- Hirdetés -

Startupok, adatgazdaság, kkv-k fejlesztése – így pörgetnék fel a digitalizációt

|

- Hirdetés -

Javaslatcsomagot készített az IVSZ Szövetség a digitális gazdaságért nevű szervezet a hazai digitalizáció felgyorsítása érdekében. A digitális felkészült munkavállalók és vállalkozások, illetve az új technológiák alkalmazása akár néhány éven belül is 4000 milliárd forintos pluszt jelenthetne a magyar gazdaságnak.

Drámai hangú felhívással fordult az IVSZ 2021 őszén a digitális szakmához, a gazdaság szereplőihez, a politikai döntéshozókhoz, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a digitális fordulat az utolsó esély Magyarország számára. A szakmai szervezet álláspontját alátámasztotta az EU-tagországok digitális társadalmi és gazdasági fejlettségének mérésére hivatott DESI (Digital Economy and Society Index) legutóbbi, 2021 novemberében publikált jelentése is, amely szerint Magyarország összesítésben két helyet (21-ről 23-ra) rontott az előző évi eredményekhez képest. Magyarország az elmúlt években nem tudta lefaragni versenytársaival szembeni lemaradását a digitális gazdaság és társadalom fejlettsége terén, ami ma már nemcsak az üzleti szereplők, de az egész nemzetgazdaság versenyképességét fenyegeti.

Az IVSZ elsőként négy területen sürget gyors és szignifikáns változást, mert ezek hoznák a legnagyobb eredményt már rövidtávon is. Ezek területek a digitális társadalom, humán erőforrás; az ágazati digitalizáció, kkv-k technológiai fejlesztése; az adatgazdaság, innováció, startup és a digitális régió, nemzetközi együttműködés.

„Ezeket a javaslatokat nem a fióknak készítettük. Valljuk, hogy a digitális transzformációnak most kell megtörténnie, nincs időnk várni, és mi rendelkezünk is egy stratégai iránymutatással arra vonatkozóan, hogyan indulhatunk el ezen az úton. Bízunk benne, hogy kormányzati és vállalati szinten is sok támogatót tudunk magunk mellé állítani, hogy a várt digitális fordulat megtörténjen, és a magyar versenyképesség motorjává váljon” – mondta el a javaslatcsomag elkészülte kapcsán dr. Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke.

Jelentős GDP növekedés

A digitálisan felkészültebb munkavállalók és vállalkozások a nemzetgazdasági szintű versenyképesség motorjává válhatnak, az új technológiák gyors bevezetésével pedig 3-5 éven belül éves szinten csaknem 4 ezer milliárd forint GDP-többletet lehetne elérni az IVSZ makrogazdasági elemzése szerint. Az ilyen rekordléptékű növekedéshez azonban rendszerszintű változtatások szükségesek: egyaránt növelni kell a lakosság és a munkavállalók digitális felkészültségét (a digitális írástudatlanok számát pedig csökkenteni a jelenlegi másfél-kétmillióról), illetve biztosítani kell a magasan képzett IT- és digitális munkaerő rendelkezésre állását, a magas szintű digitális felkészültséget igénylő munkahelyek aránya ugyanis évről-évre bővül.

A digitális társadalom, humán erőforrás területén az IVSZ egyebek mellett digitális kompetencia-minimumot vezetne be a hazai oktatási rendszer minden elemében, hogy az iskolapadból fejlett digitális készségekkel rendelkező hallgatók kerüljenek ki. A felnőttképzésben megélhetési, képzési támogatásokkal, vissza nem térítendő digitális voucherek, adókedvezmények bevezetésével lehetne növelni az informatikai képzésekbe bekapcsolódók számát, ezzel párhuzamosan azonban új típusú, tömeges, vagy jelentős támogatással elérhető programok indítására is szükség van.

Versenyképesebb hazai cégek

A magyar lakosság közel fele függ közvetlenül attól, hogy sikerül-e a magyar ipar versenyképességét fenntartani, hiszen a magyar munkavállalók 20 százalékát foglalkoztatja az ipar, 25 százalékát pedig az ahhoz kapcsolható szolgáltató vállalkozás. A digitális technológiákat hatékonyságuk és termelékenységük szolgálatába állító vállalkozások minden gazdasági ágazatban versenyképesebbek, mint az ezzel késlekedő versenytársaik.

