- Hirdetés -

Színházi projektben a Vodafone

|

- Hirdetés -

A Vodafone Magyarország a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) és a Játékszínnel közösen mutatta be a kulturális élményszerzés új korszakát elhozó digitális fejlesztését. Az innováció a hallássérült érdeklődők számára teszi lehetővé az akadálymentes színházba járást, azáltal, hogy a színdarabok valós időben kerülnek feliratozásra a néző okostelefonján. A technológiát az Életrevalók című darabon mutatták be a Játékszínben, Hirtling István és Vadász Gábor főszereplésével.

Jelenleg mintegy 60 ezer nagyothalló, valamint közel 9 ezer siket személy él Magyarországon. A hallássérült emberek a hétköznapi élet kihívásai mellett számtalan kulturális élményből maradnak ki – ritkán nyílik lehetőségük például arra, hogy olyan színházi előadásokat találjanak, amelyen jelnyelvi tolmács segíti a darab megértését. Siket és nagyothalló embertársaink kulturális integrációját segítve, megoldásként a Vodafone a projekt technológiai partnereként egy olyan innovációt mutatott be, amely a színházi előadásokon elhangzó szövegeket feliratként streameli a közönség soraiban ülők okostelefonjainak kijelzőjére, mindezt valós időben.

„Technológiai vállalatként a Vodafone-nál hiszünk abban, hogy a társadalom különböző csoportjainak összekapcsolásával egy befogadóbb környezet megteremtéséhez járulhatunk hozzá. Éppen ezért igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy olyan ügyek mellett állhassunk ki, amelyek hozzájárulnak a társadalom építéséhez, megoldást kínálnak a ma és a jövő kihívásaira. Külön öröm számomra, hogy ezúttal egy olyan együttműködés részesei lehetünk, amely lehetőséget biztosít a hallássérült emberek számára, hogy akadálymentesen vehessenek részt a színházi eseményeken és ezáltal egy teljesebb életet éljenek” – mondta el Dr. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

A megoldás gyakorlati használata meglehetősen egyszerű: a nézők a színházba érkezve okostelefonjuk segítségével a Vodafone által biztosított zárt wifi hálózatra csatlakoznak, amelyhez kizárólag azok a személyek férnek hozzá, akik jegyet váltottak az adott előadásra, ezáltal maximalizálva a hálózat zavartalan működését. A wifire való csatlakozás után fér hozzá a látogató ahhoz a weboldalhoz, amelyen keresztül az adott színházi előadás feliratozásra kerül. A rövid üdvözlő szövegek elolvasását követően már csupán annyi a dolgunk, hogy rányomjunk az előadás kezdetekor megjelenő „Kezdés” gombra, amely egyben egy parancsgomb is, ami biztosítja, hogy a telefon képernyője ne sötétedjen el az előadás időtartama alatt. A nézők a színházi szék háttámlájára húzott tartóba helyezik a mobiltelefonjukat. A szöveg a telefon kijelzőjén jelenik meg – sötét háttéren, hogy a többit nézőt se zavarja –, így kényelmesen olvasható a hallássérült színházba látogató közönség számára, miközben a színpadon zajló események is követhetők maradnak.

„A Játékszín konzekvensen vesz műsorra olyan előadásokat, amelyek az elfogadással, az integrációval és az emberi együttélést érintő morális kérdésekkel foglalkoznak – az Életrevalók mellett ide sorolható a Virágot Algernonnak és a Teljesen idegenek is. Eddig is komolyan vettük, hogy a művészet szintjén foglalkozzunk bármilyen tekintetben hátrányos helyzetben élőkkel. A gyakorlatban tenni egy csoportért új dimenziót nyit a felelősségvállalásban, ez következett most el a Vodafone-nal kötött együttműködéssel. Érdekesség, hogy már létezik egy produkciónk, amely ugyancsak élvezhető előadásélményt nyújt a hallássérült közönség számára is, lévén néma előadás: ez a Nagyvárosi fények. A Vodafone új fejlesztésével azonban a legmagasabb minőségű színházi lehetőséget teremtjük meg ennek a közönségrétegnek” – fogalmaz Bank Tamás, a Játékszín igazgatója.

