Pascal Plante kanadai rendező a nők szemszögéből mutatja be mi vonzhatja őket a sorozatgyilkosok iránt, sokszor túllépve az ésszerűség határait, rocksztárokhoz hasonló eszelős rajongást kialakítva.
Az IMDB szerint több mint 5000 film és sorozat szerepel a "sorozatgyilkos" címke alatt. A havonta (hetente?) megjelenő "true crime" sorozatokkal csúcson van ez a morbid rajongás. A médiában azonban kevéssé vizsgált jelenség, hogy egyes nők miért éreznek óriási vonzalmat a gyilkosok iránt. Bármennyire is megvetjük a gyilkosokat, rajongók hada küld nekik szerelmes leveleket (Charles Manson 2017-ben bekövetkezett haláláig évente mintegy 20 ezer levelet kapott, köztük házassági ajánlatokkal). Ez a vonzalom már a letartóztatáskor elkezdődik. A nagy nyilvánosságot kapó perekben pedig megjelennek a gruppik, akik többnyire nők. De vajon kik ők?
A válasz összetett és sokrétű, de már a kérdés nagyon foglalkoztatta Pascal Plante rendezőt: "A világjárványtól való szorongás miatt beleestem a nyúlüregbe, ami még a kiberbiztonság és a technológiai bűncselekmények témájához is vezetett. Azt akartam, hogy a filmben szereplő fiktív gyilkos a kor terméke legyen, ezért az új médiára alakítottam ki a pszichopata profilját. Aztán erre a projektre készülve túl sok eszelős filmet néztem, olyannyira, hogy egy idő után már eluralkodott rajtam az apátia az extrém jelenetek láttán."
Plante szerint a horror nem csak a fikcióban jelenik meg, ott van a napi híradókban is. Susan Sontag egyszer azt írta, hogy társadalmunkban az erőszakos képek szüntelen áradata immunizálja a nézőket, ezzel aláássa a reakcióképességüket. Vagyis ez a mindennapos horror diéta a felháborodás helyett végül inkább közömbösséget vált ki. "A Jun Linről készült, Rocco Magnotta által elkövetett gyilkosságról készült videót a becslések szerint 24 óra alatt több mint 10 milliószor nézték meg. Ez mit árul el rólunk? A társadalmunkról? Manapság valószínűbb, hogy egy szörnyű bűntett inkább "lenyűgöz", mintsem "undorít". És mi a helyzet a médiával, amely becenevekkel és a szenzációhajhász szalagcímekkel "isteníti" a gyilkosokat, hogy kattintásokat generáljon? Egy olyan világban, ahol rocksztárként kezelik őket, meg kell lepődnünk a vonzerejükön?"
A Vörös szobák ezekre a kérdésekre keresi a választ. A cél az, hogy a fent említett, hagyományosabb sorozatgyilkos tematikájú filmekkel és sorozatokkal szemben ellenpontot kínáljon azáltal, hogy megfordítja a nézőpontot és a rajongó szemszögéből követjük az eseményeket, miközben etikai kérdéseket tesz fel a technológiai fogyasztásunkkal kapcsolatban. A Vörös szobák egy feszült és felkavaró bírósági cyber-thriller, amely a gyilkosok iránti kollektív rajongásunkra reflektál (és illeti kritikával). Egyfajta anti-sorozatgyilkos-film.
Pascal Plante montreali filmrendező. Miután lediplomázott a Concordia Egyetem filmszakán, többedmagával megalapította a Nemesis Films nevű céget, ahol több kisfilmjét is készítette (BLAST BEAST - Slamdance 2019, Blue-Eyed Blonde - VIFF 2015 / Legjobb kanadai rövidfilm, Nonna - Slamdance 2017).
Egy fiatal punk párról szóló Fakte Tattoos című első nagyjátékfilmje a Berlinale Generation 14plus szekciójában versenyzett 2018-ban. Nadia, Butterfly című filmjét a 73. Cannes-i Filmfesztiválon vetítették 2020-ban.
Pascal saját elmondása szerint egy olyan filmőrült, aki dokumentarista hajlamokkal rendelkező narratív filmessé vált. A Vörös szobák a harmadik nagyjátékfilmje, mely az 57. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon debütált 2023-ban.
A Vörös szobák 2024. április 25-én kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában.
Fotó: Pascal Plante a Vörös szobák forgatásán (Danny Taillon)