Az ágazati digitalizáció, kkv-k technológiai fejlesztése területén az IVSZ első feladatként az egyes szektorok digitális felkészültségének pontos felmérését javasolja, hogy ennek eredményeinek felhasználásával hatékony ágazati digitalizációs stratégiák készülhessenek. Mivel a magyar IKT szektor az autóipar mögött már jelenleg is a második legnagyobb exportágazat, fejlesztése érdekében célzott támogatásokkal kell ösztönözni a digitális cégek nemzetközi piacra lépését és terjeszkedését.

 

Hatékonyabbá kell tenni a vállalatok közötti elektronikus adatcserét, célzott programokat kell indítani a mikrovállalkozások digitális felzárkóztatásának elősegítésére, és a hazai kkv-k e-kereskedelmi tevékenységét is tovább kell ösztönözni, munkavállalóik digitális képzésének támogatását pedig elszámolható költséggé tenni számukra. Ezek persze csak a legérdekesebb javaslatok a sok közül a javaslatcsomag idevágó részéből.

Fejlett innovációs- és startup ökoszisztéma

Az innováció és az adatgazdaság köré épülő ökoszisztéma (felhőszolgáltatások, emberi kompetenciák, digitális és szabályozási környezet) megfelelő fejlesztése az ország versenyképességének meghatározó alapfeltétele.

Az IVSZ szerint kiemelt figyelmet kell fordítani az innovációs környezet fejlesztésére, az innovációnak a gazdaság és a társadalom minden területén történő támogatására, a felhőalapú megoldásokat előtérbe helyező ökoszisztéma kialakítására. Mindehhez szorosan kapcsolódnia kell az innovatív megoldásokat megalkotó, létrehozó startupok, startup ökoszisztéma folyamatos szabályozási, közpolitikai és támogatási eszközökkel való erősítésének. Ennek érdekében az IVSZ a startupokat többek közt járulék- és adókedvezménnyel, cégjogi és szabályozás enyhítésekkel javasolja támogatni. Emellett érdemes figyelmet fordítani az állami, félállami és piaci kockázati tőkebefektetők gyakorlatának összhangba hozására, például hasonló sikerkritériumok meghatározására.

A fentieken túl kiemelten fontos az adat definíciója és a hozzá kapcsolódó fogalomrendszer tisztázása, valamint az információkhoz, adatokhoz, strukturált adatbázisokhoz való hozzáférés széles körű biztosítása, amely magában foglalja a személyes adatok egyszerű hordozhatóságát biztosító szabályozás megalkotását, valamint a kiberbiztonság kihívásainak kezelését és a szellemi, szerzői jogi szabályozás könnyítését.

Nemzetközi szerepvállalás

Mivel a digitális térben nincsenek határok, egyre inkább felerősödik a nemzetközi kapcsolatok, együttműködések jelentősége. A nemzetközi trendek, fejlődési irányok folyamatos elemzése szükséges a megfelelő digitális stratégiák kialakításához, a gazdaság és társadalom modernizációjához. Itthon a digitális szolgáltatások és termékek exportja nemzetgazdaságilag már most is jelentős: a szűkebben értelmezett IKT-feldolgozóipar a nemzetgazdaság második legnagyobb exportőre.

A digitalizáció kiemelt szerepét remekül szemlélteti, hogy az európai uniós források, például a több mint 700 milliárd euró keretösszegig hitelt és támogatást nyújtó Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (Recovery and Resilience Facility, RRF) egyre nagyobb arányban áramlanak ezen célok megvalósítására. Ez hatalmas lehetőség arra, hogy a digitális transzformáció hazánkban és a régióban is a gazdaság motorjává váljon.

A nemzetközi együttműködés területén az IVSZ a régiós együttműködések további erősítését javasolja, különösképp az uniós pénzügyi források digitalizációt segítő hatékony felhasználásában, illetve az uniós szintű jogszabályok előkészítése, valamint a globális szintű kihívások elleni közös fellépés terén. A tudományos és egyetemi K+F+I együttműködések mellett egyes kiemelt technológiák területeket (például MI, robotika, blokklánc) érintő projektek kapcsán.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...

