- Hirdetés -

Triplázott tavaly a home office

|

- Hirdetés -

Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának háromszorosára, 8,6 százalékra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer embert, a foglalkoztatottak 17 százalékát érintette ez a fajta munkavégzés, idén februárban pedig arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt – írja az MTI a KSH közlése alapján.

Az internetkapcsolaton alapuló távmunkában vagy home office-ban dolgozók döntő többsége (77 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, csaknem kétharmaduk a központi régiókban élt, Budapesten a foglalkoztatottak 21 százaléka dolgozott a múlt évben. Ennek a foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz – mutatnak rá a KSH legújabb elemzésében.

2020 tavaszán a Covid-19-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Az otthonról dolgozók jelentős része internetkapcsolaton távmunkában vagy home office keretében végezte munkáját. Számuk a járvány megjelenésekor ugrásszerűen megnőtt: a 2020 februárjáig még 100 ezer körüli létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt, majd májusban érte el a csúcsát.

Az idei év elején, a második hullám idején – de már a harmadik hullám fenyegetettségében – tovább nőtt a távmunkában dolgozók száma: februárban 482 ezer munkavállalót, a foglalkoztatottak 11 százalékát érintette, csaknem ötször annyit, mint egy évvel korábban.

A távmunkában vagy home office-ban dolgozók között felülreprezentáltak a nők, a 25-44 évesek és a városban élők, továbbá a digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban érintette azokat, akiknél több 15 éven aluli gyermek is élt a háztartásban.

Elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka vagy home office keretében, az így dolgozók aránya körükben 2019 és 2020 között 4,2 százalékról 18 százalékra nőtt. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az 50 dolgozónál nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (10, illetve 11 százalék).

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új műsorral várja a téli olimpiát a Discovery

Élő téli sportokkal és egy új szórakoztató műsorral kíséri a nézőket a Discovery a 2022 téli olimpiai játékok előkészületeiben, és egy vadonatúj, hetente megjelenő műsor is jön a csatorna kínálatába. 100 nap van hátra a...

Indul a Google vállalkozásösztönző programja

A régió egyik legaktívabb startup akcelerátora és befektetője, a Startup Wise Guys hívja életre Kelet-Közép-Európában a Google által szponzorált “Jump for CEE” elnevezésű programot. A program részben a Google.org Impact Challenge for Central and...

Ezek a tapasztalatok is segíthetik a cégeket

A munka és magánélet egyensúlyának felborulása, a vezetői kontroll gyengülése, a dolgozók és vezetők eltérő munkaidő-érzékelése – csak néhány olyan tétel, amely alapjaiban változtatta meg a vállalati működést az elmúlt időszakban és vezetett a...

A nézők érzéseire is reagál a Lexus okosreklámja

A Lexus érzelmi intelligenciával felvértezett reklámot mutatott be ami képes reagálni a nézők érzéseire. A személyre szabott reklámok új evolúciós lépésének tekinthető, innovatív arcfelismerő technológiát használó kampányt a megújult öntöltő hibrid elektromos Lexus ES...

Liptai Claudiával folytatódik a NőComment!

November 14-től az RTL II-n folytatódik a NőComment, a talkshow házigazdája Liptai Claudia lesz, és állandó szereplő lesz Hajós András. A vasárnap esténként jelentkező NőComment! vendégei beszélgetéseik során érintik az aktuális pletykákat, helyretesznek csúsztatásokat, kibeszélik...

Tényellenőrző oldalt indít a 444 kiadója az AFP-vel

Az Európai Bizottság támogatásával magyar nyelvű tényellenőrző oldalt indít a Magyar Jeti Zrt. a francia AFP hírügynökséggel együttműködve. Az oldalt önálló szerkesztőség látja majd el eredeti tartalommal, ezt főszerkesztőként Zöldi Blanka vezeti majd. Az Európai...

Kiadta az első PR Trendriportot az MPRSZ

A magyar PR és kommunikációs szakma jelenét és jövőjét részletesen elemző tanulmányt adott ki a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ). A közel 150 oldalas PR Trendriport Magyarország 2021 című kiadvány stratégiai szintű, exkluzív publikációkat...

Magányossá tette a munkavállalókat a COVID

Egy globális tanulmány szerint az emberek több mint 75 százaléka úgy érzi, hogy személyesen és szakmailag is megrekedt. A munkavállalók 88 százaléka szerint a világjárvány kezdete óta megváltozott a siker fogalma, 85 százalékuk szeretné,...

Lexussal érkeznek a Marvel szuperhősei

A Lexus és a Marvel a nagysikerű, három Oscar-díjat bezsebelő Fekete Párduc után újabb szuperhősös film, a nagy várakozások övezte, hazánkban november 4-én debütáló Örökkévalók kapcsán is együttműködik. Már a partnerséget beharangozó IS és...

Új helyszínen tér vissza a Creative Mornings

A Magyarországon 2011-ben debütáló Creative Mornings rendezvénysorozat a pandémiás időszak miatt egy ideig szüneteltette havi kreatívipari előadásait, de 2021. október 29-én újult erővel és vadiúj helyszínen, az Irányi utcai Publicis House-ban tér vissza. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Positive Adamksyvel dolgozik a JYSK

A JYSK Magyarország vállalati és belső kommunikációs feladatainak támogatására idén ősztől a Positive Adamsky ügynökségi csoport tagügynökségével, a Positive PR-rel működik együtt. A dán áruházlánc hazai piacra lépése óta ez az az első alkalom,...

Új műsorral várja a téli olimpiát a Discovery

Élő téli sportokkal és egy új szórakoztató műsorral kíséri a nézőket a Discovery a 2022 téli olimpiai játékok előkészületeiben, és egy vadonatúj, hetente megjelenő műsor is jön a csatorna kínálatába. 100 nap van hátra a...

Indul a Google vállalkozásösztönző programja

A régió egyik legaktívabb startup akcelerátora és befektetője, a Startup Wise Guys hívja életre Kelet-Közép-Európában a Google által szponzorált “Jump for CEE” elnevezésű programot. A program részben a Google.org Impact Challenge for Central and...

Ezek a tapasztalatok is segíthetik a cégeket

A munka és magánélet egyensúlyának felborulása, a vezetői kontroll gyengülése, a dolgozók és vezetők eltérő munkaidő-érzékelése – csak néhány olyan tétel, amely alapjaiban változtatta meg a vállalati működést az elmúlt időszakban és vezetett a...

A nézők érzéseire is reagál a Lexus okosreklámja

A Lexus érzelmi intelligenciával felvértezett reklámot mutatott be ami képes reagálni a nézők érzéseire. A személyre szabott reklámok új evolúciós lépésének tekinthető, innovatív arcfelismerő technológiát használó kampányt a megújult öntöltő hibrid elektromos Lexus ES...
- Hirdetés -

CMO

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Egy svéd startuppal zöldít tovább a BMW

A BMW Group úgy tervezi, hogy sorozatgyártási folyamataihoz 2025-től olyan, akár 95 százalékkal alacsonyabb emisszió mentén előállított acélt fog beszerezni, amely nem igényel fosszilis erőforrásokat, így például szenet sem. A BMW Group erre vonatkozóan...

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Fenntarthatóságban is jól teljesített a Telekom

A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai között jelölte meg a Magyar Telekomot az ISS Corporate Solutions a vállalat 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján. Az ISS ESG Corporate Rating éves szinten több, mint 100...

DATA