- Hirdetés -

Tavasszal jön az olcsó netszolgáltatás

|

A Digitális jólét alapcsomag márciusban jelenik meg a szolgáltatók kínálatában, ára legalább tizenöt százalékkal alacsonyabb lesz a jelenleg elérhető legolcsóbb internet-előfizetési konstrukció áránál. Az alapcsomag védjegye januártól él, a használatára vonatkozó pályázatot január végén várhatóan kiírják, és az elbírálás után a tervek szerint februárban valamennyi – a feltételeket garantáló – szolgáltatóval megkötik a védjegyhasználati szerződést.

 

A vezetékes Digitális jólét alapcsomag minimális letöltési sebességének másodpercenként 4 megabitnek (Mbps) kell lennie, a garantált letöltési sebesség pedig 1 Mbps lesz. A mobilinternet alapcsomag letöltési sebessége számszerűen nem meghatározott, de a védjegyhasználati szerződés előírja, hogy az igénybe vehető szolgáltatást legalább 4G technológián kell biztosítani, megfelelő hálózati lefedettség esetén. Ezeknél kedvezőbb feltételeket biztosíthat egy szolgáltató, rosszabbat viszont nem – írja beszámolójában az MTI.

 

A távirati iroda közlése szerint Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos elmondta azt is, hogy a vezetékes internet-előfizetésnél nem lesz adatforgalmi limit, míg a mobilinternet-csomagok esetén a szolgáltatók kötelesek legalább 500 megabájtnyi adatforgalomra garanciát vállalni. Mindazonáltal a nagy szolgáltatók jelezték, ez a minimális adatforgalom eléri majd az 1 gigabájtot is.

 

A kedvezményes alapcsomagokat legfeljebb két évig vehetik majd igénybe természetes személyek, akiknek a megelőző évben nem volt internet-előfizetésük. Az előfizetők egyszeri belépési díj fizetésére nem kötelezhetők, valamint a havi előfizetési díjon felüli költséget sem terhelhetnek rájuk a szolgáltatók. Az alapcsomag havidíja szolgáltatónként eltérhet.

 

Deutsch Tamás arra számít, hogy év végéig az új előfizetők száma eléri a tízezres nagyságrendet. A nemzetközi jó gyakorlatok alapján arra számítanak, hogy az alapcsomagra előfizetők a kedvezményes időszak lejárta után hosszú távra is a digitális világ részeivé válnak.

 

A miniszterelnöki biztos rámutatott, hogy ma Magyarországon mintegy 1,5 millió 18 év feletti magyar nem rendelkezik internet-hozzáféréssel, mintegy 14 százalékuk anyagi okok miatt, tehát összességében akár 200-220 ezer embert is érinthet a kezdeményezés. A magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke, Kövesi Gabriella elmondta: a szolgáltatók fő kérése a kormánnyal folytatott tárgyalásokon az volt, hogy az alapcsomag „útlevél legyen a digitális világba”, új ügyfeleket vezessen be a rendszerbe, ne a már meglévő internet-felhasználók kedvezménye legyen.

 

A tanács szerint a nem internetező magyar háztartások nagy része nemcsak az ár miatt tartózkodik az internethasználattól, hanem azért is, mert nem ért hozzá, nem ismeri, nincs hozzá eszköze, az érdeklődését nem sikerült felkelteni. Ezeket a hiányosságokat a Digitális jólét program egyéb törekvései orvosolhatják. Az internet iránti igényt serkenthetik például a kompetenciafejlesztő, az eszközbeszerzésre irányuló programok, valamint oktatási megoldások a munkanélküliek számára – mondta Kövesi Gabriella.

 

A tervek szerint földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül minden állampolgár legalább egy vezetékes és három mobilszolgáltató kínálatából választhat majd alapcsomagot, emellett céljuk, hogy az ügyfél rugalmasan jelentkezhessen át a nagyobb kínálatot tartalmazó, jobb minőségű, több szolgáltatást kínáló csomagokba, hiszen a szolgáltatók számára az alapcsomag értelemszerűen befektetés a jövőbe, új ügyfelek elérésébe – ismertette a HÉT elnöke.

 

Arra a kérdésre, hogy mi a garancia az internetszolgáltatók alapárainak szinten tartására, az elnök azt válaszolta: a rendkívül erős versenynek visszatartó ereje van, egyes becslések szerint 300-400 internetszolgáltató, a mobilpiacon pedig az MVM Net mellett 4 frekvenciával rendelkező szolgáltató is működik. Megjegyezte továbbá, hogy a szolgáltatók az internet áfájának 9 százalékos csökkentését is átruházták a fogyasztókra.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...