Heni, Király Linda és Tolvai Reni közösen adnak elő egy dalt.

Az eseményről készült televízióműsort március 15-én láthatják a SuperTV2 nézői.

A kategóriák:

A leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény

Az a szakember, aki magas színvonalú munkájával hozzájárul a magyar gasztronómia rangjának, elismertségének öregbítéséhez – lehet akár séf, cukrász, borász, vagy éppen barista.

A leginspirálóbb hétköznapi hős

A mindennapok hőse: az a pedagógus, egészségügyi dolgozó, orvos, aki a hétköznapok kihívásaival szembenézve segít másokat, tetteivel, elhivatottságával példamutató lehet a közösség számára.

A leginspirálóbb designer

A formakultúra kiemelkedő képviselője a lakberendező, grafikus, enteriőr dizájner, stylist és képzőművész területekről.

A leginspirálóbb vállalkozó

Az a vállalkozó, vagy üzletasszony, aki szakmai sikereivel hívja fel magára a figyelmet és követendő példa lehet a fiatal nők számára.

A leginspirálóbb ifjú sportoló

A fiatal nemzedék nagy reményű sporttehetsége, aki teljesítményével, elhivatottságával, alázatával kiemelkedik korosztályából.

A leginspirálóbb fiatal tehetség

Az a fiatal magyar tehetség, akinek a nevéhez kiemelkedő teljesítmény kapcsolódik az oktatás, a tudomány vagy a művészet területéről.

A leginspirálóbb civil teljesítmény

Az a civil, aki önkéntes munkájával, jó ügy iránti elkötelezettségével, segítőkészségével szolgálja legszűkebb környezetén túl egy nagyobb közösség életét.

fotó: femcafe