„Az alapításának 115. évfordulóját idén ünneplő Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 70 éve – a korábban különálló két egyesület összeolvadása óta – már nemcsak a siket, hanem a nagyothalló személyek érdekeit is képviseli hazánkban. A SINOSZ elkötelezett a magyar hallássérült emberek egyenlő esélyű hozzáférésének megteremtése mellett az élet minden területén, így a kultúra, a művelődés és a szórakozás terén egyaránt. Számunkra a színház, a színházba járás élménye csak az elmúlt két évtizedben kezdett hozzáférhetővé válni egyes előadások jelnyelvi tolmácsolása és más akadálymentesítési módszerek révén. Örömmel üdvözöljük a Vodafone új, 21. századi, “okos” technológiai megoldását, amellyel szélesebb körűen hozzáférhetővé válhat a színház élménye a hallássérült, főként a nagyothalló nézők körében is” – árulta el Sáfrány Margit, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének igazgatója.

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál valljuk, hogy a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének előmozdításához kiváló lehetőségeket biztosít az okoseszközök használata mind a társadalmi életben, mind a digitális világban. A Hatóság feladat- és hatáskörének keretei között elkötelezetten törekszik előre mozdítani mind a média, mind a hírközlés területén a fogyatékossággal élő személyek egyenlő esélyű hozzáférését. Mint a digitalizáció által szervesen átszőtt iparágak felügyeletét ellátó hatóság, külön üdvözöljük, hogy a siketek és nagyothallók színdarabokhoz való egyenlő esélyű hozzáférése egy infokommunikációs megoldás által válik megoldhatóvá” – mondta el Dr. Karl Károly a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hírközlés-felügyeleti Főosztályának vezetője.

A partnerek tervei között szerepel további színházi darabok akadálymentesítése mellett, valamint nyitottak további partnerek bevonására, annak érdekében, hogy a nagyothalló közönség minél szélesebb köre számára tegyék elérhetővé a kultúra ezen szeletét.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Felpörgött az energiahatékony háztartási gépek iránti kereslet

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover...

Egyre többen vesznek használt mobilokat

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200...

Nehéz évre számíthatnak az építőanyag-kereskedők

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag-kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyagárak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott...

Jó ügyek mellé állt az AVON

Az AVON nemzetközi szépségvállalat működését kezdetektől fogva meghatározta a nők életének jobbá tétele, kereseti lehetőséget biztosítva a nőknek, amikor még szavazati joguk sem volt. A vállalat évtizedek óta elkötelezetten áll ki két társadalmi ügy...

Béremelésről döntött a Tesco

Sikeresen megállapodott a 2023/24-es üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. A Tesco idén 5,7 milliárd forintot fektet az áruházakban...

Díjazták a Néprajzi Múzeum alkalmazását

A digitális gondolkodás és a digitális megoldások újszerű, innovatív, ötletes megvalósítását díjazó Pixel Perfect Awards megmérettetésen kiosztott 6 arany elismerés közül egyet a Néprajzi Múzeum gyűjteményeire épülő Motívumalkotó alkalmazás nyert el 2023. január 25-én....

A nőké a főszerep az HBO-n

Ebben a hónapban az HBO csatorna középpontjában a fantasztikus nők állnak. Újabb thriller érkezik a Cinemaxra, ufókkal találkozhatunk a Discoveryn.Jön Emma Thompson főszereplésével készült Minden jót, Leo Grande (02.05), Kristen Stewart a Spencerben (02.12)...

Fizetős streaminggel pörög az európai piac

Az európai piac 100 legnagyobb audiovizuális szolgáltatója kétszer olyan gyors növekedést tudott felmutatni a 2016-2021 közötti időszakban, mint a piac egésze – derül ki a European Audiovisual Observatory nevű szervezet elemzéséből. Bár a teljes...

Már naponta 2,5 óra megy el közösségi médiára

A jelek szerint ismét változóban van a felhasználók online viselkedése, miközben az interneten töltött idő csökkent az elmúlt egy évben, a közösségi média oldalakra még több időt szánnak. A „Digital 23” jelentésből kiderült az...

Már kevésbé tartunk az inflációtól

Januárban minimálisan mértékben, de harmadik hónapja emelkedett a GKI konjunktúraindexe. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index javulása e negyedév alatt összesen is hibahatáron belüli,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Cápák között nézettség 2023 január

Főműsoridőben fordított az RTL

Az esti sávban és a kereskedelmi célcsoportnál az RTL átvette a vezetést a TV2-től. Minden más felosztásban azonban továbbra is piacvezető a TV2 és csoportszinten is vezetnek. A műsoros toplista élén a Cápák között...