Nagyon pörög a hazai használtautó-piac

Áprilisban is magas forgalom jellemezte a hazai használtautó-piacot: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint az elmúlt hónapban 69 113 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét. Egyre...

Hamarosan nálunk is kapható lesz a díjnyertes okosmobil

A HONOR Magic4 sorozat ismét felkerült a DxOMark toplistájára: ezúttal a HONOR legújabb csúcskategóriás okostelefonja, a HONOR Magic4 Pro érdemelte ki a DxOMark Gold Camera minősítését.A Magic4 sorozat Ultimate tagja korábban már megszerezte az...

Egyre több magyar venne elektromos autót

A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív kutatásából. Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a...

Újabb részletek a Disney+ reklámos terveiről

Azt már korábban bejelentette a Disney, hogy hirdetésekkel támogatott verziója is lesz a Disney+ streamingszolgáltatásnak, ami az Egyesült Államokban az év végén, a többi piacon pedig 2023-ban lesz elérhető. Úgy tűnik, hogy visszafogott reklámmennyiséggel...

Új hirdetési lehetőség a kkv-knak

A tudatos kis- és középvállalatok most már a podcast hallgatók egyre növekvő táborát is elérhetik könnyen, akár médiavásárlási tapasztalat nélkül a DisplayNOW hirdetési webshop segítségével. A podcast egyre hasznosabb hirdetési eszköznek számít, az IAB...

Ultramodern raktárat nyitott az Euronics

Az Euronics, a kizárólag magyar tulajdonban lévő műszaki áruházlánc a mai napon nyitotta meg új, 28 000 m2-es raktárát Üllőn. A vállalat 1,6 milliárd forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb, okos, robotizált raktárbázisát hozta létre,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Művészi kampány a BMW-től

Az új BMW i7 bevezető kampányát napjaink egyik leginnovatívabb és legmeghatározóbb divatfényképésze alkotta meg. Az egyedülálló fotó- és videókoncepció a feje tetejére állítja a megszokott perspektívákat. A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierjével megkezdődik...

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...

Hiszünk a versenyben

Takács Csaba, Alza.hu, ügyvezető igazgató - Mi jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az Alza számára a magyar piacon? - A fő kihívást a fogyasztói kereslet váratlan és kiszámíthatatlan változásai jelentették, mindkét irányban: felfelé és lefelé is...

Mindent bevetünk

Ötszáz gép, húszezer munkatárs, ekkora lesz 2030-ra a Wizz Air. Radó András, a légitársaság senior cabin crew recrutiment managere beszélt többek között arról, hogyan toboroznak, illetve milyen nyárra számítanak.   - Nagyon komoly bővülés előtt áll...

A valódi értékek, valódi üzenetek építik igazán a márkát

Mottl-Molnár Orsolya, HEINEKEN Hungária, marketing- és kereskedelmi marketingigazgató   - Februártól irányítod a Heineken Hungária marketing és kereskedelmi marketing részlegét, közben az élet ismét furcsán alakult körülöttünk. Mennyire nehezíti meg, késztet változtatásra a szomszédos háborús helyzet? -...

A napi pénzügyeket régóta mobilról intézem

Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója   - Februárban indult el az új sárga ajtós kampányotok, milyenek az eddigi visszajelzések, hogyan fogadta a piac, a fogyasztók? - Nagyon hittünk ebben a kampányban, és jól tettük. Az eddig...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb hazai sztárok álltak ki a természetvédelemért

A természet megóvása, bolygónk védelme ma már olyan alapvetésnek számít, ami mellett az ismert emberek és a kreatív szakma legnagyobbjai világszerte és hazánkban is egyre gyakrabban kiállnak. Ki egy civil szervezetet támogat, ki a...

A Ford is csak elektromos hajtású autókat értékesítene

27 vállalattal együtt a Ford Európa is aláírta azt az Európai Unióhoz címzett petíciót, aminek lényege, hogy 2035-től Európában minden új személyautó és haszonjármű nulla károsanyag-kibocsátású legyen, és amelyben kötelező jellegű célkitűzéseket kérnek a...

Újabb Auchan áruházakban lehet majd használt ruhát venni

Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jó minőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton,...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....