Sosem látott felvételek Diddy bukásáról

Az Investigation Discovery, a világ vezető bűnügyi tévécsatornája bejelentette várva várt dokusorozata, a Diddy bukása premierjét. A négyrészes dokusorozatot az Emmy-jelölt Maxine Productions (Csend a forgatáson – A gyerektévé sötét oldala) gyártotta saját riportokkal, az Emmy-díjas Rolling Stone Filmsszel együttműködésben.

A Diddy bukása január 27-én, hétfőn és január 28-án kedden este debütál az Investigation Discoveryn. Az epizódok a Maxon is streamelhetők lesznek.

A Diddy bukása (The Fall of Diddy) exkluzív, korábban sosem hallott beszámolókat és sosem látott archív felvételeket vonultat fel, melyek elsőkézből nyújtanak betekintést azokba a zenei mogul személyét beárnyékoló, hátborzongató vádakba, amelyek állítólagos erőszakos cselekedeteire és illegális tevékenységeire vonatkoznak. A dokusorozat áttekinti Combsnak a zeneiparra és a popkultúrára gyakorolt, több évtizedes hatását karrierjének kezdetétől, amikor tehetséges kreatívként lépett színre, egészen 2024-es letartóztatásáig, és feltárja a sikere mögött meghúzódó, szexuális erőszakra, bántalmazásra, fizikai erőszakra és más szörnyűségekre vonatkozó vádakat.

Azoknak a beszámolóitól kezdve, akik a Howard Egyetemen és karrierje kezdetén, a Bad Boy Recordsnál tanúi voltak állítólagos erőszakos viselkedésének és dühkitöréseinek, egészen azoknak a nyilatkozataiig, akik a közelmúltban, hatalma és befolyása csúcsán ismerték őt, a Diddy bukása több évtized halmozódó vádjait sorakoztatja fel.

A sorozat több mint 30 interjút vonultat fel különféle megszólalókkal, olyanokkal, akik bántalmazással vádolják, korábbi barátokkal és kollégákkal, valamint alkalmazottakkal, akik az otthonában dolgoztak, és behatóan ismerték napi tevékenységeit. Nyilatkozik többek közt:

D. Woods, a Danity Kane lányegyüttes egyik tagja, aki most először tárja fel, hogy milyen tapasztalatai voltak Combsszal a színfalak mögött;

Danyel Smith, a VIBE magazin korábbi főszerkesztője, aki végigkövette Combs karrierjét, és most először beszél kamera előtt Combs ellene elkövetett, állítólagos erőszakos viselkedéséről;

Rodney ‘Lil Rod’ Jones, aki Combs producere volt a Love Album készülése idején, és azt állítja, Combs szexuálisan zaklatta;

Conrad Tillard lelkész, akit egykor a „hiphop tiszteletesként” ismertek, és aki Shyne spirituális tanácsadója volt, amikor az 1999-es, egy éjszakai szórakozóhelyen lezajlott lövöldözés miatt ellene, Combs ellen és Anthony Jones ellen bírósági eljárás folyt;

Thalia Graves, egy nő, aki azt állítja, hogy Combs 2001 nyarán brutálisan megerőszakolta és hallgatásra kényszerítette;

Jourdan Cha’Taun Combs személyi séfje volt 2007 és 2010 közt, és most először osztja meg nyilvánosan, hogy milyen volt Combsnak dolgozni;

Natania Griffin, akit arcon lőttek az 1999-es, egy éjszakai szórakozóhelyen lezajlott lövöldözésben;

Wardel Fenderson, Combs személyi sofőrje, aki kamera előtt most nyilatkozik először, és azt vallotta, hogy Combs megpróbálta lefizetni;

Tim Patterson, Combs gyerekkori barátja, aki Combs családi hátteréről tár fel új részleteket;

Cheyenne Roundtree; a Rolling Stone magazin riportere;

Mara S. Campo újságíró;

Mylah Morales sminkes, aki azt állítja, hogy tanúja volt annak, hogy Combs bántalmazta Casandra Venturát, a Cassie néven ismert énekesnőt;

Dr. LaJoyce Brookshire Combs első PR-osa volt 1995 és 1997 közt, aki segített kialakítani a korai imidzsét;

Roger Bonds Combs egyik testőre volt 2003 és 2012 közt, és feltárja, milyen viselkedésnek volt tanúja Combs részéről;

illetve további, még nem nyilvánosságra hozott megszólalók, köztük olyanok, akik most először számolnak be a Combshoz fűződő, megrázó tapasztalataikról.

A Diddy bukása ezeken az interjúkon, továbbá archív felvételek sokaságán keresztül teljes képet ad egy olyan mogulról, aki széleskörű befolyását és hatalmát állítólagosan arra használta, hogy évtizedeken keresztül elrejtse azt a sorozatosan ismétlődő bántalmazó és erőszakos viselkedést, amellyel hihetetlen mértékű fájdalmat és szenvedést okozott másoknak.

A Diddy bukását az Investigation Discovery számára a Rolling Stone Filmsszel együttműködésben a Maxine Productions és az Intellectual Property Corporation (IPC) gyártotta, melyek a Sony Pictures Television alvállalatai.