Felpörgött az energiahatékony háztartási gépek iránti kereslet

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiáremelkedés bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A” energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover...

Egyre többen vesznek használt mobilokat

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200...

Nehéz évre számíthatnak az építőanyag-kereskedők

Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag-kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyagárak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott...

Jó ügyek mellé állt az AVON

Az AVON nemzetközi szépségvállalat működését kezdetektől fogva meghatározta a nők életének jobbá tétele, kereseti lehetőséget biztosítva a nőknek, amikor még szavazati joguk sem volt. A vállalat évtizedek óta elkötelezetten áll ki két társadalmi ügy...

Podcast

A játék egy válságálló műfaj

Mi a jellemző a magyar emberre játékvásárlás szempontjából és hogyan tudja fenntarthatóságra nevelni vásárlóit egy játékforgalmazó? Erről is szó esett a Business Lounge podcast december 20-i, itt meghallgatható epizódjában, ahol ezúttal Gyaraki Dávid, a...

Az elégedett partner viszi a jó szolgáltató hírét

Varga Balázs huszonötévnyi koncertszervezés után hozta létre a Tixát, vele beszélgettek a Business Lounge műsorvezetői a jegyértékesítő piac telítettségéről, a kultúrafogyasztói szokások változásáról, és arról is, hogy szükség van-e egy újabb Pesti Estre? A...

A trendet alakítani kell, nem pedig követni

Online kontra offline vásárlás, felhalmozás, vásárlói edukáció – többek között erről is faggatták a műsorvezetők Kanyó Rolandot, a dm kft. marketing és PR menedzserét és Fazekas Bálintot, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjét a radiocafé Business...

Don't Miss

Óvatos tervezés

Az ember és a gép újjászervezett együttműködése új üzletágakat nyithat meg és segíthet a munkaerőhiány kezelésében – jelezte a technológia kínálta lehetőségek kapcsán Rakoncza Zsolt. A Dell Technologies Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy...

A megújulás kötelező

Palkó András, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatója is egyike annak a 14 üzleti döntéshozónak, akik idén Signature CEO díjban részesültek. Amennyire derűsen vette át a díjat, annyira lelkesen válaszolt kérdéseinkre Jakus Melindával, a Signature...

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a...

Reklámszakemberként időben felkészültél a 2023-as év kihívásaira?

Összeszedtünk néhány tippet a digitális reklámköltések esetében mire érdemes figyelni a piaci szereplőknek, amennyiben sikeres évet szeretnének tudni maguk mögött. Egy olyan évben, amikor az elmúlt időszak legmagasabb inflációjával és a megélhetési költségek drasztikus emelkedésével...

Azon dolgozunk, hogy kitörjünk az építőipari skatulyákból és vonzóvá tegyük az építőipart

Hogyan látja vezetőként marketing szempontjából a 2023-as évet a friss Signature CEO díjas Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója? Milyen kihívásokkal szembesülnek külföldi terjeszkedés során, felfedezhetőek az egyes régiókban különbségek vásárlói attitűd szempontjából? Többek...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Forradalmi újítás a műanyag újrahasznosítására

A Procter & Gamble elkötelezett a fenntarthatóság és a technológiai fejlődés mellett, mindez erőteljes befolyással bír globális partnerségeinek kialakításában is. Az idei Világgazdasági Fórum panelbeszélgetésein bemutatták többek között együttműködésüket a PureCycleTM újrahasznosítási rendszerrel, saját...

Nem tud mit kezdeni a használt sütőolajjal? – Itt egy új lehetőség

Használt sütőolaj gyűjtésére és tárolására alkalmas konténereket telepített országszerte 40 üzemanyagtöltő állomásán az OMV olajtársaság. A kihelyezett tárolókban a lakosság csavarzáras PET palackokban biztonságosan lerakhatja a használatra már alkalmatlan zsiradékot – írja az MTI a...

Fiatalok fenntarthatósági törekvéseit segíti a Mercedes

A márka egy Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut Coupé árveréséből származó bevételt a beVisioneers: The Mercedes-Benz Fellowship ösztöndíjprogram támogatására ajánlja fel. A kezdeményezés egy globális ösztöndíjprogram, amely évente akár 1000 fiatalnak nyújt támogatást olyan projektek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....