- Hirdetés -

TOP10-ben a nosalty.hu és a portfolio.hu is

|

- Hirdetés -

Visszavette az első helyet a leglátogatottabb hazai honlapok versenyében a 24.hu, a TOP10-be pedig bekerült a nosalty.hu és a portfolio.hu is szeptemberben – derül ki a DKT friss elemzéséből, ami a havi belföldi látogatószám alapján állítottak össze.

A szeptemberi toplista első 10 helyezettje közül 6-nak a helyezése semmit sem változott augusztus óta. Ugyanakkor pont az első két hely birtokosa között helycserére került sor, a szeptemberi versenyt a látogatószám (real user) alapján a 24.hu nyerte, megelőzve az első helyet előle átmenetileg – augusztusra – átvevő Indexet. Az Origo őrzi harmadik, a Blikk.hu negyedik helyét.

Az ötödik-hatodik helyre most is, akárcsak augusztusban két női site került, a femina.hu és a nlc.hu. Nem változott a hvg.hu helyezése sem, a közéleti oldal most is a 7. a listán. Ezzel szemben a lista 8. helyezettje, a nosalty.hu három helyet lépett előre, ezzel bekerült a TOP10-be. A 9. helyen változatlanul a ripost.hu van, míg a 10. helyre a Portfolio ugrott fel az augusztusi 12. helyéről.

Kiesett viszont az első tízből a Telex, amely augusztusban még a 8. helyen állt és a life.hu, amely akkor még éppen befért az első tízbe. De egy-egy ilyen változásból még nem érdemes mélyreható következtetéseket levonni, mert amelyik oldal most visszaesett, akár már egy hónap múlva is előre törhet, és ugyanez igaz fordítva is.

A honlapok listája mellett – nyár óta - lehetőség van brand alapú listák vizsgálatára is. Egy brand-nek számítanak az azonos vagy gyakorlatilag azonos névvel rendelkező oldalak, applikációk és stream-ek, így egy-egy brand vizsgálatakor mindezek forgalmát figyelembe vesszük. Jelen esetben a brand-lista első 9 helyezettje megegyezik a weblapok listájának első 9 helyezettjével, viszont a 10. helyen a Portfolio helyett – jelentős látogatottságú stream-je jóvoltából – a TV2 áll. De ha honlapok helyett a brandek versenyére figyelünk, akkor megváltozik a Telex és a Portfolio sorrendje is, a brandek között jelenleg 11. a Telex eggyel előzve a Portfoliot.

 

 

A vezető híroldalak egymáshoz viszonyított helyzetét érdemes hosszabb időtávon is vizsgálni. A 24.hu többnyire magabiztosan vezeti a listát, de éppen egy hónappal ezelőtt átmenetileg az Index vette át a stafétát tőle – amely egyébként tavaly november óta szépen leküzdötte hátrányát. Mostanra viszont ellentétes irányú mozgásuknak köszönhetően újra eltávolodott egymástól a két oldal megerősítve ezzel a 24.hu primátusát. Harmadik helyen az Origo áll, amely szeptemberben csak kb. 12000 látogatóval van lemaradva az Indextől, ami 3,3 millió feletti látogatószámnál igazán nem sok. De egy ideje közelíti a három dobogós helyezett híroldalt a könnyedebb hangvételű Blikk is, messze maga mögött hagyva a hírpiac többi versenyzőjét.

A következő csoportot azok a híroldalak jelentik, amelyeknek havi olvasótábora jelenleg kb. 2,3-2,5 millió fő, sorrendben a hvg.hu, a ripost.hu, a portfolio.hu és a TOP10-ből éppen kiesett Telex.

Érdemes még megemlíteni a sorban a jelenleg kb. 2 millió havi látogatóval rendelkező 444.hu-t is, amely augusztushoz képest egy helyet hátrébb csúszva 17. az összes mért oldal között, valamint a metropol.hu-t, ami most csak körülbelül 9000 látogatóval van lemaradva mögötte. Ez utóbbi oldal meglehetősen széles sávban mozog, látogatóinak száma április-májusban még csak 1,3 millió körül alakult.

Az elemzést a DKT készítette, amely magyar digitális ipar főbb képviselői által irányított iparközi szervezet; gyakorlatilag az összes meghatározó hazai digitális médiavállalat részt vesz méréseiben. Több mint 600 weboldal, applikáció és video stream statiszikái ismerhetők meg a mérésekből. Ügyfélkörét jelenleg 60 cég alkotja, beleértve a hazai médiapiac legmeghatározóbb szereplőit is. Együttműködő partnere a Gemius, amely Közép-Kelet-Európa legnagyobb online kutatóintézete.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Változások a Glosternél

Három nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággá vonja össze az eddigi öt kisebb üzletágat a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A cégcsoport több személyi változásról is döntött: Murvai Attilát, a Gloster-Minero IT egyik vezetőjét nevezték ki...

Idén nyáron se igyuk le magunkat a sárga földig

Spotify kampánnyal, Kármán Odett influenszerrel és online edukációs kártyajátékkal népszerűsíti a tudatos alkoholfogyasztást a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idei, a spiritsEUROPE támogatásával létrejövő (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kezdeményezése. A Magyar Szeszipari...

Gyengélkedik a használtautó-import

Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali...

Mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak a szülők

Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok...

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Készülhetnek a Marvel rajongók, érkezik az új sorozat

A rajongók már az első előzetes óta lázban égnek, hogy megismerhessék Nick Fury életének egyik újabb titokzatos szegletét. Nem tudod ki az a Nick Fury és hidegen hagy az egész képregényes világ? Esetleg csak...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Rákapcsoltak a jövő nyugdíjasai

Az idei első negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képes 73 százalékkal nőtt az állami támogatással - adóvisszatérítéssel igénybe vehető - nyugdíjbiztosítási szerződések száma – derül ki a K&H adataiból. A magyarok egyre korábban...

A ChatGPT lehet az értékesítők legújabb fegyvere

A hazai értékesítők közel 70 százaléka már legalább egyszer alkalmazta a Chat GPT-t élesben, munkája során, hogy kreativitást és időt nyerjen a mesterséges intelligencia segítségével. Az adatok és a visszajelzések arra utalnak, hogy a...

Kedvezményekért adnák adataikat az online vásárlók

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21 ezer fogyasztó körében végzett...

Díjazták a legjobb hazai zenészeket

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei...

Kiderült, mennyi szabadidőt szeretnének a magyarok

A dolgozó magyarok mindössze 18 százaléka tud rendszeresen, akár minden hétköznap is magára időt szakítani – derült ki a Kinley márkatulajdonosa, a Coca-Cola kutatásából. A többség az otthonában töltene el legszívesebben egy-két nyugodt órát,...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....