- Hirdetés -

Sorozatos felfutás – interjú Kolosi Péterrel

|

- Hirdetés -

A fikciós sorozatok gyártása drága és nagy kockázatot jelentenek, de ha sikeresek, akkor sokkal hosszabban használhatók – tudtuk meg Kolosi Pétertől, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettesétől és programigazgatójától. A szakember elmondta, hogy a Drága örökösöknél mennyire követik az eredeti verziót, kérdeztük A mi kis falunk és A Tanár következő évadáról és beszélt arról is, hogy az Alvilág című sorozattal mi lehet a probléma.

– Az idén bemutatott saját gyártású sorozataitok közül meglehetősen jó nézettségi eredményeket szállít a Drága örökösök. Miért döntöttetek a január elsejei indulás mellett?

– Igen, a Drága örökösök kiválóan teljesít és komoly része van a tavaszi sikereinkben. Az elsejei kezdés logikus lépés volt, hiszen tudtuk, hogy év elején mindenképpen el akarjuk indítani a sorozatot, az év első napján pedig sokan ülnek a tévékészülékek előtt. Tudtuk, hogy ezen a napon a sorozat el tudja érni azokat, akik utána potenciálisan a rendszeres nézőivé válhatnak.

– Meddig húzható el a Drága örökösök befejezése?

– Bőven vannak még tartalékok ebben a sorozatban, különösen, hogy az eredeti változattól nagyon eltértünk. Az alapötletet ugyanis egy horvát sorozat adta, amiből készült később egy bolgár verzió is. A Drága örökösök csak az első tíz epizódot illetően volt hasonló a horvátországihoz sorozathoz, de jelenleg ez már egy egyedi sorozatnak tekinthető.

– Mi lehet az oka annak, hogy nálunk a fikciós sorozatoknál a faluban játszódó vígjáték-tematika ennyire bejön a nézőknek?

– A Drága örökösöket azért én nem nevezném kifejezett vígjátéknak, bár van benne humor, de ez azért tartalmilag közelebb áll egy telenovellához. Egyébként pedig a sikert az magyarázhatja, hogy a nézők relevánsnak érezhetik a saját életükhöz viszonyítva. Sokszor olyan történeteket láthatnak, ami bárkivel megeshet.

– A mi kis falunkból már berendelted az újabb évadot, vagy megvárod még néhány rész nézettségét a tavaszi szezonból?

– Szerintem nem kérdés, hogy A mi kis falunk nagyon jó nézettséget fog hozni az egész szezonban. Az első két epizód a közel 30 százalékos közönségarányával 18–49-ben idén a legsikeresebb televíziós tartalom.

– Tehát lesz következő évad?

– Semmi okunk nincs arra, hogy befejezzük A mi kis falunkat.

– A Tanár legutóbbi évadával mennyire vagy elégedett?

– Teljes mértékben, hiszen ugyanazt hozta nézőszámban, mint a tavalyi első évad.

– Lesz belőle harmadik évad?

– Általánosságban elmondható, hogy ami sikeres, abból készül új évad. Ebből szerintem ki lehet találni, hogy milyen terveink vannak A Tanárral. A neten még aláírásgyűjtés is indult, hogy legyen folytatása… Igen, lesz következő évada, a Nagy Ervin főszereplésével készülő sorozat visszatér majd a képernyőre.

– Az elmúlt években bemutatott saját sorozataitok közül egyelőre az Alvilág teljesít a legrosszabbul. Ennél látod már, hogy mi lehet a probléma?

– Amióta készítünk ilyen tartalmakat, azóta mondom, hogy nem fog mindig minden egyes sorozat jó nézettséget hozni. Már csak azért sem, mert nagyon figyelünk arra, hogy ne mindig ugyanolyan jellegű tartalmakat mutassunk be. Azt is kell ugyanis próbálgatnunk – hiszen a dráma egy új dolog Magyarországon –, hogy milyen a nézők ízlése ebben a műfajban. Azt gondolom, hogy az Alvilág egy nagyon jól elkészített sorozat, bár az igaz, hogy a nézettsége nem éri el azt a szintet, amit mi elvárnánk tőle. Szerintem ennek elsősorban a műfaj az oka, és ezalatt nem a krimire, hanem kifejezetten erre a „dark crime” stílusra gondolok. Most az derült ki, hogy ez iránt a magyar nézők nem annyira nyitottak.

– A saját gyártású sorozatok terén idén még várhatók újdonságok?

– Igen, a következő időszakban több is. Arról viszont még korai lenne beszélni, hogy ezek milyenek lesznek.

– Mennyire számít drágának a fikciós műfaj?

– A fikció alapvetően egy költséges vállalkozás, de a felhasználhatósága szempontjából sokkal hálásabb tartalom, mint mondjuk egy heti event műsor. Sokkal hoszszabb az utóélete, többször lehet újra felhasználni, mint egy más jellegű produkciót. Emiatt pedig a költségei mégsem olyan magasak, mint amilyennek elsőre látszanak. Tehát legyártani nagyon drága és nagy kockázatot jelent, viszont ha sikeres, akkor sokszor és hosszabban használható.

– A többi műsortípusnál nincs átjárás az RTL és a TV2 beszállítói között, de a fikciós sorozatok egyelőre kivételt jelentenek. Ez így is marad, vagy előbb-utóbb mindkét nagy szereplőnek lesz egy saját „fikciós gyártója”?

– Mi az RTL-nél sok gyártóval dolgozunk, ami minden műsortípusra igaz. Ez a kérdés nem rajtunk múlik, mi nem kérünk a gyártóktól teljes exkluzivitást. Ráadásul sok olyan koncepció van, ami nem a gyártótól, hanem az RTL-től származik.

Heszler Róbert

Az interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...