- Hirdetés -

Sokba kerülhet idén a nyaralás

|

- Hirdetés -

Az infláció, az euróárfolyam drasztikus emelkedése és az elszálló üzemanyagárak következtében alaphangon 5-15 százalékkal drágulhat idén a magyar turisták nyaralása. Mivel a szolgáltatók télen, jóval az árrobbanást előidéző háború előtt képezték áraikat, kénytelenek emelni a díjaikon, másként magukat és ezzel az utasaikat is bajba sodorhatják. Az emberek kiéheztek a külföldi nyaralásokra: a favorit idén Görögország, Bulgária iránt viszont bezuhant a kereslet a szomszédban zajló fegyveres konfliktus miatt.

Mint minden más szolgáltatást és terméket, úgy az utazási szektort is elérte a drágulás, amit ebben a szegmensben több tényező fűt egyszerre: az immár 10 százalék feletti infláció, az elmúlt pár hónapban 10 százalékot gyengülő forint és ehhez kapcsolódóan devizák keresztárfolyamai, valamint a buszos túrák esetében az üzemanyagárak 60-70 százalékos!! emelkedése.

Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője elmondta, ezen tételek együtt túlmutatnak azon, amit életszerű és észszerű határok között át tudnak vállalni az utazási irodák.

„Az utazásszervezők legkésőbb 2022 januárjában összeállítják a programjaikat és leképzik az árakat annak érdekében, hogy március elején megkezdődhessen az értékesítés a szezonra. Mivel a gazdaságra komoly negatív hatást gyakorló háború csak február végén robbant ki, ezzel senki nem kalkulált még akkor, nem lehetett előrevetíteni, hogy ilyen mértékű infláció lesz, hogy a forint a történelmi mélyponthoz közelít, és hogy az üzemanyagárak az egekbe szöknek” – magyarázta.

Az utazási szakértő úgy folytatta, a turizmusra gyakorolt negatív hatásokat nem láthatta előre az ember, és aki most nem emel árat, az nemcsak a cég jövőjét teszi kockára, de ezzel az utasait is potenciálisan veszélybe sodorja.

Már nem a Balaton az új külföld

Zsebők Tamás kérdésre válaszolva elmondta, mivel az utazási szektor meglehetősen összetett, a drágulás mértékét is nehéz egzaktan meghatározni, de megközelítőleg 5-15 százalékos áremelésről beszélhetünk a nyaralások esetében.

„Ahogy elszálltak az üzemanyagárak, úgy nőttek a fuvarköltségek is, ami azt jelenti, hogy a hosszabb autóbuszos utazásoknál nagyobb mérték áremelésre kell számítania a turistáknak. Ez azzal magyarázható, hogy a nagy mértékű autóbusz megtett távolságok a nagy mértékben drágult üzemanyag árak miatt nagyobb áremelést indikálnak a részvételi díjban kisebb mértékben részt vállaló szállásárak mellett” – fogalmazott.

A szakértő úgy értékelt, a Balaton az új külföld szlogen 2022 nyarán már nem állja meg a helyét. Az utasok visszajelzéséből az olvasható ki, hogy inkább tengerpartra, hegyekbe mennek pihenni, hiszen sok esetben olcsóbban megússzák, mintha itthon foglalnának helyet maguknak másrészről pedig a hosszú covid időszak kihagyása után már mindenki ki van éhezve a külföldi élményekre!

A trendekkel kapcsolatban elmondta, hogy kedvező árfekvésben Görögország továbbra is a favorit, hiszen ár-érték arányban messze magasan viszi a prímet. Aki Olaszországot szereti, az esetlegesen magasabb árak ellenére is oda utazik, a repülős lehetőségek tekintve pedig Törökország a csúcs, azt a szolgáltatási színvonalat ugyanis sehol máshol nem tudják olyan értéken biztosítani, mint ott.

„Horvátországtól a tapasztalt drágulások miatt sokan elfordultak, de a megközelíthetőség miatt még így is igencsak népszerű az Adria. A háború miatt az is megfigyelhető, hogy Erdély iránt rendkívüli szinten megcsappant az érdeklődés, ahogy Bulgáriába is csak nagyon kevesen mernek idén menni. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy Ukrajnában fegyveres konfliktus zajlik, ami az érintett országokhoz nagyon közel van” – mutatott rá, hozzátéve, hogy míg a koronavírus-járványnak a belföldi turizmus volt valamilyen szinten a nyertese, a háború esetében viszont nincsenek olyan úti célok, amik a kialakult helyzetből profitáltak volna.

A Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője végezetül beszélt arról is, autóbuszos körutazásaik iránt kiemelkedően magas volt mind húsvétkor, mind pünkösdkor az érdeklődés, szinte minden túrájuk telt házas volt, és a foglalási számok a nyári időpontjaikra is dinamikusan emelkednek.

Felhívta rá a figyelmet, hogy az ultra last minute utak korszaka már lejárt, az utazásszervezők az előfoglalási kedvezményekkel próbálják meggyőzni az utasaikat, amivel mindenki jól jár. Éppen ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy aki nyáron utazni szeretne, mielőbb foglaljon annak érdekében, hogy ne maradjon le a legjobb ajánlatokról, az utolsó pillanatokban ugyanis már nem fog visszautasíthatatlan akciókkal találkozni.

A biztonság mindenki számára kiemelt fontosságot érdemel az elmúlt évek viszontagságai miatt, ezért túl azon, hogy az utazás elengedhetetlen feltétele az érvényes utazási biztosítás megléte, mindenki számára az egyik legfontosabb szempont az anyagi biztonság! Ez természetes! A mai világban a legnagyobb érték a biztonság és a kiszámíthatóság, mely okból kifolyólag az irodavezető hangoztatta:

„Az utas akkor van a legnagyobb biztonságban, ha magyar székhellyel és engedéllyel rendelkező utazási iroda szolgáltatásait veszi igénybe” – zárta Zsebők Tamás.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....

Újabb rossz hírek a magyar gazdaságról

Nemcsak a kiskereskedelemben, hanem az ipari termelésben is a vártnál rosszabbul kezdődött a második negyedév. A KSH adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A...

Nyáron sem maradunk új sorozatok nélkül

A következő hónapokban is számos új sorozat lesz látható az HBO Maxon és a Discoveryn, íme néhány ígéretes produkció.A kormányzó ötös (First Five)premier: június 9. HBO MAX, a 3 részes sorozat összes epizódja elérhető...

A saját márkás média párbajra hívja a tömegmédiát

A blogok szabadsága után most a podcastekben találja meg magát mindenki, ömlik ránk a tartalom, a cégek ügyeket karolnak fel, honlapot hoznak létre, saját csatornát indítanak. De hol lesz ennek a vége, és vajon...

Új tulajdonost keresnek a Telegraph-lapcsoportnak

Eladó az egyik legbefolyásosabb brit lapcsoport, a Telegraph Media Group, miután jelenlegi tulajdonosát, a B.UK nevű holdingot a cég legnagyobb hitelezője, a Lloyds bankkonglomerátum csődgondnokság alá helyezte. A B.UK lapportfóliója, amelynek legfőbb tagja a The...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....