
A Szallas.hu 2025-ös adatai szerint a magyar vendégek több mint harmada (34%) a horvát Kvarner-öböl térségét választja nyári úti célnak, és leggyakrabban apartmant foglalnak. A legnépszerűbb úti cél Vir, amely Crikvenicét és Selcét is megelőzi a foglalási toplistán. A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalással.
A legnépszerűbb úti cél Vir, amely évek óta kiemelkedő helyet foglal el a magyar nyaralók szívében. A sziget könnyen elérhető, családbarát szállásai és strandjai évről évre sokakat vonzanak. A második helyre Crikvenica került, amit szorosan követ Selce – ez is jelzi, hogy a magyar turisták továbbra is erősen kötődnek az északi, gyorsan elérhető horvát partszakaszokhoz. A toplista középmezőnyében még Zadar, Starigrad, Bibinje, Rovinj és Njivice szerepel, míg a dalmát régiót képviselő Makarska és Omis a toplista végén kapott helyet, utalva arra, hogy a távolabbi célpontok iránt valamivel kisebb a kereslet. "Az évek óta tartó trend idén is folytatódik: a magyar vendégek jellemzően az autóval is könnyen elérhető célpontokat választják nagyobb arányban"– árulta el Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.
Ha nyár, akkor hét éj az Adrián
Az eltöltött éjszakák száma alapján a 7 éjszakás tartózkodás vezet (29%), ezt követi az 5 (21%) és 6 éjszakás (19%) foglalás. Ezek alapján a magyar utazók többsége továbbra is a „klasszikus” egyhetes nyaralás mellett dönt. A rövidebb (1–3 éjszakás) és hosszabb (8 éj vagy több) tartózkodások lényegesen ritkábbak.
Felmérés eredmények: Apartman, autó, család - így nyaralunk Horvátországban
A Szallas.hu a magyarok horvát utazási terveit vizsgáló friss, online felmérése szerint idén a válaszadók 38 százaléka tervez horvátországi nyaralást, míg további 27 százalék még bizonytalan az úti célt illetően. A horvátországi nyaralást tervezők körében a legfőbb vonzerőt a természetes szépségű tengerpartok, a történelmi helyszínek, a megszokott és bevált úti célok, valamint a kedvező ár-érték arány jelenti. Tízből nyolcan saját autóval indulnak útnak, a legtöbben apartmanban szállnak meg (66%), míg szállodát a válaszadók 25 százaléka választ. A családos nyaralók aránya 56 százalék, minden harmadik utazó pedig párjával kel útra. A vendégek közel fele az önellátást választja, harmaduk pedig félpanziót kér.
A horvát tengerpart sokaknak már jól ismert úti cél: a válaszadók többsége (40%) legalább három alkalommal nyaralt már déli szomszédainknál, 32 százalékuk 1–2-szer járt ott, míg 28 százaléknak ez lesz az első nyaralása az Adrián. A tengerpart típusa is számít: a magyar nyaralók elsősorban a homokos és kavicsos partokat keresik.
Hova, hova, ha nem Horvátországba?
A felmérés alapján a horvát tengerpart iránti vonzalom töretlen, ugyanakkor egyre többen fontolgatnak alternatív külföldi vagy hazai lehetőséget. Azok körében, akik nem terveznek horvátországi utat, leggyakrabban anyagi okok vagy belföldi nyaralási tervek állnak a háttérben. Sokan választanak más, könnyen megközelíthető tengerparti országot – így Olaszország, Görögország és Bulgária is népszerű alternatívaként jelenik meg a nyaralók körében. Emellett nő az érdeklődés az aktív kikapcsolódást kínáló, természetközeli desztinációk iránt, mint Ausztria, Szlovákia, Szlovénia vagy Románia – elsősorban Erdély térsége. A városnéző túrák és egzotikus utak kisebb vonzerővel bírnak a felmérés résztvevői körében, míg a legkevésbé népszerű idén nyáron a „coolcation” trend: Skandinávia és a Balti államok a lista végére kerültek.
Top 10 horvát úti cél a magyarok körében a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint 2025 nyarán:
1. Vir
2. Crikvenice
3. Selce
4. Zadar
5. Starigrad
6. Bibinje
7. Rovinj
8. Njivice
9. Makarska
10. Omis
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint a magyar vendégek horvátországi foglalásainak megoszlása a horvát turisztikai régiók között 2025 nyarán:
1. Kvarner-öböl: 34%
2. Dalmácia - Zadar: 28%
3. Isztriai: 14%
4. Dalmácia - Split: 13%
5. Lika-Karlovac: 3%
6. Dalmácia - Dubrovnik: 2%
7. Egyéb: 6%
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint a magyar vendégek horvátországi foglalásainak megoszlása az eltöltött éjszakák száma alapján 2025 nyarán:
7 éj: 29%
5 éj: 21%
6 éj: 19%
4 éj: 14%
3 éj: 6%
9 éj vagy annál több: 4,5%
8 éj: 4%
2 éj: 2%
1 éj: 0,5%