- Hirdetés -

Több millió munkahelyet teremthetnek a digitális és a fenntarthatósági beruházások

|

- Hirdetés -

A digitális technológia és a fenntarthatóság terén végrehajtott gyors beruházások akár 5,7 millió új munkahelyet is teremthetnek Európában 2030-ig – állapította meg az Accenture és a BusinessEurope közös új kutatása.

Az „Európa új hajnala – az iparág új alapokra helyezése a jövőbeni versenyképességhez” (Europe’s new dawn – Reinventing industry for future competitiveness) címmel közzétett jelentés szerint, bár Európa lépést tartott más régiókkal növekedés és piaci részesedés szempontjából a világjárvány előtt, azóta letért a növekedési pályáról. Az európai vállalatok úgy látják, hogy legalább hat hónappal hosszabb idő alatt lábalnak ki a járvány okozta nehézségekből, mint Ázsia és a Csendes-óceáni térség vagy Észak-Amerika cégei.

A jelentés ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy Európában a főbb iparágak stabilitásának köszönhetően, minden adott a jövőbeni növekedési lehetőségek kiaknázásához. Ha ehhez a digitalizációs és fenntarthatósági beruházásokat is hozzávesszük, bővülhet a foglalkoztatás, és 2030-ig új munkahelyek milliói jöhetnek létre a régióban.

2020-ban a világjárvány 3,5 millió munkahely nettó megszűnését okozta Európában, az erőteljes szabadságolási programok ellenére. A munkahelyek száma 2023-ra visszaállhat a válság előtti szintre, a digitalizáció és a fenntarthatóság (a jelentés terminológiájával „kettős átalakulás”) terén végrehajtott gyors beruházások pedig 5,7 millió új munkahelyet teremthetnek a régióban 2030-ig. A legfőbb munkahelyteremtők a következő iparágak lesznek: ipari berendezések, csúcstechnológia, szoftverek, közműszektor, gépkocsigyártás, élettudományok, kommunikáció/média.

A munkahelyek létrehozásához Európának meg kell erősítenie globális vezető pozícióját a gépkocsigyártásban, a fogyasztási cikkek és szolgáltatások piacán, a közműszektorban és a vegyiparban, továbbá ki kell használnia a lehetőségeit azokban az ágazatokban, ahol az európai vállalatok már jelenleg is erős pozícióval rendelkeznek (pl. repülőgépgyártás és védelmi ipar, élettudományok, kommunikáció/média). Más iparágakban is vannak lehetőségek (pl. ipari berendezések, technológia és szoftverek), de ezeken a területeken többet kell innovációra fordítani, és gyorsítani kell a digitális és a fenntarthatósági átalakulást.

„Új, globális növekedési és versenyképességi paradigma születésének vagyunk tanúi, és az európai vállalatoknál minden feltétel adott ahhoz, hogy kiaknázzák az ebben rejlő lehetőségeket” – mutatott rá Jean-Marc Ollagnier, az Accenture európai vezérigazgatója. „Bár a viszonylag lassú európai oltási program lehűtheti a vállalatok gyors kilábalásba vetett reményeit, a régió erős fenntarthatósági pozíciója, valamint az ígéretes technológiák és a több iparágat átfogó, új ökoszisztémák, például a mobilitás terén végrehajtott beruházások, jó eséllyel megnövelhetik a régió versenyképességét, lehetővé téve globális piacvezető vállalatok megjelenését, és több millió új munkahelyet teremthetnek hosszabb távon.”

Ahhoz, hogy az európai iparágak megőrizhessék pozíciójukat és globális vezető szerepre tegyenek szert, be kell fektetniük meghatározott technológiákba és a gyors ütemben növekvő területekbe.

A 700 európai felsővezető bevonásával készített felmérésre épülő jelentés szerint a technológiai beruházásoknak a mesterséges intelligenciára (66%), az 5G és 6G technológiára (58%), a felhőre (52%) és a következő generációs akkumulátorokra (34%) kell összpontosítaniuk. A gyorsan növekvő területek közül az európai üzleti vezetők az „intelligens gyártást” említették a legnagyobb arányban (55%), majd a „digitális egészségügy” (50%), az „intelligens mobilitás” (46%) és az „energiarendszer átalakítás” (33%) következett.

Az európai vállalatok felgyorsítják a technológiai, fenntarthatósági és munkaerővel kapcsolatos beruházásaikat

Az európai vállalatok 88%-a idén a digitális átalakulásra és a fenntarthatósági gyakorlat fejlesztésére fordított összeg növelésére készül, míg tavaly csak 58% növelte beruházásait ezeken a területeken.

Az európai vállalatok zöme a munkatársak átképzésére is nagy hangsúlyt fektet. Több mint háromnegyedük (86%) arra készül, hogy továbbképzi vagy átképzi a dolgozói állomány 25%-át a következő három évben, hogy lépést tudjanak tartani a cégnél megjelenő új igényekkel.

„Bár a Covid19-válság még nincs mögöttünk, a vállalatoknak sürgősen fel kell készülniük a kilábalásra, és új alapokra kell helyezniük működésüket ahhoz, hogy megszerezzék vagy megőrizzék a globális vezető pozíciót” – mutatott rá Jean-Marc Ollagnier. „Európának egyedülálló lehetősége van arra, hogy élen járjon a világjárvány utáni gazdaságban, de ehhez most a megfelelő technológiákba, ökoszisztémákba és – ami még fontosabb – emberekbe kell invesztálnia. Így biztosítható a jövőbeni növekedés és munkahelyteremtés.”

