- Hirdetés -

Tehetséges írónők az ELLE magazinban

|

- Hirdetés -

Hatszáznál is több novella érkezett az ELLE női tehetségeket kereső irodalmi pályázatára. A Több nőt az irodalomba kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs magyar írónők hiányára, és alkotásra buzdítsa az írással kacérkodó olvasókat. A szakmai zsűri által kiválasztott tíz legjobb pályamű a nőnapon megjelenő magazin mellékletében mutatkozik be.

 

Az ELLE szerkesztősége mindig is kiállt a fiatal tehetségek mellett, a tavaly év végén meghirdetett Több nőt az irodalomba (#tobbnotazirodalomba) felhívásukkal pedig a még ma is maszkulin területnek tekintett Gutenberg-galaxist igyekeznek egyre több női szerző számára elérhetővé tenni.

 

„A nők arányát nemcsak a közéletben vagy a gazdasági szférában érdemes folyamatosan vizsgálni, hanem a művészetekben is, hiszen a kortárs alkotások tükrözik a kort, amiben élünk, és ösztönöznek arra, hogy változtassunk azon, ami esetleg nem működik jól. Kérdéses, hogy a társadalom elfogadja-e, hogy a nő nemcsak múzsa, hanem alkotó is lehet. Hiszen ki vagy kik tudnák jobban leírni egy magyar XXI. századi nő valós problémáit, ha nem ők maguk?” – mondta el Liptai Lívia, az ELLE főszerkesztője, aki azt is elárulta, hogy a szerkesztőséget is meglepte a hatalmas érdeklődés, hiszen több, mint hatszáz novella érkezett. „Egyáltalán nem számítottunk ilyen sok pályázatra, egy hónappal el is kellett tolnunk az eredményhirdetést. Az írásokat böngészve érdekes volt azzal szembesülni, hogy mennyire domináltak a nehéz témák. Születtek kifejezetten szentimentális írások is, de a közhelyszerűen a gyengébbik nemhez kötött chicklit kimaradt. Külön érdekesség, hogy néhány fantasy műfajú alkotással is találkoztunk.”

 

Az áprilisi lapszám mellékletében nyomtatásban is megjelenő írásokat a Bódis Krisztából, Fábián Jankából, Karafiáth Orsolyából és Rácz Zsuzsából álló zsűri választotta ki, a legjobbnak Kerényi Kata Málnacukor című novellája bizonyult. És hogy létezik-e egyáltalán női irodalom, milyen lehetőségei vannak egy író nőnek a magyar irodalmi szcénában, és mi a női szerző focija, a Több nőt az irodalomba kampány zsűritagjai az ELLE honlapján osztják meg az olvasókkal.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...

Ma van a kávé világnapja

Már 40 éve ünnepeljük szeptember 29-én a kávét - a világ egyik legkedveltebb itala először Japánban, 1983-ban kapott saját napot. A tradicionális kávézás mellett a 21. században egyre több új fogyasztási mód, szokás alakult...

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....