- Hirdetés -

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

|

- Hirdetés -

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.

Ismét a legjobbak közé került a Schneider Electric a Gartner „Supply Chain Top 25” rangsorában, a vállalat a második helyet szerezte meg idén, két pozíciót javítva 2021-hez képest. A Gartner évről-évre több száz nagyvállalat ellátási láncát vizsgálja meg számos tényező – köztük pénzügyi adatok, a fenntarthatósági törekvések eredményei és a cégről a közösségben kialakult vélemények – alapján, az így kapott pontszám alapján alakul ki a végeredmény. Ebben az évben a Cisco System végzett az első helyen, a dobogó harmadik fokára a Colgate-Palmolive került, az első ötbe pedig a Johnson&Johnson és a PepsiCo fért még be.

A Schneider Electric sorban harmadszor került be az első ötbe, illetve hetedik alkalommal található meg a 25-ös toplistán. A társaság mostani második helye azért is különösen nagy eredmény, mert egy olyan évben sikerült elérni, amikor az ellátási láncok globális szinten különösen nehéz helyzetben vannak.

A COVID-19 világjárvány hatása továbbra is kihívást jelent a vállalatoknak világszerte minden iparágban, a munkaerő korlátozott rendelkezésre állása, a nyersanyagok és az elektronikai termékek globális hiánya és a szállítási problémák miatt. A cégek számára még fontosabbá vált, hogy újragondolják folyamataikat, új prioritásokat határozzanak meg, és megerősítsék beszállítói hálózatukat, valamint növeljék a helyi kapacitásaikat.

"Megtiszteltetés számunkra, hogy a Gartner és partnereink ilyen pozitív véleménnyel vannak rólunk. Azért fektetünk be továbbra is az ellátási láncunk fejlesztésébe, mert rendíthetetlenül elkötelezettek vagyunk ügyfeleink és a fenntarthatóság iránt. Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés újabb bizonyíték arra, hogy jó úton járunk - hogy az emberekbe és a negyedik ipari forradalom technológiáiba történő befektetés konkrét előnyökkel jár a rugalmasság, az agilitás, a hatékonyság és a fenntarthatóság szempontjából" – mondta el az elismerés kapcsán Mourad Tamoud, a Schneider Electric globális ellátási láncért felelős ügyvezető alelnöke.

A Gartner idén korábban már elismerésben részesítette a Schneider Electric-et innovatív termékéért, amely lehetővé teszi az adaptív gépi tanulással vezérelt "öngyógyító" ellátási lánc működtetését. A vállalat platformja a gépi tanulás segítségével valós időben optimalizálja a teljesítményhez kapcsolódó paramétereket, például a tartalékkészletek mennyiségét, a minimális rendelési mennyiséget és az átfutási időt. Ez a megoldás több mint 100 millió eurós megtakarítást eredményezett a cég számára.

A fenntarthatóság a Schneider Electric céljainak és küldetésének középpontjában áll, és az ellátási lánc stratégiája, a STRIVE (Sustainable, Trusted, Resilient, Intelligent, Velocity and Efficiency) első pillére. A stratégia második évében a társaság felgyorsította az átalakulást annak érdekében, hogy a legagilisabb, leginnovatívabb, leginkább bolygó- és ügyfélközpontú ellátási láncot hozza létre.

Tavaly a Schneider Electric elindította a Zero Carbon Projectet, amelynek célja, hogy csökkentse ellátási láncának szénlábnyomát. Több mint 1000 beszállító - amelyek a társaság szén-dioxid-kibocsátásának 70 százalékát teszik ki -, vállalta a kezdeményezés részeként, hogy 2025-re felére csökkenti működésének CO2-kibocsátását. A projekt része a Schneider Electric 2021-2025-ös fenntarthatósági erőfeszítéseinek, és konkrét lépés afelé, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2050-re 1,5°C-on vagy az alatt tartsuk, ahogyan azt a Párizsi Egyezmény is célul tűzte ki.

A Schneider Electric klímavédelmi erőfeszítéseinek elismeréseként az év elején a Világgazdasági Fórum Sustainability Lighthouse elismerést adott a cég franciaországi Le Vaudreuil-ben található gyárának. Ez a létesítmény a második Schneider Electric üzem a Kentucky állambeli Lexington után, ami elnyerte ezt az elismerést és a világon is mindössze a hatodik. A vállalat indiai Hyderabadban található gyárát pedig iránymutatóként jelölték meg, így ez már a cég ötödik üzeme, ami ilyen minősítést kapott.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai

Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban...

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Változások a Glosternél

Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki...

Idén nyáron se igyuk le magunkat a sárga földig

Spotify kampánnyal, Kármán Odett influenszerrel és online edukációs kártyajátékkal népszerűsíti a tudatos alkoholfogyasztást a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei, a spiritsEUROPE támogatásával létrejövő (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kezdeményezése. A Magyar Szeszipari...

Gyengélkedik a használtautó-import

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali...

Mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak a szülők

Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok...

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Bővíti gyártókapacitását a Szentkirályi

Jelentősen bővíti gyártókapacitását az idén 30 éves Szentkirályi. A fenntarthatósági célok, a körforgásos gazdaság megvalósítása jegyében felépült gyáregységben kapott helyett az új, ultramodern gyártósor. A 2,8 milliárd forintos beruházás révén nemcsak az ásványvíz-palackozás kapacitása...

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai

Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban...

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....