Európa kormányai és az EU intézményei is kritikus szerepet játszanak az európai vállalatok felemelkedésében

Abban, hogy Európa főbb ágazatai globális vezető szerepre tehessenek szert és támogatni tudják a munkahelyteremtést a régióban, Európa kormányaira és az EU intézményeire is fontos szerep hárul.

A jelentés öt olyan területet azonosított, ahol az európai vállalatok intézkedéseket várnak a kormányok és az EU intézményei részéről. Ezek közé tartozik a három legfontosabb:

A következő generációs munkaerő megteremtése: az oktatási és képzési rendszerek fejlesztése tehetséggondozó inkubátorházak támogatásával, az oktatás legkeresettebb készségek iránti kereslethez igazításával, valamint a digitális kompetenciák, az élethosszig való tanulás és a szakképzés ösztönzése.

A digitális átalakulás és a fenntartható gazdaságra való átállás ösztönzése: a közös technológiai infrastruktúra megtervezése és bevezetése (5G, felhő, IoT, AI) és a szén-dioxid-mentesítési törekvések támogatása. Szintén elvárás a befektetés- és innovációbarát szabályozói környezet létrehozása, például a jogszabályi széttagoltság és a bürokrácia enyhítésével és az új technológiák tesztelését segítő innovációs szabályozási tesztkörnyezetek (ún. sandboxok) kialakításával.

A nagy potenciállal rendelkező iparágak fejlődésének támogatása: a hagyományokkal szakító és áttörő jelentőségű kutatásokat és innovációkat célzó befektetések, az innovatív iparági ökoszisztémák létrehozását támogató szabályok bevezetése, valamint az állami és a magánszektor közötti partnerkapcsolatok létrehozása révén.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

Booking.com-os vezetővel erősít egy hazai startup

Terjeszkedésének részeként új nemzetközi értékesítési igazgató csatlakozott az Everguest csapatához. A magyar turisztikai startup legújabb tagja, Neil Middleton korábban a Booking.com és az Expedia Group vezetőjeként szerzett tapasztalatot. Feladata, hogy angliai bázissal erősítse a...

Felpörgött a cégeknél a munkaerőfelvétel

A harmadik negyedévben jelentős toborzási hullám söpört végig a hazai munkaerőpiacon, a cégek intenzív munkaerőfelvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg. 2020 rendhagyó év volt, rendhagyó viszonyokat kialakítva a munkaerőpiacon...

Új ügyféllel erősít az Astoria Agency

Az Astoria Com Agency látja el a Budai Termékenységi Centrum (BTC) sajtókommunikációs feladatait. Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynöksége elsősorban a nemrég megnyílt intézmény pszichoedukációs tevékenységére összpontosít, hogy a szélesebb publikum még jobban megismerje...

Az RTL Most+-on jön A Tanár új évada

Október 22-én debütál az RTL Magyarország prémium digitális platformján dupla epizóddal A Tanár című sorozat 4. évada. Az új epizódok idén csak az RTL Most+-on lesznek láthatók. Vasvári Szilárd (Nagy Ervin) öntörvényű és bátor kiállásával...

Környezettudatos SIM kártyával zöldít a Vodafone

Fenntarthatósági stratégiája részeként új, környezettudatos, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentés jegyében SIM-kártyák méretét felezte le, idén augusztusban...

Új szolgáltatást indított az IKEA

Az IKEA Magyarországon új szolgáltatást indított, amely hozzájárul a körkörös üzleti modell kialakításához. Ez a Garantált visszavásárlás használt gyerekbútorokra szolgáltatás. Az IKEA Family klubtagok, akiknek már nincs szükségük az adott bútorra, előre meghatározott áron...

Az Adevintánál folytatja Takács Borbála

Több évtizedes ügynökségi tapasztalattal rendelkező szakemberrel erősít az Adevinta, Takács Borbála lett októbertől a Jófogás és a Használtautó.hu felületeket is működtető cég marketing igazgatója. A több mint 20 éves ügynökségi tapasztalattal rendelkező szakember megfordult az...

A DeepInsightot választotta a Work Force

A DeepInsight integrált PR és marketing ügynökséget bízta meg kommunikációs és marketing feladatai ellátásával a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Work Force. Az áprilisban indult együttműködés keretében már elkészült a következő időszakot meghatározó stratégia kidolgozása,...

Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Lidl

Az Élelmezési Világnap alkalmából érzékenyítő kampányt indított a Lidl Magyarország, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás megelőzésének fontosságára. Az áruházlánc saját maga is nagy hangsúlyt fektet az élelmiszerfelesleg minimalizálására, az értékesítésből kivont,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új kihívásokat hozott a hibrid munkavégzés

A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső...

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

Booking.com-os vezetővel erősít egy hazai startup

Terjeszkedésének részeként új nemzetközi értékesítési igazgató csatlakozott az Everguest csapatához. A magyar turisztikai startup legújabb tagja, Neil Middleton korábban a Booking.com és az Expedia Group vezetőjeként szerzett tapasztalatot. Feladata, hogy angliai bázissal erősítse a...

Felpörgött a cégeknél a munkaerőfelvétel

A harmadik negyedévben jelentős toborzási hullám söpört végig a hazai munkaerőpiacon, a cégek intenzív munkaerőfelvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg. 2020 rendhagyó év volt, rendhagyó viszonyokat kialakítva a munkaerőpiacon...

Új ügyféllel erősít az Astoria Agency

Az Astoria Com Agency látja el a Budai Termékenységi Centrum (BTC) sajtókommunikációs feladatait. Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynöksége elsősorban a nemrég megnyílt intézmény pszichoedukációs tevékenységére összpontosít, hogy a szélesebb publikum még jobban megismerje...
- Hirdetés -

CMO

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...
- Hirdetés -

SzuperZöld

DATA