- Hirdetés -

Sportos újítás az Antenna Hungáriától

|

- Hirdetés -

MindiGO Sport néven elindította a szélessávú platformokon keresztül elérhető, lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokat kínáló, sport tematikájú tartalomszolgáltatását az Antenna Hungária. A felhasználók élőben és felvételről is ingyenesen követhetik a hazai kosárlabda és jégkorong mérkőzéseket, emellett egyedi funkciókkal bővített tartalmakhoz, hírösszefoglalókhoz, a napi videós összefoglalók mellett plusz információkat és kommentelési lehetőséget biztosító „second screen” megoldáshoz is hozzáférnek.
Az Antenna Hungária reagálva a változóban lévő tartalomfogyasztási szokásokra, a másfél millió letöltéssel rendelkező MinDig TV Applikáció felhasználói bázisára, valamint hazánk legnagyobb kapacitású tartalomtovábbító (CDN) hálózatára is alapozva multimédia területen 2017 őszén mindiGO néven elindította új OTT (Over-The-Top) márkáját, melynek első eleme a MinDig TV Extra előfizetéssel igénybe vehető, 43 csatornát tartalmazó, multiscreen tévézést lehetővé tevő mindiGO TV volt.
A fejlesztés második lépcsőjeként, december elején sor került a kifejezetten sport tematikára épülő, lineáris és interaktív tartalmakat egyaránt kínáló mindiGO Sport szolgáltatás elindítására. Ezzel a lépéssel az AH úttörő szerepet kíván betölteni a hazai OTT platform és szolgáltatás fejlesztésben, hiszen hasonló, kifejezetten sport tematikájú élő adásokat és egyéb interaktív funkciókat kínáló tematikus OTT-szolgáltatás még nem indult hazánkban. A mindiGO Sport applikáció Android és IOS eszközökre ingyenesen letölthető, valamint a sport.mindigo.hu weboldalon is elérhető.
Regisztrációt követően, előfizetéssel 12 tematikus élő külföldi és hazai sportcsatorna található (FightBox, Fast&FunBox HD, GameToon HD, Nautical Channel, Fight TV, Speed TV, Xtrem Sports, Fitness TV, Sports TV training, Fit HD, Class Horse TV, Fishing&Hunting), melyeket az elő adást követően vissza is lehet nézni.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével és a Magyar Jégkorong Szövetséggel történő megállapodások alapján, a mindiGO Sport felhasználói élőben és felvételről egyaránt ingyenesen követhetik a hazai kosárlabda és jégkorong mérkőzések egyedülállóan széles választékát.
Új előfizetőknek a mindiGO Sport csomag regisztrációt követően az első 30 napban ingyenes és később bármikor lemondható. Az ingyenes időszak lejárta után az applikációban az előfizetés díja 1490 Ft/hó, online megrendelés esetén 1190 Ft/hó lesz. Az élő és lekérhető szolgáltatásokon túl egyedi funkciókkal is bővített tartalmakat, hírösszefoglalókat, napi videós összefoglalókat és ún. „second screen” megoldást is kínál a mindiGO Sport szolgáltatás. Rendszeres videós sporthírek mellett értesítés kérhető a kedvenc műsorokról az adás kezdete előtt, de szűrők is beállíthatók, hogy csak a kedvenc tartalmak jelenjenek meg. Ezen kívül a kiemelt események a kommentfalon is követhetők, ahol szavazásra is van lehetőség, ráadásul az online műsorvezető a kiemelt eseményeknél számos plusz információt, statisztikát, képet és videót tud megosztani az eseménnyel kapcsolatban. Természetesen a kommentfalon a nézők az élő adás alatt egymással is beszélgethetnek, hogy még izgalmasabb legyen az élő sportközvetítés.
Az Antenna Hungária tervei szerint a jövő évben további nagyon jó ár/érték-arányú, tematikus tartalmak és csomagok jelenhetnek meg kiváló minőségben a mindiGO kínálatában, otthon vagy útközben is garantált szórakozást kínálva a család minden tagjának.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mennyit költünk kütyükre karácsonykor

Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44...

Korábbi kollégáikra vadásznak a cégek

A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai...

Így védekezhetnek a kkv-k a kibertámadások ellen

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy...

Jól fogyott a Samsung luxustévéje

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is...

Különleges kisfilmmel kampányol a Pfizer

Verset szavalni sokaknak egyáltalán nem okoz gondot, kivéve, ha van a dologban egy kis csavar. Adott egy vers, és egy igen nehéz feladat: egyetlen levegővel kell végig mondani a strófákat. A Pfizer egy nem...

Izgalmas hajsza a NatGeo új sorozatában

Az amerikai lépfenetámadások 20. évfordulója alkalmából a National Geographic 2021 decemberében műsorára tűzi a biológiai terrorcselekmény és az azt követő izgalmas nyomozás történetét feldolgozó Halálzóna: Antrax című filmsorozatot. A hatrészes széria a Halálzóna című...

Új megoldásokat keresnek a munkavállalók

A dolgozók megéléseiből táplálkozó „nagy felismerés" jelenség következményeként újabb jelentős mozgás indulhat be világszerte a munkaerőpiacokon – mutat rá a Randstad Workmonitor 2021-es második felmérése. A több mint 27,000 dolgozó megkérdezésével 34 piacon, köztük...

Zenélő növényekkel kampányol az E.ON és az ACG

Az ACG Reklámügynökség és az E.ON zenélő mikrooázisokat hozott létre a vállalat klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról szóló kampányának részeként. A különleges installációknak köszönhetően a budapesti Széna- és Szent Gellért téren várakozó utasok nemcsak a...

Erős negyedévet zárt az Allianz

2021-ben az Allianz Csoport a harmadik negyedévben is erős működési teljesítményt mutatott fel az összes üzletágában. Ez azt bizonyítja, hogy az üzleti modellünk jól működik, segítségével ki tudjuk használni a globális gazdasági környezet és...

Eldőlt, viszi a 4iG a DIGI-t

Végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról. A tranzakció lezárásával, illetve az elmúlt egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Digitális lízinggel újít a Péntech

A digitális faktoring úttörője, a Péntech novembertől új szolgáltatással bővíti portfólióját, amelynek köszönhetően most még könnyebb lehet a vállalkozások növekedésének finanszírozása. A digitális lízing megoldásnak köszönhetően a Péntech weboldalán keresztül a piacon egyedülállóan gyorsan...

Kiderült, mennyit költünk kütyükre karácsonykor

Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44...

Korábbi kollégáikra vadásznak a cégek

A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai...

Így védekezhetnek a kkv-k a kibertámadások ellen

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy...

Jól fogyott a Samsung luxustévéje

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is...
- Hirdetés -

CMO

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

Jövő héten jön a Planet Budapest

Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében...

DATA